Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában
gyújtogatni nem irtóznak, sőt ha az házakban lakók ellenek állani akarnak, azoknak halálokra törekedni sem iszonyodnak.”76 A beadvány ezután megállapítja, hogy hasonló a helyzet a városon kívül is, csak ott elsősorban a jószágoknak „ragadozása” történik. Sommásan ez annyit jelentett, hogy a jómódú embereknek sem a városban, sem azon kívül nem lehetett „bátorsága”. Ennek okát abban látták, hogy elszaporodtak az olyan „betyáros, pásztoros, dolog nélkül élő, mégis a legdrágább paripákon széjjel nyargalódzó fajtalan személek”, akik mások javainak elvételéből tartják fenn magukat. Aki pedig az ilyen törvénytelenségekért megszólná őket, számolhat vagyonának elrablásával, sőt házának felgyújtásával is, mint ahogy ez már többször megtörtént. A leírtak nyomán a vármegye — látva, hogy az 1804-ben kihirdetett statáriális bíráskodás sem vezetett eredményre — bizottságot küldött ki az új megyei közbiztonsági rendszabály megalkotására. Az 1806 májusára elkészült szabályrendelet külön intézkedik a városi és pusztai közbiztonságról. Összefoglalja és rögzíti a korábbi gyakorlatot, de minőségileg új „punktumokat” is hoz.77 A városi közbiztonság fő letéteményesei továbbra is az utcakapitányok, számukat viszont megemeli: 50 házanként kell kiállítani egyet. Feladatuk továbbra is a melléjük rendelt 4 bakterrel együtt körzetük vigyázása, de a rendért már anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Abban az esetben viszont, ha szolgálatuk eredményeként ők szenvednének kárt, a község tartozik azt megtéríteni nekik. Megerősíti a rendelet az ún. „takaródéra való harangozás” szokását, mely szerint télen 9, nyáron 10 óra után lámpás nélkül járni, kocsmákban mulatni tilos. Aki a nagyharanggal jelzett időpontokat túllépte, egységesen 24 pálcával bűnhődött. Az olyan vendégfogadókban, ahol mulatságokat szoktak tartani, a rendező köteles egy esküdtet és néhány városi cselédet fogadni, akik a mulatozókat az illendőség határain belül tartják, a káromkodókat, veszekedőket áristomba kísérik. Már a korábbi szabályrendeletek tiltották a kóborlók befogadását, előírták a bejelentési kötelezettséget. Az új rendelet a mulasztók büntetését is rögzíti: először 20 pálca, másodszor „tömlöcözés”, harmadszor a helységből való kicsapatás vár a rendelet megszegőire. A pusztai biztonságra nézve elsőként a „ciffra paripás” gyanús emberek összeírását rendelik el. Ezeket azután a szolgabíró megvizsgálta és ha a paripa tartásának helyes okát nem tudták igazolni, lovukat ostorostól, nyergestől, baltástól elvették, őket szolgálatba állították. Ha nem engedelmeskedtek, akár katonának is adhatták őket. A városi beltelekhez hasonlóan a szállásokon is kerületekre való felosztást javasolt a rendelet: „A kerületekben pedig legyenek olyan felvigyázók, akik maguk mellé véve a szükséges számú gazdákat, a lappangtató helyeket felfedjék, a gyanús személyeket elfogják.” A kóborlók és szolgálatban levők megkülönböztetésére szükségesnek tartották, hogy az új cselédet fogadó gazda a község pecsétje alatt „Igazság levelet” állíttasson ki, s azt a cseléd magánál tartva a kerülőknek előmutathassa. Amely ember szállásán lopott marhának helyet adott, mint orgazda került elbírálás alá, s könnyen szállásának elvesztésével fizetett. A vízi molnárok egyáltalán nem, az ún. Túri-Révészek pedig csak útlevéllel rendelkező embert szállíthattak át a Maroson. A megyeszerte templomok előtt kihirdetett rendeletet a szomszédos vármegyéknek is megküldték. A közbiztonsági szabályrendelet utasításai csak részben valósultak meg Makón, csökkentve az amúgy sem sok sikerrel kecsegtető statútum hatékonyságát. Különösen 76 CsmL (Mf) MvRÉ 342/1806. 77 CsmL (Mf) MvRÉ 344/1806. 92
