Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
kezeltek. Szüléimhez csak havonta jártam egy-egy napra haza. Tegehalmi általános iskolához jártam leventébe, Veres Bálint volt a leventeoktató. 1944. szeptemberében az olvasókörben lettünk begyűjtve a környékbeliek. Nem mehettünk haza este sem. 1944. IX. 22-én gyalog bejöttünk Vásárhelyre, itt összegyűjtötték a hasonló korosztályokat és másnap 23-án délután útnak indították a Régi Szegedi úton a Tiszának, gyalogosan. Kompon keltünk át a Tiszán és a Percsorai majorban szállásoltak el bennünket, egy iskolában. Szüléinknek nem tudtunk üzenni sem, és nem tudtunk tőlük elbúcsúzni sem. A majorból a Tisza-partra jártunk védővonalat építeni. Katonák vigyáztak ránk, hogy meg ne szökjünk. Vágtuk a fákat ki. Nem szabad volt egy almát sem felvenni. Éjjel a majorban megdézsmálták a gróf szőlőskertjét és akinél szőlőt találtak, azt kikötötték.” (Szuromi József) „1944-ben légiriadókor jelentkeznem kellett a lőtéren. Szeptemberben a leventeparancsnokságra jártam őrségbe. 1944. szeptember 23-án reggel kellett jelentkeznem a Vásártéren. Innen indultunk a Szegedi úton Sándorfalvára. Ott töltöttünk pár napot, és mentünk tovább a Baksi majorba. A mindszenti révhez jártunk erdőt takarítani.” (Bíró Lajos) „1944. szeptember 23-án 4 órakor kellett jelentkezni a Vásártéren, és elindultunk a Zrínyi utcán, a Bodzási úton, az atkai kompon keresztül, az Algyőhöz tartozó Irma majorba. Utána a Serkéd majorba. Én mivel sütősegéd voltam, a többi pékkel búboskemencében sütöttem a kenyeret a leventék részére.” (Csűri György) „1944. szeptember 23-án éjszaka összeszedték a tatársánci, cinkusi, kardoskúti, aranyadhalmi leventéket és közöttük engem is. A gyülekező helyünk Kardoskút volt, ahonnan mintegy 70—80 fővel, Hódmezővásárhely vásártérre irányítottak bennünket, gyalog. Segítségünkre a tatársánci Czakó nagygazda és édesapám fogata volt biztosítva, akiket a hódmezővásárhelyi piactérről visszaengedtek. A gyülekező helyen a leventeparancsnok, Veres Bálint közölte velünk, hogy a mai naptól a Magyar Királyi Honvédelem létszámába tartozunk és a törvényben levő „Statárium” ránk is vonatkozik. Századparancsnokunk egy igen emberséges és megértő személy, Bakó Károly százados volt. Még ezen a napon gyalog elindultunk (tudtommal 5—6 század) Sándorfalva Irma gazdasági majorba. E majorból jártunk le a Tisza bal partjára, fákat irtani. Ami megmaradt élénken az emlékezetemben, az a Tisza vizén átszállító csónak volt. Parasztfiú létemre, én addig folyó vízen nem voltam és az említett csónak használt és lyukas volt. A vízen, hogy el ne süllyedjünk, a csónakból a vizet állandóan merni kellett. Ez a fairtási munkánk kb. 7—10 napig tartott.” (Király Mihály) „Elindultunk a Szegedi úton, majd Algyőtől dűllőúton keresztül Sándorfalvára mentünk. Sándorfalván házakhoz szállásoltak el bennünket, ott voltunk kb. 2 napig. Aztán közölték velünk, hogy Baksra kell mennünk, ott éjjel egy kocsmaudvarban aludtunk, majd másnap a Baksi majorban elszállásoltak bennünket. Akkor igen gyerekes csintalanságokat végeztünk, a faluban az összes pipát megvettük, volt sárga pipás szakasz, fekete pipás szakasz. Később közölték velünk, hogy le kell járnunk a mindszenti révre. Mindszent felé a Tisza oldalban a század nyeste a fát, lövészárkot ásott, mi négyen vagy öten a kompra mentünk dolgozni. Ott sok volt a menekült, jöttek Vásárhely felől. Nem győzték hordani a népet átfele, így a révészeknek segítség kellett. Én is tudtam úszni, ezért odavezényeltek. Vagy csónakkal, vagy komppal húztuk átfele a népet. Minden nap 7 óra felére men14
