Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
II. Bevezető
Komáromba vonultatták őket, ahol szintén vasútépítés volt a munkájuk az állomáson. A zászlóalj parancsnokság Zircről Kürtre (ma: Stekov, Csehszlovákia) költözött. Karácsony után innen is mennie kellett, Dunaszerdahelyre: (ma: Dunajská Streda, Csehszlovákia). A leventék is megindultak december 27-én az országúton. Az I. és III. század Ács, Gönyű, Győr irányában vonult el és Mosonszentjánoson, illetve Mosonszent- péteren állomásozott. Az V. század Mosonszolnokon töltötte a telet. A II. és IV. század a Csallóközön át haladt, átkelt a medvei hídon (ma: Medvegyov, Csehszlovákia) és részben Horvátkimlén a Rábl majorban, részben Darnózseliben tartózkodott. Később a II. század Lébénybe települt át. Ekkor már a „kicsik” nem szerepeltek külön, feltöltötték velük a sok szökés miatt megapadt századokat. A tél vége felé híradós kiképzésre vittek néhány szakasznyi kijelölt leventét. A fasiszta fegyveres erőkbe elvétve jelentkeztek, a többség kitartott a levente mellett. Akik haza akartak szökni és elfogták őket, azok jelentkeztek — agyonlövés helyett — katonának. Február utoljától Mosonszentjánosról bejártak Hegyeshalomra, szintén vasútépítő, romeltakarító munkára. Itt éltek át március 8-án egy óriási szőnyegbombázást, melyet Gerencsér százados „hegyeshalmi csodának” nevezett. A többórás támadás 32 sínpárt tett tönkre (rajtuk: szerelvények). Megolvastak 2040 bombatölcsért —- és egyetlen leventének a hajaszála sem görbült meg. A március végén kibontakozó nagy szovjet támadás kimozdította a levente zászlóaljat Moson megye falvaiból. Végső döntés elé kerültek: vagy kimennek Németországba, ahol bizonyosan fölfegyverzik és bevetik őket, vagy elszabotálják a parancsot és bevárják a szovjet csapatokat. Ez utóbbit választotta a parancsnokság. Nem mentek át a régi Nagymagyarország határán. Bruck-Királyhida előtt a Lajta partján április 3-án beásták magukat. A szovjet katonák április 4-én értek oda. Jelzésükre a leventék megindultak hátrafelé Pándor (ma: Parndorf, Ausztria) felé. A németek tűz alá vették az „árulókat”. Tucatnyi haláleset, sok sebesülés történt. A szovjet katonák a frontvonal mögé küldték őket, azzal az ígérettel, hogy majd ott kapnak „dokumentet”, amivel mehetnek haza. Ezt elhitték és így kerültek mindannyian hadifogságba. Kivételt képezett az a két híradósszakasz, amely Do- borgaszigeten esett fogságba. A szovjet csapatok megsegítéséért olyan „doku- mentum”-ot kaptak, amivel hazajöhettek Budára. Az ottani önkéntes ezred katonáiként teljesítettek valameddig szolgálatot, aztán leszereltek. A Bruck-Királyhidánál fogságba esettek egy részét a mosonmagyaróvári Levél úti laktanyába, más részüket a győri gyűjtőtáborba kísérték. Kétheti nélkülözés után átgyalogoltatták őket Pozsonyba. Ott észlelték először az utódállamok sovinisz- táinak magyargyűlöletét. Május 10-én, a háború befejezése után két nappal megindult a kiszállításuk. Egy szerelvényen átlag 1200 hadifoglyot szállítottak, plusz az őrség és a konyha. Ez így ment augusztus első hetéig mindennap. A vagonokban túlzsúfoltság, vízhiány, kimondhatatlan kínok, embertelen körülmények. A szállítmányok egy része Budapest, Szolnok, Debrecenen át Máramarosszigetre (ma: Sigeth, Románia) tartott. Aknaszlatinán (ma: Szolotvina, Szovjetunió) elosztották őket, majd széles nyomtávú vasúton haladtak tovább a Szovjetunió nagy táborai felé. A másik rész Békéscsabán, Aradon át a romániai Foc§aniba tartott. Onnan sokan tovább mentek szintén a Szovjetunióba. — Egy kis részük szeptemberben onnan hazatérhetett. Közismert, hogy a foc^ani táborban tífusz tizedelte a foglyokat (ugyanígy Temesváron is!). A kiszállítás alatt sokan annyira legyengültek, hogy munkára alkalmat11
