Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)

frázisaiknak, amelyeknek egyedüli célja a kormány kegyelméből biztos mandátumhoz jutni.”67

A tényleges igazságot kimondó határozati javaslat mélységesen felháborította a függetlenségi vezéreket és a legdühödtebb szocialista ellenes kirohanások jelentek meg a függetlenségi sajtóban még a korábban kíméletesebb Ugron-párti Népszövetség is így írt: „Ezzel a bérenc bandával, kik magukat szocialistáknak nevezik, mi komolyan többé nem foglalkozunk.” Egyenesen azzal vádolja a lap Őket, hogy a kormány azért neveli őket, hogy megfélelmlítse velük a birtokos osztályt, „hogy az ősi birtokos osztály pusztuljon ki, s Pfeifer, Baron, Grossman zsidók kezére jusson minden.”57 58 59 A felháborodás még sokáig gyűrűzött, a sajtón kívül a parlament szószékein is. A tornacsarnoki incidens rontotta az MSZDP és a Sima Ferenc vezette csoport viszonyát is, a Függetlenség szintén zokon vette az eseményt. Polémia indult meg a Függetlenség és a szociáldemokrata pártlapok között az esemény kapcsán. A soros pártlap, a Népakarat magyarázó közleményt tett közzé, amelyben megállapítja, hogy a fővárosi munkásság magatartása sok félreértésre adott okot s ezeket akarja eloszlatni a lap. Leszögezi, hogy a gyűlés a kormány „stiklije” miatt „ment fuccsba” és 30 munkást le is tartóztattak. A Függetlenség ezt kétli és felhozza, hogy a szociáldemokraták plakátokon is felszólították a munkásokat, hogy zavarják meg a gyűlést. A Népakarat ezzel szemben azt állítja, hogy „Ezeket a plakátokat a kormány gaz bérencei ismeretlen könyvnyomdában csinálták”, azért, hogy az összejövetelt megakadályozzák.69 A kormány szerepe az incidens létrejöttében nem zárható ki, még az sem, hogy a szociáldemokraták tervét a rendőrségi besúgó közbejöttével maga a kormányzat ismertette meg a Függetlenségi Párttal. Perczel belügyminisztersége alatt a rendőrség egyébként nem csupán a beépített ügynökök széles táborát alkalmazta előszeretettel a szocialista mozgalommal szemben, hanem a provokátorokat is.

A további elvtisztázás céljából Pfeifer a Népakaratban „Szocializmus és haza- fiság” címmel elméleti cikket tett közzé, mintegy a december 12-i párbeszéd folytatásaként. „Mi a haza alatt a haza népét értjük és a hazafiság alatt, azon törekvést, hogy a haza népét a nemzet összes fiait boldogokká és szabadokká tegyük és ezért hirdetjük fennen és minden kétséget kizárólag, hogy nem vagyunk hazafiatlanok, hanem hazafiak vagyunk a szó legszebb és legnemesebb értelmében. Annál jobb hazafiak, mert a mi hazafiságunk kizárja a nemzetiségi hajszát és a fajok gyűlöletes torzsalkodását, hanem párosul testvéri szeretettel mindazok irányában, akik éppúgy dolgoznak és szenvednek, mint mi, bármely nyelven szólítsák is édesanyjukat... Aki jó szociáldemokrata, az jó hazafi.”60 Pfeifer írását átvette a Függetlenség is, hogy megismertesse azt olvasóival.

Január 8-án folytatódott a parlamentben a rabszolgatörvény vitája, de már nem a korábbi mederben. Az érdeklődés megélénkült. Összesen 80 módosítást hajtottak végre az eredeti javaslaton anélkül, hogy annak lényegén változtattak volna. Alapvetően megmaradt sztrájkellenes törvénynek és megmaradt annak megtorló jellege a munkások felé. Némileg azonban kiküszöbölték belőle az ugyanazon vétségeknél a gazdák és a munkások esetében a megkülönböztetést. Pl. tettleges bántalmazás, vagy hasonló vétségek esetén ugyanazt a büntetést kapta a gazda is mint a munkás, stb. Sima és Visontai nyújtotta be a legtöbb módosítási javaslatot, de eredménytelenül. Sima szinte minden paragrafusnál felszólalt, de obstrukciós beszédeket már nem

57 MMTVD II. k. 512. 1.

58 Népszövetség 1898. január 1.

59 Függetlenség 1898. január 1.

80 Uo.

288