Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában

zakat vagy embereket kirabolják és megfosztják, akár történjék ilyen esetekben gyilkolás, akár nem.25

A szó jelentése tehát „pusztai útonálló” lett, ez vonult be a köztudatba és él ma is a köznyelvben. A jobbágyság annak idején éles különbséget tett a „betyár” és a „zsi- vány” között, számára a betyár állapot, a betyársorba jutás főképpen a napszámoskodást, béreskedést, munkanélküliséget, az elszegényedést és megélhetés utáni kóborlást jelentette. Az ilyen helyzetben lévők közül többen kényszerültek lopásra, fosztogatásra, rablásra, a betyárkodással szerzett pénz, élelem nemegyszer a létfenntartást szolgálta. Sokan azért cimboráltak a betyárokkal, hogy csekély jövedelmüket orgazdaság révén kiegészítsék.26 A betyárokat tehát az a pauper réteg termelte ki, amely a feudalizmus utolsó századában a földesúri kizsákmányolás fokozódásával, a jobbágyság rétegződésével párhuzamosan szélesedett. Ennek első jelei már a XVIII. század első felében jelentkeztek, amikor a megye lakosságának megszaporodása után az eleinte kedvezményekben részesülő, általában szerződéses viszonyban álló telepesek földesúri és állami terhei az országosan súlyos szint felé közeledtek, bár sohasem érték el az „élenjáró” területek szintjét.

Makó vonatkozásában ennek első jele magán földesúri függésbe jutása.27 1741- ben Stanislavich Miklós Csanádi püspök már nem személyi adományként kapta Makót és környékét — mintegy 50 ezer hold területet—hanem Mária Terézia a mindenkori Csanádi püspök javadalmazására adta ki.28 így a volt „libertinii regii” mezőváros lakói püspöki jobbágyokká lettek, noha a személyes úrbéri szolgálatoktól továbbra is megválthatták magukat. A Návay család birtokolta Földeák lakosai az első kontraktusban (1732) kikötötték: „Hogyha nékünk nem tetszenék a lakás s ezekben meg nem tartattatnánk, szabad bé jövetelünk s úgy kimenetelünk lehessen.”29 Az 1740-es években elköltözni szándékozókat a megye mégis visszatartotta. Ekkorra ugyanis Návay György már meghamisította az 1732-es kontraktust. Bízva megyei befolyásában a „Földeák lakosai” kitételt „Földeák örökös lakosai” kifejezésre változtatta. Úriszékén szigorú ítéleteket hozott azért, hogy a megrettent delikvens hosszabb- rövidebb ideig szolgaságot vállaljon nála.

A földesúri árutermelés kialakításának kísérleteit és a jobbágyi terhek, kötöttségek súlyosabbá válását különösen a XVIII. század utolsó évtizedeiben kísérhetjük nyomon. A jobbágyszolgáltatásokat egységesítő Mária Terézia-féle Urbárium, amelyet 1772-ben vezettek be Csanád megyében, nagy lehetőségeket biztosított a földesurak számára. Hiába hangoztatják a környék földesurai, hogy a szegénység boldogulását tartják szem előtt, „ámbátor az ország szerte bé állíttatott Urbariális Regu- latióbul tetemesb hasznot vehetnénk”, a terhek súlyosbodása jól nyomon követhető.30

Az Urbárium szerint minden sessio után heti egy nap igás, vagy két napi gyalog robot róható ki, amit az 1777-ben püspökségre került Christovich Imre Makón be akart vezetni. Ez a Csanádi püspök ugyanis kisebb allódiumot létesített, s kialakuló uradalmát a város jobbágylakosságával kívánta műveltetni. Makó, amely Mohács óta soha ilyen terhet nem viselt, Mária Teréziához fordult oltalomért. A királynő rendeletére a püspök követelésénél enyhébb, de a régebbi szerződéseknél súlyosabb megegyezés jött létre: Minden sessio után évente egy napi fuvart, a zsellérek egy napi

25 CsmL Levéltárnoki iratok: a statárium 1837-es szabályozása.

“ Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág. Gyula, 1964. 58. p.

87 Nádasdy László Csanádi püspök kapta meg élete tartamára 1719-ben.

28 Kelemen Ferenc: Makó igazgatásának történeti formái. Makó, 1970. 10. p.

29 Gilicze János: Földeák és a Návayak. Kézirat a szerző tulajdonában, 35—36. p.

20 Uo. 37—39. p.

82