Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)

tes tárgyalás során minden paragrafust egyedül is meg fog obstruálni, nyilvánvalóvá tették, hogy a letárgyalás reménytelen. A kormány ezért, szinte az ellenzék tiltakozása ellenére taktikát változtatott és Bánffy december 15-én bejelentette a tárgyalás felfüggesztését és a vám- és bankügy, második provizórium tárgyalását. 16-án a zárszókkal végétért az általános vita és megtörtént az elnapolás. A Népjog c. szociáldemokrata pártlap kiemelte, hogy Sima és Visontai érdeme, hogy ez évben már nem lesz belőle törvény. Alig lehettek azonban az MSZDP vezetőségének illúziói aziránt, hogy a törvényjavaslat sokáig odázható lenne, látva az egész parlament magatartását. Kiemeli a lap azt a közömbösséget, amelyet az ellenzék tanúsított. A tárgyalások során 50—60 képviselő volt jelen és „ezek is álmosan bóbiskoltak”. A lap reagálása is ennek tudatában történt. „Kovácsolják a bilincseket a magyar földművelő munkásnép számára. A kutya paraszt rabszolga lesz megint, nyomorultabb rabszolga, mint ami 1514 után lett, amidőn az urak tüzes trónuson sütötték meg Dózsa Györgyöt — írta a lap, majd a földművelő népet Sámsonhoz hasonlítva leírja, hogy még most tűr, de le fogja rázni láncait és az urak úgy járnak majd, mint a filiszteusok.”56

Az álmosan bóbiskoló képviselők gyorsan felébredtek, amikor a vámügy került terítékre. Az osztrák parlamentben folyó obstrukció és zűrzavar miatt a gazdasági kiegyezés meghosszabbítására nem kerülhetett sor január elsejéig. Ez a problematika új helyzetet idézett elő jogilag és gyakorlatban is. Bánffy kétségtelenül kellemetlen helyzetbe került, mivel korábban kijelentette, hogy 1898. január l-gyel az ország az önálló vámterület állapotába kerül, ha addig nem sikerül a megegyezést megkötni, maga sem számítva a bekövetkezett fejleményekre. A beterjesztett javaslatban — az ellenzéknek hízelegve — elismerte, hogy közjogilag ennek lehetősége fennáll, de nem lenne kívánatos. Azt javasolta, hogy május elsejéig járuljanak hozzá az adott állapot meghosszabbításához és ha addig sem lenne megegyezés döntsön a törvényhozás a kérdésről. Hasonló értelemben szólaltak fel a kormánypárt más tagja is. A Nemzeti Párt és Néppárt egyetértett lényegében a javaslattal. A Függetlenségi Párt az önálló vámterület és önálló magyar bank életbeléptetését követelte. Ez a közjogi vita, mely a Függetlenségi Párt életeleme volt, még az árnyalatok közötti ellentéteket is áthidalta a két árnyalat együttes határozati javaslatot fogadott el és szent lett a béke közöttük. A párt nyári obstrukció lezárásához hasonlóan Bánffy biztos bukását várta az események kapcsán. A miniszterelnök elkerülhetetlen bukásáról szóló cikkektől volt hangos az ellenzéki sajtó. Mint korábban, most is Szilágyi Dezsőben bízott az ellenzék, szívesen látták volna a kormány élén, nem kevésbé Apponyit, vagy egy Nemzeti Pártiakat is magában foglaló kormányt. Mindezt a kormánypárt irányítói tudták, ezért ismét Szilágyit bízták meg azzal, hogy tárgyaljon az ellenzékkel. A kormány hajlandó lett volna a beterjesztett javaslatnak a függetlenségieknek tetszőbb magyarázatot adni, ha támogatják. Erre azonban nem álltak rá, mivel úgy vélték, hogy ezzel Bánffyt erősítenék, már pedig nekik minden áron Bánffy feje kellett volna. így az 1897-es év utolsó napjai meddő vitákkal teltek el. A kormány fenyegetőzése, hogy a javaslat megszavazásának elodázása a ház feloszlatását vonja maga után, nem vált valóra, de az ellenzék várakozása sem, Bánffy bukását illetően. Bánffy ügyessége most is megmutatkozott, amelyhez hozzájárult az a körülmény is, hogy a kormánypártiak Bánffyval elégedetlen része sem tartotta volna taktikusnak ebben a kritikus helyzetben hagyni a bukást, mert ez az egész Szabadelvű Párt helyzetét is megingatta volna. Január első hetében létrejött a megegyezés, az ellenzék ismét letette a fegyvert. Ennek egyik összetevője a január harmadikán megérkezett királyi leirat volt, amely a korábbi kvótát változatlanul hagyta 1898. évre is, a másik pedig az volt, hogy a beterjesz- 88

88 Népjog 1897. december 17.

286