Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez
semmi dolgom veled]- Ezeknek utána mentem ugyan Ebeczky Miklós urammal a tanács eleiben, megértenünk, mi okon tartják az én marhámat. Egyik, hogy szombati embernek mondtam magamat. Második oka, hogy Szombatban a vámot meg nem adtam. Negyedik okát [mondják], hogy én a posztót mind enyémnek mondtam, noha hármunké, úgymint: enyém, Veres Lőrincé és Domonkos Tamásé volt a posztó, és mivel hogy én magamra Vettem mind a posztó harmincadfizetését. Ezekért kárhoztatnak engem7, s ezért akarják áz én marhámat bitangul elveszteni tőlem. Hogy ha istent tekintvén, tinagyságtok rajtam nem könyörül, a város engem tisztán [értsd: tisztára, teljesen] megnyomorít a harmincados miatt, mert hogy ő adta az én marhámat kézben, kitől én szegény fejem inkább oltalmát várta volna, mivel hogy minden igaz fizetést praestáltam. Annak okáért, kegyelmes uraim, könyörgök az istenért, hogy nagyságtok né hagyjon igazságomban [el]. Hogy pedig ti nagyságtok a principio et a fundamento megértse e dolog indulatját [értsd: azt, hogy hogyan kezdődött], így indultatott köztünk Veres Lőrinccel e dolog, hogy Veres Lőrinc szépen kére éntőlem háromszáz forintot kölcsön, hogy barmot vészén rajta és főihajtja Pusztapécsbe, és ugyanott a barom árából megadjy nekem az adósságot. Veres Lőrincnek társa volt Domonkos Tamás, kivel ott volt. A barmot hogy eladák, énnekem Veres Lőrinc megadá az adósságot, menénk föl mindhárman Tribo nevű városban, és ott én vettem 49 vég posztót, Domonkos Tamás vett 20 véget veres Lőrinc vett 3 véget. Immár fogadtunk egy szekerest mindhárman [értsd: közösen, együttesen], a posztót fölraktuk. Veres Lőrinc és Domonkos Tamás engemet, tudatlant hagytak a szekér mellett. Kértem ugyan az istenért őket, hogy egyik a szekérrel maradt volna [értsd: hogy a szekérrel maradjon], mert hogy siettek vissza Pusztapécsbe, a vásárra, hogy amely barom maradt volt a többitől [értsd: amelyeket az előző alkalommal nem sikerült eladniuk], azt eladták volna. Mindazonáltal arra feleiének énnekem, hogy Pusztapécsben engemet megvárnak. Én egy hétre vontatám az posztóval Husztapécsbe utánuk [értsd: a szekérrel egy hétig tartott útja Tribotól Pusztapécsig], engemet ott sem várt meg sem Veres Lőrinc, sem Domonkos Tamás, hanem egy szolgát hagytak ott, és meghagyták neki, hogy énnekem megmondja, hogy énmagamra írassam a harmincadon mind a posztót, és én fizessek tőle. És aszerint mind énmagamra vettem és mindeneket megfizettem, és úgy mondtam magamat szombatinak, hogy békeségesbben Szombatba juthassak. Hiszem, nagyságos uraim, igazán mondtam enyémnek a posztót, mert hogy minden gondviselése enyém volt, és még most is enyémnek mondhatom mindaddig, valamig a jámborok engemet költségemről megelégítenek, amit a harmincadban érettek fizettem. Annakokáért, kegyelmes uraim, az enyémet ez okoknál [fogva] el nem vehetik, mert én e dologban serikinek sem ártottam. Ha szintén történet szerint [értsd: történetesen mégis] valami vétekben estem volna is, nem énnekem tulajdoníthatnák, hanem Veres Lőrincnek és Domonkos Tamásnak, mivel hogy engemet, tudatlant, énmagat [értsd: magamra] hagytak a szekérrel. Jóllehet, hogy bizony én is eléggé nehezen maradék a szekérrel, de gondoltam azt, hogy ki tudja, hová való a 127
