Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
Mi fecskésiek is voltunk vagy 17—18-an. Úgy emlékszem, három századot alakítottak a megjelentekből. Lehet, hogy csak jó nagy létszámú szakasz volt, de századnak titulálták. A mi századunkat Lázár századnak nevezték, Lázár Lajos parancsnok után. Volt még parancsnok egy jó nagy hangú levente-főoktató, Hajdú Imre. A harmadik parancsnok nevére nem emlékszem. Az egy helyről valók igyekeztünk együtt maradni. Én a fecskésieken, sóstópartiakon kívül nem sok leventét ismertem. Csak Kiss Pál városi, Török Pál tegehalmi, Lantos és Rostás csicsatéri, Sin István, Fejes Sándor, Fehér Lajos kardoskúti leventékre emlékszem. Vásárhelyt a Zrínyi utcán hagytuk el. Majd kompon áthaladtunk aTiszán, Károly majorban, Irma majorban szállásoltak el bennünket. Mi, fecskésiek a Serkéd majorban voltunk. Október elsején vasárnap délután indultunk a sövényházi erdőn át Kistelekre. Kisteleken,-—úgy emlékszem—a Petőfi utcában a „Gyugel” kocsmában laktunk. Még azoktóber 6-i ünneplésen, illetve megemlékezésen is alakulatban vettünk részt, sőt templomban is voltunk.” (Csizmadia Imre) „1944. szeptember 26-án plakáthirdetésre kellett bevonulni. Én még akkor idehaza voltam, mikor a Makai út felől a Rácz úton bejöttek az oroszok, A plakátok azonnali behívásra figyelmeztettek, aminek sajnos eleget tettünk jó néhányan. A leventeotthontól indultunk szeptember 26-án délután, Mártély—Mindszent felé Kistelekre. Kisteleken a katolikus körnél alakítottunk ki egy konyhát. Én ottan szakács voltam egy másik bajtársammal. Oda kb. olyan 350—400-an érkeztünk avval a transzporttal. De ezek minden nap szaporodtak, mert kb. mire elmentünk, olyan 8—10 nap múlva, nem emlékszem már pontosan, akkorára már 700 körül volt a létszám akikre főzni kellett volna, mert olyan problémásak voltak az edények, ahogy így visszaemlékszem rá.”4 (Szűcs Imre) „1944. szeptember 23-a után, mikor az 1923—26-ban született korcsoportbeli leventéket elvitték, minket is félelemérzet fogott el, hogy ránk kerül-e a sor. És pár nap múlva újságokban, plakátokon megjelent, hogy az 1927—28-ban született fiataloknak kötelező bevonulni szeptember 28-án Hódmezővásárhelyre. Szeptember 28-án a hajnali órákban Papp Lukácsék kocsiján én, (Kocsis Ferenc), Bakos János, Papp Lukács János, Papp Lukács István, Karasz Péter, Juhász Nagy Ferenc, Lénárt Érnő, Udvardi Ferenc, Olasz Lajos utaztunk. Ezen a kocsin vittek Hódmezővásárhely re. Mikor beértünk a városba, már több száz levente ott volt. Vásárhelyről mintegy 1000—1200-an indultunk gyalog a Duna—Tisza közre, Sándorfalvára, Irma majorba. Istállóban szállásoltak el. Úgy emlékszem, ott két nap fát irtani jártunk a Tisza keleti partjára. Onnan elirányítottak, gyalog mentünk Kistelekre. 4—5 napig voltunk ott.” (Kocsis Ferenc) Volt olyan parancsnok, — miután a Makó körüli harcok stagnáltak —, aki hazaengedett néhány leventét: „Estefelé egynéhányunkat hazaengedtek azzal a fenyegetéssel, ha másnap nem jövünk vissza, a csendőrök jönnek értünk. El is indultunk Mindszentnek. A Tiszán 4 A „kicsik”, vagyis az 1927—1928-beli leventék közül sokkal kevesebben tettek eleget a fölhívásnak. Kistelekről 600—700-an indultak el. Csengeri Sándor naplója szerint Zircre 500-an érkeztek meg. Érdekes, hogy nemcsak a szökésben jártak elől, hanem a nyugati fogságból hazatérők közt is szép számmal voltak. 18
