Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
„Baranyay alezredes városparancsnoktól szeptember 23-án kora reggel azt a parancsot kaptam, hogy a külterületi tanítók által beküldött 140 leventét a Vásártéren vegyem át és vezessem azokat a Sándorfalvi iskolába. Kimentem és akkor már kb. 100 vásárhelyi belterületi leventével megszaporodott leventéket igyekeztem összeszedni. Először a segédoktatókat léptettem ki. Bécsit, Fehért, a belterületiek közül Szélt és Orbánt. Én három kerékpárossal felrohantam a Városházára. A szobám ablakáról 2 db pokrócot levittem és átadtam az egyik kerékpárosnak, mert láttam, hogy nagyon gyengén van felöltözve a legtöbb levente. Találkoztam dr. Ocsovszkynéval, aki átadott 7 pár gyermekcipőt, az egyik női volt, az egyik meg egészen kicsi. Hazamentem és én is pokrócot, télikabátot és ruhákat vettem magamhoz, majd a fiúk után eredtem. Sándorfalván tömve volt az iskola, azért valahogy eltelt az éjszaka. Másnap reggel egy század leventét rámbíztak mint századparancsnokra, hogy azokat az Irma majorba, illetve ennek közelében lévő Serkéd juhistállójába vezessem. Ebédet az Irma majorban kaptunk. Vígh hadnagy volt ott a parancsnok. A többi leventét a Károly majorba, az Új majorba és a Baksi majorba helyezték el.” (Bakó Károly) „Én és még négy társam nem kaptunk parancsot. Közben a leventék szeptember 23-án elindultak Vásárhelyről. Nem tudtuk, mit csináljunk. Átmentem Kutasra, ahol egy rendőr százados parancsba adta, hogy azonnal induljunk a leventék után. így szeptember 25-én elbúcsúztunk szüléinktől, és útnak indultunk: Molnár Lajos, Molnár Ernő, Pál László és én a testvéröcsémmel. Nem mentünk be Vásárhelyre, hanem a körtöltésen mentünk Mindszent felé. Az éjszakát egy tanyában töltöttük. Mindszentnél mentünk át a Tiszán. Itt már tudták, hogy a leventék a közelben, a Tisza partján a lövészárkokat ástak. Anyásnál volt a parancsnokság. Itt jelentkeztünk. Én és a testvéröcsém küldöncök lettünk. Mártélyra kellett mennünk, az állomáson székeltünk 5 napig. Innen vittük a híreket a parancsnokságra. Egy nap jön 2 munkaszolgálatos a hírrel, hogy menjünk Ányásra, mert továbbvonul a század.” (Gy. Molnár Imre) „1944. szeptember 28-án kerültem el hazulról. Én már katonaköteles voltam, mert 1923-as születésű vagyok, de mivel apám 1941-ben meghalt, mint családfenntartót felmentettek a bevonulás alól. A fent jelzett időben azonban bármilyen címen itthon maradt leventéknek jelentkezni kellett a Vásártéren. Én egy levelet írtam édesanyámnak és húgomnak. Feltehetően következő nap, mert dátum nincs rajta, csak annyi, hogy szombat. Ebben tudatom, hogy szerencsésen megérkeztünk a Károly majorba este 6 óra körül. Ezen az éjszakán itt szálltunk meg. írom, hogy : — „A kocsi a kompig jött. Onnan másnap indultunk az Irma majorhoz. Itt a sertés majorban szálltunk meg.” (Juhász Károly) „A tegehalmi iskolához jártam leventefoglalkozásra. Szeptember végén, pontos dátumra már nem emlékszem, jött valaki azzal a hírrel, hogy ki van plakátolva, miszerint az 1926—27 és 28-beli leventeköteles fiúk 29-én reggel 2 napi hideg élelemmel a Városháza udvarán jelenjenek meg. Nagy volt a rémület, mert úgy el voltunk már korábban ijesztve, hogy így lesz, meg úgy lesz, hogy bizony legtöbben szót fogadtunk a felhívásnak, vesztünkre. Szeptember 29-én reggel gyülekeztünk a Városháza udvarán, könnyes szemmel búcsúztunk drága szüléinktől, mintha éreztük volna, hogy sokan utoljára búcsúznak. Hogy hányán lehettünk, azt nem tudom, hiszen nem is azzal foglalkoztunk mi a 16
