Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)
engedte a szociáldemokratáknak, nem érte el a célját. A munkások körében egyre inkább olvasott lett az üldözött Népszava, példányszáma megnó'tt és éppen az üldöztetés hatására jelenhetett meg már hetente kétszer.171 A polgári olvasó tábor viszont elfordult a laptól, azt szocialista lapnak tartotta. így a Függetlenség 1898 nyarán már csupán vegetált, majd megbukott. A lapnak ez a bukása magával rántotta Sima Ferencet és Székely Bélát is, akiknek minden vagyonuk ráment a lapra. Székely Béla a további anyagi konzekvenciák elől Párizsba menekült. A Népszava a lap megszűnését kommentálva leszögezi, hogy „egyetlen lap volt talán, mely nem volt korrumpált — buknia kellett — Székely Béla dr., akinek önzetlen ambiciózus törekvését mi is rokonszenvvel fogadtuk, mindenét feláldozta a lapért.”172 A Függetlenség és a Vörösmarty könyvnyomda RT összeomlása hamarosan Sima Ferenc számára is a bukást jelentette. Ellenfelei nem érték be azzal, hogy megszűnt Magyarországon az egyetlen radikálisnak mondható lap, hanem az anyagi csődöt Sima Ferenc teljes megsemmisítéséhez kívánták felhasználni, ami végül is sikerült Sima két éves elkeseredett küzdelme után. A radikális politikai törekvések kisebb visszaesésektől eltekintve már a politikai élet porondján maradtak. A pártalakulás másik közvetlen eredménye az volt, hogy a Függetlenségi Párt is számolni kényszerült azzal a ténnyel, hogy elveszítheti tömegeit. Pozícióinak megőrzése érdekében olyan lépéseket tett, melyeket a kényszerítő körülmények nélkül valószínűleg nem tett volna. Már március második felében a márciusi ünnepségek láttán —- az új 12 pont, a radikálisok aktív fellépésére, az utcai közhangulat — az addigi néhány parlamenti interpelláció után, maga a pártvezér Kossuth Ferenc is interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz, hogy milyen jogalapra helyezi a kormány a sajtó — gyülekezési — és személyes szabadság korlátozását. Bánffy szokásos tagadó magatartása valóságos botrányt váltott ki a parlamentben. A függetlenségi párti képviselők állandó közbeszólásai miatt a miniszterelnök beszédét sem tudta befejezni. (Justh Gyula: Éljen a Szabadelvű Párt! Tegye le a szabadelvű nevet! Le kell tenni az álarcot! Madarász József: Hazaárulás! stb.)173 A függetlenségi ellenzék élesedő kormányellenes fellépése nem a dolgozó tömegek iránti rokonszenv megnyilvánulása volt elsősorban, hanem a szokásos közjogi harc része. A lényeg a „jogalap” vitatása, mint már korábban a kivételes intézkedések firtatásánál, itt is a parlament jogainak csorbítása oldaláról nézték a kérdést. Csupán a kivételesen jelenlevő Justh és Madarász József közbeszólásai tételeznek fel annál többet. Ugyanakkor a függetlenségi mozgalomra ráállott detektív jelentéséből az is kiderül, hogy a párton belül az összhang továbbra is hiányzott, a Kossuth Ferenccel szembeni elégedetlenség változatlanul megvolt. A jelentés szerint a Függetlenségi Kör tagjai által összehívott értekezleten Polonyi Géza, Szederkényi Nándor és Várady Károly azt beszélték, hogy a függetlenségi körök nem maradhatnak így tovább és mindennek Kossuth Ferenc az oka, akit felkérnek, hogy mondjon le az elnöki tisztéről és „egy egész új demokrata, sőt némi tekintetben szociális irányú ellenzéket fognak teremteni.” A jelentés szerint, ebben állapodtak meg és úgy döntöttek, hogy mindezt Tóth János képviselő fogja majd előterjeszteni.174 Az értesülés nyilván már az év eleje óta tartó fúziós tárgyalások egyik epizódját tartalmazza. Annyi viszont kétségtelen, hogy a „demokrata”, „szociális színezet” kifejezések köz1,1 A lap még az év elején 5—6 ezer példányban, később már 13 500 példányban jelent meg és május 24-től már hetente kétszer. Rendőrségi évkönyv 1898. 389.1 172 Népszava 1898. október 4. 173 Képviselőházi Napló 1896. XIV. k. 324—325. 1. március 30. 1,4 FL Főkap. ein. res. 625/1898. április 20-án kelt jelentés. 321
