Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában

éppen ez az oka a Város oly szaporán való nevekedésének, de ami Makónak dicsőségére válik, s azt mutatja, hogy itt az élés módja könnyebb, a teher kevesebb, mint másutt...”44 Tény, hogy az olyan betelepülőket, akik a városra kirótt terhekben részt vállaltak, minden további nélkül lakosította a városi tanács. A gyanús magaviseletű vidékieket viszont már 1806-ban azzal a szándékkal írták össze és adták be a megyére, hogy hazautasításukat kérelmezzék. Közel 100 fő került ilyen elbírálás alá. Jellemzésül néhány bejegyzés róluk:

„1. Juhász Ferenc Esztergom vármegyéből való, Török béressé.

2. Molnár András „Kopasz Gulyás”, Betyárjaival.

3. Bajnár, másképp Horváth Mihály 2 Bojtárjával.

7. Bállá Ferenc Csikós, Bojtárjaival.

12. Veres Csikós és Bojtárja, ki Szegeden volt fogva.

24. Czibolya, másképp Rapa nevű.

31. Kis Sándor Vásárhelyrül származott.

39. Gyöngyös János és a fia, kit Kukaczosnak hívnak.

41. Alsai Simon, ki most is raboskodik.

45. Posztós, ki mindenféle latroknak helyet ád.

47. Szél Ferencnél egy sánta veres ember, lovas Betyár.

55. Imri Jánosnál a Zsidó temető mellett egy vén Betyár.

56. Csődörösnél egy tekergő Betyár.

60—61. Kis Jóska nevű, Lévai Jóska, másképp Szabó Jóska, kik a főszolgabíró úr által elfogattatni parancsoltak.

Simon János szolgástul együtt paripás, a múlt éjczaka a Gazdag Uram Tanyáján meg fordultak paripákon, Simon le is szállott a lováról, a szolga pedig idegen. Mind a kettőnek hosszú nyelű a fokossá.”45

A vármegyei beadvány mellett a földesúrhoz is levelet szerkesztenek, miszerint a tanyasi lakosok mindenféle idegen kertészeket befogadnak, akik „helyet készítenek a gonosztevőknek.”50 A jövevény embereket 1811-ben egyenesen korhelyeknek, ragadozóknak, tolvajoknak, idegen tolvajokkal cimborálóknak kiáltják ki, akik közül a „Ns vármegye mostani rabjai között” is vannak. Hogy ilyenekkel a lakosság ne szaporodjon, kegyes rendelést kérnek a földesúrtól.46

Egy 1815-ös kimutatás alapján rekonstruálhatjuk a betelepülők származási helyét. A lista szerint a jövevények Földeákról, a megyén kívüliek pedig Vásárhelyről, Szentesről valók.47 1816-ban találkozunk az az utolsó tanácsi kísérlettel, hogy a zsellérek szállásokra való beszivárgását megállítsák. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a makói gazdasági-településszerkezeti változás, a tanyasiasodás, a szállások megművelése, igényli a jövevény zsellérek munkaerejét. A városi közbiztonsági szervezet számára a gyökeres megoldás helyett a tanyák, puszták fokozott ellenőrzése és a megyei erőszakszervezet segítségül hívása maradt.

Különös figyelem fordult a Makó környéki csárdák, mint köztudomásúan „be- tyáros” helyek felé. A Stanislavich Miklós püspökkel 1741-ben kötött kontraktus 7. pontja tette lehetővé, hogy „a nép terheinek enyhítésére a kiöntésektől mentes helyeken, az elöljáróság néhány új csárdát állíthat.”48 1775-ben már öt csárda működött : a rejtekgödöri, igási, dáli, rákosi, réti. A csárdák általában a forgalmas utak

11 Szirbik Miklós i. m. 39—40. p.

45 CsmL (Mf) MvRÉ 343/1806.

46 CsmL (Mf) tü. jkv. 23/1809. és 33/1811.

47 CsmL (Mf) MvRÉ 363/1813.

48 Reizner i. m. 52. p.

85