Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)

megyében egyaránt. Aki politikai pályára lépett, annak értenie kellett a kardforgatáshoz is, ha adott valamit elveire.

Sima beszédének valóban a parlamenten kívüli visszhangja volt nagyobb, mint attól a miniszterek joggal féltek. A Népszabadság c. szociáldemokrata pártlap egész oldalas cikkben foglalkozott a beszéddel. „Sima képviselő' kétségtelenül kötelességet teljesített, midőn a kormánynak szemébe olvasta az igazságokat, midőn ennek a kormánynak rémuralmát hozta napirendre és sürgette a védtelen munkások érdekeinek felkarolását.”6 A lap idézte Sima beszédének jelentős részét is, Darányi felszólalása kapcsán pedig felhívta a munkások figyelmét, hogy küldjék be panaszaikat, adjanak munkát az új osztálynak.

Csak összehasonlításképpen az ellenzék felfogását illetően érdemes hivatkozni arra, hogy Makfalvay Géza (Nemzeti Párt) egy héttel korábban hasonló tárgyban szintén interpellációt nyújtott be. A belügyminiszter a kemény intézkedésekről, a gazdák érdekének védelméről, kellő szankciók kilátásba helyezéséről beszélt, amit a képviselő mint saját nézeteivel megegyező intézkedéseket készséggel vett tudomásul.7 Történt mindez négy nappal a nádudvari és alpári vérengzés után. Az 1897-es év bővelkedett csendőri vérengzésekben, különösen az Alföldön. Az év eleji aninai, majd a zentai stb. vérengzések után június elején már egymást érték a csendőri gaztettek. Június 6—7-én Alpáron és Nádudvaron, 10-én Eleméren, majd július 2-án Toponáron gyilkolt a csendőrség. Mindezeket nem lehetett függetleníteni a készülő aratási sztrájktól, a szocialista mozgalom elleni fellépésektől. Zentán az odatervezett várko- nyista kongresszus megakadályozását szolgálta a kiprovokált vérengzés. A nádudvari és alpári események pedig az MSZDP pünkösdre összehívott kongresszusával estek egybe és nyilvánvaló volt az ottani hatóságok szándékos provokációja.8 A nádudvari események drámai erővel kaptak hangsúlyt az MSZDP V. kongresszusán is. A harmadik napon, j únius 8-án érkezett meg egy nádudvari küldött és nyomban szót kapott, ismertette a vérengzés körülményit, majd felmutatta az áldozat véres kötényét. Grossmann, a kongresszus elnöke bejelentette, hogy a nádudvari küldötteket a rendőrség letartóztatta. A küldöttek a főkapitányt abcugolták és a rendőrtisztviselő felé fordulva kiabálták: „Tudtuk, hogy így lesz! Éljen a szabad Magyarország!” A rendőrfogalmazó kijelenetette, hogy karhatalmat hoz, „Rendőri önkény! Gyalázat!” — válaszolták a küldöttek, mire a fogalmazó a gyűlést feloszlatta.9 Ezután Baron Ede, pártvezetőségi tag, vendéglőjében folytatódott a pártértekezlet és határozatokat fogadtak el: „A kongresszus legmélyebb felháborodásának ad kifejezést a Nádudvaron történt gyilkosság felett. A szabad Magyarország elnyomott népét szuronnyal, golyóval hallgattatják el. Ez ellen teljes erkölcsi erejével tiltakozik a kongresszus és megvetésének ad kifejezést a történtek felett.”10 Ugyancsak határozatot fogadtak el a horvátországi vérengzések és az ottani terror ellen is. „A kongresszus az emberi szeretet és igazság nevében felemeli tiltakozó szavát, ama gyalázatos szocialistaellenes hajsza ellen, amely Magyarországnak közjogi kiegészítő részében, Horvátországban folyik.” Horvátországban a magyarországinál is kíméletlenebb terrort alkalmaztak az ottani szocialista szervezkedés megbénítására. A terrorhadjáratnak számos áldozata volt és tömeges letartóztatások történtek példás ítéletekkel. Még az ottani pártlap adminisztrátorát is 18 havi börtönre ítélték.11

6 Népszabadság 1897. június 25.

7 Képviselőházi Napló 1896. VI. k. 406—409. 1. 1897. június 12.

8 Az események leírása: MMTVD II. k. 441. 1.

9 Függetlenség 1897. június 9.

10 MMTVD II. k. 440. 1.

11 Uo. 477. 1.

275