Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)
mellett (Magyarország, Népszövetség) figyelmet érdemel az akkor leginkább baloldali Függetlenség és Szentesi Lap megrendelése, amely a helyi kör politikai beállítottságára utalt. A függetlenségi körök működésénél is feltétel volt a politika mentesség, ezt azonban a belügyminiszter sem tartatta be olyan szigorúan, mint a munkásköröknél. A politikai tevékenységre utaló bizonyos kitételek még az alapszabályba is bekerülhettek. 5. Az 1897-es obstrukció és a függetlenségi párt politikája Az 1896-os választások szülte elkeseredéstől hajtva az ellenzék minden erejével a kiegyezési tárgyalások megnehezítésére és a kormány megbuktatására tört. Kormányellenes küzdelme azonban eleve nem lehetett következetes, mivel az elemi erővel jelentkező tömegmozgalmaktól maga is legalább annyira félt, mint a kormánypárt, ezért a Bánffy-kormányzat terrorintézkedéseinek támadásában sem lehetett következetes. Ezek az évek voltak azok, amikor szükségszerűen színt kellett vallania az ellenzéknek, hogy a közjogi kérdésekben elfoglalt ellenzékisége valójában mit ér, az mennyiben párosul politikai ellenzékiséggel. A néptömegek érdekeire történő hivatkozásuk valós tartalmáról nem lehetett tovább hallgatni. Mindezek a kérdések szükségszerűen a belső ellentétek kiéleződéséhez vezettek a Függetlenségi Párton belül. így a tisztán közjogi kérdések megítélésén kívül már merőben ellentétes álláspontokkal találkozunk a különböző árnyalatok és az egyes képviselők részéről. A továbbiakban éppen polarizálódás okainak vizsgálata és egy radikális politikai csoportosulás feltételeinek megérlelődése teszi szükségessé az 1897-es év politikai harcaiba való betekintést. 1897. év elején Várkonyi István fellépése nyomán az addigiakhoz mérten is gyorsan fejlődött az Alföldön az ún. agrárszocialista mozgalom. Egyszerre két földmunkáskongresszus összehívására is sor került. Már ezek a kongresszusok előrevetítették a földmunkások szervezeteinek további erősödését, a mezőgazdasági munkások bérharcának szervezett kibontakozását, esetlegesen egy aratási sztrájkot sem tartottak lehetetlennek az uralkodó osztályok. Mindezek kapcsán ismételten az érdeklődés középpontjába került az agrárszocializmus és egyáltalán a szocialista agitáció ügye. A parlamentben, mint mindig a költségvetési vita volt a legalkalmasabb ezeknek a kérdéseknek a megtárgyalására. A korábbi évektől eltérően a kérdést most maga a kormánypárt vetette fel. Tallián Béla Békés és Csongrád megyék volt kormánybiztos főispánja, mint a kérdésben leginkább járatos képviselő nyitotta meg a hozzászólók sorát. Tallián további megtorló intézkedéseket követelt a Szociáldemokrata Párt és a mozgalom ellen. Rendkívüli intézkedéseket sürgetett a szocialista sajtóval, a hazai és külföldi agitációval szemben. Javasolta az adománygyűjtés betiltását. A mozgalomnak és várható következményeinek sötét színekben történt lefestéséhez saját tapasztalatai mellett hatásosan idézte a szocialista sajtótermékeket és a budapesti földmunkás-kongresszus határozati javaslatait. Fölvetette a nemzetiségek, szocialisták és a klerikalizmus összefogásának veszélyét, jól tudva, hogy erre a kormánypártnál is érzékenyebb a baloldal. Ezt önkényesen az MSZDP programjából magyarázta ki.151 Tallián felszólalását követően Mócsy Antal néppárti szónok a megoldást az istenhez való visszatérésben látta és egyházi sérelemre hivatkozott. Tallián beszédére 151 Képviselőházi Napló 1896. Itt. k. 20—26. 1. 1897. jan. 26-i ülés 262
