Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában
bályozása az 1784-es közbiztonsági statútumban jelzi, hogy tudja már a vármegye, hogy honnan kerülnek ki a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemek. Az 1784. április 26—28-án Tornyán tartott megyegyűlés határozatai alapján, a szomszédos vármegyék rendeletéinek figyelembevételével, Návay Mihály főszolgabíró alkotta a 30 pontból álló szabályrendeletet.75 Eszerint a kóborlók befogadását, lappangtatását azontúl büntetés kísérte, a velük kapcsolatos bejelentés, vagy netán elfogásuk viszont jutalomban részesült. Az elszegődött betyárokat tömlöccel, katonasággal fenyegette a statútum, ha helyüket egy év alatt elhagynák. Az ilyen csavargó betyárok felkutatása, a lopott marhák felderítése miatt a vármegye katonái (pandúrok) hónaponként megvizsgálták a pusztát- a nyájakat, a pásztorok szállásait és kunyhóit, a csapszékeket és csárdákat. A számadó pásztoroknak a bojtárokon kívül nem volt szabad mást maguk mellett tartani. Az ilyeneket a lappangtatóval együtt tömlöcbe vitték, hasonlóan a gyanús személyeket föl nem adó kocsmárosokhoz, akiket az orgazdaság következményeire is intettek: „...Pásztoroknak, Betyároknak... szolgálatban levő cselédeknek italokat hitelbe adni, készpénz helet... Marhát, Vajat... Ruhákat, szárnyas házi állatokat, Fa Vass, Réz edényeket, Szalmát, szénát, Búzát, árpát, Zabot, Tojást, Dohánt... el venni nem lesz szabad...” A pásztorok és bojtárjaik személyleírással ellátott nyilvántartását a községek bíráinak, a nyájak, ménesek darabszámát és „biliegeiknek” leírását tartalmazó leveleket pedig a számadónak kellett őrizni. Ezt vizsgálták meg a vármegyézők, s ha ezen felüli jószágot találtak, elkobozták. Passzusokat és útileveleket a vármegyén belül a községek bírái állíthattak ki. Nem kellett útilevelet váltani a „földdel és házzal bíró, jó magaviseletű lakosoknak”, kivéve, ha a megyén kívülre távoztak. A vidéki vásárokra utazó kereskedőknek három írással kellett rendelkezniük: útilevéllel, az állatok passzusaival és a kereskedésre jogosító levéllel. A lopott marhák eltüntetésének másik módja a gyors feldolgozás volt. A rendelet ezért kimondta, hogy a mészárosok kötelesek a levágandó marhát a község bírájának bemutatni. (Más vidékeken elegendő volt a levágandó állatot közszemlére kikötni a mészárszék elé.) Makón még 1829-ben is fel kellett hajtani a levágandó állatokat a városháza udvarára, hiába panaszkodtak a mészárosok a nagy időveszteségre, és a szabad kereskedelem akadályozására. Érdekes cikkelye a rendeletnek a pásztorok feleségeinek eltiltása a gyetyával és faggyúval való kereskedéstől. Ez elvileg az elhullott állatok feldolgozását célozta, a gyakorlatban azonban egészséges állatok is belekerültek az — ugyancsak tilalmazott — hatalmas vasfazekakba. Sokszor csupán azért, hogy „bőreikből nyeregszerszámokat készítvén, azokat hosszas sallangokkal és szükségtelen szíjakkal feldíszítsék.” Ez a „maga mutogatás” — ahogy a statútum fogalmaz — minden paraszti sorban élő számára 20 pálcát fog eredményezni. Ezek a főbb pontjai az erdélyi parasztfelkelés előtt négy hónappal kelt rendeletnek. Megvalósulását, eredményességét a századvég felgyorsuló eseményei akadályozták meg. A makói tanács 1806-ban a „Közbátorság megmaradására nézve” kénytelen beadványt küldeni a megyére, amelyből kitűnik a közbiztonsági állapotok javítására tett városi kísérlet kudarca: „Mi ugyan minden esetekben a szükséges rendeléseket megtenni el nem mulasztjuk... mégis sokan vannak városunkban és határunkban ollyatén emberek, akik más jámbor lakosok házait meg ásni... és erőszakosan az házakba, kamarákba bé rontani, padlásokra felmenni és található javaikat, pénzeket el ragadozni, vermekből és életes kasokból a Gabonát tolvajul el vinni és mi több 75 CsmL Csanád megye Levéltárnokának kigyűjtött iratai: 1784-es statútum. 91
