Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
Mikor ennek vége lett, aztán fogtunk a házak bontásának. Tehát lebontottuk teljesen a romos épületeket, földszintig. A téglát megpucoltuk, a törmeléket kocsira raktuk és húztuk oda, ahol nekünk tetszett. Ez tartott 1948. augusztus 15-ig. Ekkor értem haza.” (Messina János) „A repülőgépgyárban dolgoztunk a romeltakarításon. Egy balesetre is emlékszem. Szegény Láda Janival történt, hogy ledőlt vele a fal s a lába eltört. Sokan közülünk lebetegedtek, egy idő múlva fogyott a brigád. Pedig sok komiszságot kitaláltunk. Például egyszer mély árkokat kellett ásni a romhalmazban. Mindig jött az orosz, hogy mennyit ástunk, s mérte, s meg is jegyezte. Amikor elment, mi lekapartuk a jelzést és följebb tettük. így mindig nagyon meg volt velünk elégedve, hogy milyen sokat dolgozunk.” (Lakatos Tóth Isvtán) „Egy repülőgépgyárat kellett újjáépítenünk, mert a németek teljesen lebombázták. Először romot takarítottunk, aztán betonoztunk. Itt már brigádokban dolgoztunk. A mi brigádunk vegyes volt: magyarok, zsidók.” (Olasz Sándor) „Kijártunk a közeli vasgyárba dolgozni, romot takarítani. Hatalmas gyár volt. A gépsorok leégve, száz tonnás emelődaru egyik vége lerobbantva, épületek kiégve. Ezeket kellett eltakarítani. Minden orosz civil munkás „friccet” látott bennünk, 8—10 órát dolgoztunk.” (Szuromi József) „A foglyok egy része a mozdonygyárban dolgozott. Én néhány társammal a betongyárba kerültem. Egy pesti fogolytársammal a betonkeverőnél dolgoztam egy évig. Itt nyílt alkalom először arra, hogy a civil munkásokkal kapcsolatba kerüljünk. Ez annyit jelentett, hogy szappant adtunk el nekik kenyérért. Ugyanis mi hetente egy-egy szappant kaptunk. Mi a társammal felvásároltuk a többiektől a szappant, és ezt árultuk aztán.” (Balogh Ernő) „1945. június 1-től 1945. június 8-ig vagonban szenvedtünk. 1945. június 8-án megérkeztünk Szaratovba. Ettől a naptól kezdve jóvátételi munkát végeztünk, 1948. szeptember 18-ig. Építettük a lerombolt Oroszországot. A fent említett dátumok között én 8 lágerben voltam. Szaratov, Podolszk, Orel, Krasznasztrojka, Kraszna- maják, az Oka folyó partján, Moszkva 1-es, 2-es láger. Fűrésztelepen, útépítésen, kolhozokban, jégtörő építésen, erdőirtásokon voltunk. A lágerek létszámát e hosszú idő alatt a malária, a tífusz, a legyengült emberek betegsége, igen megritkította. Állandó egészségügyi vizsgákon, szortírozáson estünk át. Az egészségesebb emberek dolgoztak, a betegek túlnyomó része meglelte az örök szabadságot és tetemük, csontjaik, porladnak a földben. Ki tudja hol?” (Király Mihály) „1945 telén nagyon hideg volt és ez nagyon megviselte a legyengült foglyok állapotát, azonkívül a cukorgyár építkezésen állandóan szabadban dolgoztak, 25—30 fokos hidegben árkot kellett ásni, illetve csákánnyal, spajszerrel vertük a csontig fagyott földet. A legyengül foglyok nem bírták ezt a nehéz, kimerítő munkát, soknak megfagyott a keze-lába.” Hétvégeken szombaton és vasárnap a környező kolhozokba hajtották ki a foglyokat mezőgazdasági munkára. 1945 telén cukorrépaszedést és-koronozást végeztek a hadifoglyok 15—20°-os hidegben. Ezeken a munkákon nagyon sok embernek megfagyott keze-lába, mert a ruházat nagyon gyenge volt. Télen nagyon sok volt a beteg, és azok akik legyengültek.” (Imre István) 106
