Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában
mentén épültek fel, a század közepétől kezdve. Többnyire bérlők kezelték ezeket, akik gyakran összejátszottak a betyárokkal. Csanád megye 1793-ban elrendelte, hogy „a Kaparási Csárda, úgymint a Gonosz Emberek és tolvajok Barlangja a jövő Nemes Vármegye Gyűlésig le rontassék... másképpen a Nemes Vármegye kéntelen lészen meg gyújtani és Tűzzel semmivé tétetni.”49 Érdekes adalék a fenti — másnéven rejtekgödörinek is nevezett — csárda kocs- márosának az életútja: Hosszú Pista, amikor forró lett a lába alatt a talaj, feleségével együtt Nagykállóba ment, ahol hasonló csárdát üzemeltetett. Itt azután — mint egy 1811-ben kelt levélből kiderül — a vármegye hajdúja, Antal János által „úgy meg- üttetett, hogy azonnal megholt”.50 A közbiztonsági szervezet érdeklődésének a középpontjában a csárdákon kívül a városi kurtakocsmák és „gyanús házak” álltak. A városi jövedelmeket sértő zugkimérések — amelyek néha prostitúciós helyek is voltak — a század második felében nagyon elterjedtek Makón. A betyárok látogatásának elfogadása súlyosbító körülmény volt, ilyenkor a testi fenyítésen kívül a ház eladatása és a tulajdonos elköltözte- tése is előfordult.61 Makón a „belső bátorság” legfőbb őrzői az 1790-ben részletes kötelmekkel ellátott utcakapitányok voltak: „Éjczakánként a városnak uczáit kinek kinek közzülük kiszabott járás szerént kerülni és ha valakit estvéli 8 órai harangozás után, lámpás nélkül, annyival inkább ha dohányozva, veszekedésben, vagy más gonoszságban találnak, azt a Város árestomába békísértetni, a gyanús házakat és társaságokat szemmel tartani, azokat megtekinteni és az ottan együtt levő személyeket hasonlóképpen árestomba kísértetni... kötelességek lészen.”52 Az utcakapitányok alárendeltjei voltak az ún. bakterek, akiket a lakosok közül állítottak ki, s éjszaka az őrködésen kívül óránként kiáltották az időt. A tolvajokat, korhelyeket és garázdákat tömlöcbe kísérő őrjáratok tagjai sorában megtalálhatjuk még a tizedeseket, kisbírókat, hadnagyokat is. A tizedes egy városi tizednek volt az elöljárója, mely területi egység kezdetben 3, majd 21, végül 50 volt Makón. A fentebb vázolt rendőri funkció mellett a tizedes köteles volt a városi hatóság utasításait pontosan teljesíteni és erre tizedének tagjait is rászorítani. Hasonló szerepük volt a városi közigazgatásban a kisbíróknak, de őket nem tizedenként, hanem városrészenként szervezték. A legelőkelőbb lovas hadnagyi tisztet jómódú gazdák vagy fiaik látták el, de nem volt ritka az sem, hogy kurtanemes került ebbe a tisztségbe. A városi „cselédség” fizetsége a XVIII. század első felében az adóelengedés volt, később előtérbe került a pénz és természetbeni fizetés. Váltópénzben 10—50 forintot kaptak, természetben ruhát, csizmát, néhány köböl búzát, árpát, a lóval szolgálók „szabad szénát” és abrakporciót. A lóval szolgálók saját paripájukat nyergelték, de ha valami káruk származott, az esküdtbírói kassza megtérítette. Érdekes juttatás volt a heti egyszeri húsfőzés a városházán, „lévén a cselédeknek vékony fizetések, és hogy sokszor az elöljárók mellől házaikhoz sem mehetnek el”.63 A pénzfizetés elterjedésével a taksa- és a dézsmaelengedés kedvezménye fokozatosan háttérbe szorult. Az 1810-es évektől a többtelkes városi cselédek már csak 1 telek utáni adó alól mentesültek. Az utcakapitányok és szálláskapitányok 1827-től már adóztak, noha az egyéb szolgálatok alól továbbra is felmentést kaptak. (Ez utóbbi *• *• CsmL (Mf) tü. jkv. 50/1793. 60 CsmL (Mf) tü. jkv. 4/1811. 61 CsmL (Mf) tü. jkv. 29/1792., 46/1793., 2/1809. 51 CsmL (Mf) tü. jkv. 1/1791. “ CsmL (Mf) tü. jkv. 70/1815. 64 CsmL (Mf) tü. jkv. 10/1815., 26/1827., 2/1808., 34/1808. 86
