Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Barta László: Csongrád város jegyzője
a vád bizonyítékait, és a törvényre hivatkozva kitartott a jóváhagyás megtagadása mellett. Makay László beszerezte a szükséges igazoló iratokat, és ugyanazon 9. törvénycikk 1. paragrafusának (4) bekezdésére apellált, amely így szólt: „Egyéb iránt azok a Községek, mellyek eddig Jegyzőjüket s Elöljáróikat az Uraság minden befolyása avagy jóváhagyás nélkül szabadon választották, s illetőleg felfogadták, ezen szokások mellett ezen túl is meghagyattatnak.” Makay László és számos csongrádi lakos szerint Csongrádon az uradalom emberemlékezet óta nem avatkozott bele a jegyzőválasztásba. Ez valóban így volt, csakhogy az elhunyt Tóth István legalább 30 évig, ha nem tovább volt egyhuzamban a város nótáriusa, tehát mikor érvényesíthette volna ezt a jogát? De ha a legöregebb emberek emlékezete elhomályosult volna is az 1810-es évek eleje óta, Mária Terézia 1767. évi úrbéri rendeletét ismerniük kellett a törvénytudó embereknek, hiszen az az úrbéres községek belső igazgatásáról is rendelkezett. A 9. fejezet 1. §-ában ugyanis világosan benne van: „...az Nótáriust és Esküteket az Község maga földes Ura-nélkül választ, és el-is botsáthattya”. Az 1836:9 te. 1. §-ának korábban idézett 4. bekezdése azonban egymás mellett és nem egymástól megkülönböztetve említi az elöljárókat és a jegyzőket, amit úgy is lehet magyarázni, hogy ami az egyikre érvényes, az a másikra is vonatkozik. Márpedig az uradalom Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Szegváron és Csongrádon is élt a bírójelölés jogával — Szentesen 1842 novemberében vissza is élt vele —, s a jogszabályok látszólagos ellentmondását vagy inkább nem tökéletesen pontos fogalmazását kihasználva most a jegyzőválasztásba is beavatkozott: a jelölésben is részt vett, az eredményt pedig megvétózta. Ami pedig a Makaytól a törvény által megkövetelt „jó erkölcsöt és ügyességet”, vagyis alkalmasságot, képességet illeti, ennek ki kellett derülnie a megyei főügyészi vizsgálatból. Mert ha a vármegye közönsége, azaz nemesi közgyűlése Makayt alkalmasnak találja, az uradalom sem vonhatja meg hozzájárulását. Az uradalom és a megválasztott jegyző vitájából nem lett úrbéres per, mert Csongrád Város Tanácsa nem állt ki Makay mellett, és így nem bízta az ügyet a megyei törvényszékre. A vármegye közigazgatási úton kereste a „nehézségek elintézését”, bár meg kell jegyezni, hogy a feudalizmus korában a közigazgatás és a törvénykezés nem vált el élesen, csak ugyanannak a törvényhatóságnak a két működési formája volt. A vármegye közgyűlése egyben törvénykezési hatóság is volt, s döntései az uradalomra nézve is kötelező érvényűek voltak. 4 Makay Lászlónak először tehát „ügyességét”, vagyis képzettségét kellett igazolnia. Utólag, mert a választás előtt ezt elmulasztotta. Abban bízott, hogy édesapját, az árvagyámot mindenki ismeri Csongrádon, s az ő pályája, amely még ritkaság- számba ment egy alföldi mezővárosban, legalább szülei jóvoltából nem maradt rejtve, így is lehetett, hisz őt választották meg. Most pótlólag beszerezte és a szolgabíró elé tárta bizonyítványait. Ezekből és más forrásokból kiderül, hogy 1811. május 21-én született Csongrádon. Apja Makay András, anyja Pikó Sára. Katolikus nemesi család sarja volt. Makay András az árvapénztárt kezelte. László fia az alsóbb iskolát valószínűleg szülővárosában, középiskoláit — gyaníthatóan és legalábbis részben — Pesten végezte. 1832-ben beiratkozott a Magyar Királyi Tudományegyetem Jogi Karára, s ott két tanévet töltött. Elsó'osztályú minősítést kapott egyetemes közjogból, magyar közjogból, az Osztrák Monarchia és Európa statisztikájából, bányajogból, római jogból, közigazgatástanból és váltójogból. Büntetőjogból és birtokjogból nem tett vizsgát. 165
