Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Barta László: Csongrád város jegyzője
amely mindig készségesen igyekezett félreállítani Boros Sámuelt is. Hogy Makayban valóban megvannak-e Boros kvalitásai, eló're nem lehetett tudni; jobb a kígyótojást széttaposni. Kár lenne, ha a legelőelkülönítéssel helyreállt békesség megbomlana Csongrád úrbéres mezővárosában. Pedig a legelőelkülönítés sem zajlott le simán. Az 1836:6. te. értelmében a csongrádi gazdák, 1230 telek- és háztulajdonos, felkérték a vármegyét a közös legelő és rét elkülönítésére. A Klauzál Gábor vezette megyei küldöttség lebeszélte a csongrádiakat arról, hogy visszaköveteljék a szerintük törvénytelenül elvont 300 sessiónyi (6600 hold/1200 négyszögöl) közös legelőt, és 1839-ben tető alá segítette a szerződést, úgy, hogy a megmaradt közös legelőkből futotta az uradalom és az úrbéres lakosok járandóságára is. Közben azonban a bor- és gyümölcs-, valamint a báránydézsma ügyében is úrbéres per volt folyamatban a felek között, a városon belül pedig a telkes gazdák és a házas zsellérek között a legelő- és rétilletmény, valamint az utóbbihoz kapcsolódó nádlási arány miatt. Ezek a perek az 1840-es években is folytak, ezért az uradalom különösen érzékenyen reagált a csongrádi ügyekre. Brüneck József igazgató, aki teljhatalommal képviselte István grófot, igen kihívóan viselkedett a tárgyalások során, ezzel is hozzájárult, hogy Csongrád 1845-ben örökváltságban vélte megtalálni a kibontakozás útját. 3 1843. február 26-án rendkívüli jegyzőválasztásra gyülekeztek a csongrádi birtokos gazdák. Nemrég hunyt el Tóth István — aki hosszú ideig, legalább 30 esztendeig köztiszteletben álló nótáriusa volt a városnak —, ezért a már idézett törvénycikk szerint nem várták meg a szokásos tisztújítási napot, november első vasárnapját. Ámbár a törvény értelmében a jegyző személyére nézve sem a földesúrnak, sem a törvényes bizonyságként jelen levő Rónay Mihály kerületi alszolgabírónak nem volt jelölési joga, ők egyetértésben a nyolc jelentkező közül két jelöltet ajánlottak a szavazók figyelmébe. Ludvig Lénárd katonai biztost — noha szegedi születésű volt — mindenki ismerte Csongrádon, hiszen már tizedik éve állott a város szolgálatában, Makay Lászlót — noha helybéli születésű volt — csak kevesen. A szóbeszéd szerint a választás előtt Lendvay Lajos uradalmi ügyész kijelentette, hogy itt más nem lesz jegyző, csak Ludvig; Makay László apja, Makay András árvagyám pedig azoknak ígért kölcsönt az árvapénztárból, akik a fiára szavaznak. A nép többsége az ifjú Makayra voksolt. Erre az uradalmi ügyész megtagadta jóváhagyását, s a választott jegyző nem foglalhatta el hivatalát. Lendvay arra hivatkozott, hogy Makay nem mutatta be iskolai bizonyítványait, feddhetetlenségét igazoló okmányait, s viselt dolgairól „jellempiszkító hírek szárnyaltak és szárnyalnak jelenleg Csongrádon”. Az uradalom képviselőjét Sági Mihály bíró és néhány tucat módos gazda is támogatta. Az uradalom és Makay is a vármegyéhez fordult igazságért. Makaynak szerencséje volt, hogy ebben az évben kitűnő liberális főispán állott a megye élén Földváry Gábor személyében, az alispán Kárász Benjamin, az egyre liberalizálódó megye országgyűlési követe Klauzál Gábor volt: így reménye lehetett a hatalmas uradalommal szemben is. A nemesi közgyűlés az ügy kivizsgálásával előbb Rónay Mihály alszolgabírót, majd az április végi tisztújítás után Müller (1845-től Őrló'sy) Ferenc vármegyei főügyészt bízta meg, aki a tiszántúli járás alszol- gabírájának, Bene Lajosnak és esküdjének, Bogyó Mihálynak a bevonásával még abban az évben lefolytatta a vizsgálatot. Az eljárás idejére Ludvig Lénárdot bízták meg a jegyzői teendők ellátásával. Az ügyben két alapvető kérdés merült fel: igazak-e a Makay ellen felhozott vádak, s joga van-e az uradalomnak a vétóra. Az uradalmi ügyész összegyűjtötte 164
