Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában

robotot tartoztak megtenni.31 Maga a robot nem jelentős, mégis érzékenyen érintette a makóiakat, hogy a robotot nem lehetett megváltani, le kellett dolgozni. Egyetlen szerencséjük az volt, hogy a XIX. század elején tovább bővülő püspöki uradalom előnyben részesítette a fejlettebb módszereket, szívesebben alkalmazott a munka zömének elvégzésére zselléreket és kertészeket.32

Jelentősebb robotterhekkel és a burkolt emelés változatos formáival küszködtek a földeáki Návay birtok jobbágyai. Az 1772-ben kötött kontraktus a telkes és igával rendelkező jobbágyok korábbi (1732) 3 nap igás robotját 9 igás és 13 kézi robotnapra emelte, ehhez járult még az igával nem rendelkezők 24 kézi, ill. a zsellérek 18 kézi robotnapja.33 A robot további emelkedésének a birtok családon belüli elaprózódása, az egy tagban álló, jelentős majorsági terület hiánya vetett gátat.

A robot mellett az egyéb földesúri juttatások is emelkedtek. Makón kevés volt a robot, de a korábbi 1200 forint készpénzfizetés és „konyháravaló” évi 9000 forintra és kb. 3500 forintnyi természetbeni juttatássá növekedett az 1770-es évekre.34 1799-ben Kőszeghy László került a püspöki székbe, aki a nagyobb jövedelem érdekében új terheket rótt a makóiakra. Robot és füstpénz címén évi 5600 forintot vetett ki a lakosságra, a telkek után a dézsmán kívül 3 köböl búzát, ugyanennyi árpát és egyéb természetbeni javakat szedett. Magának tartotta meg a királyi kisebb haszonvételeket, valamint a vásári jövedelmeket.

A XIX. század első felében Csanád megyében is fokozódott a parasztság rétegződése. A házas és házatlan zsellérek a parasztság egészén belül 1777-ben 21,8%-ot, 1827-ben 47,3 %-ot, 1846-ban 56,0 %-ot adtak.35 Ezzel Csanád megyében is adva voltak a betyárréteg kialakulásának feltételei, a nincstelenek jelentős tömegeit fenyegette a betyársorba jutás. A végső konklúziót viszont csak úgy vonhatjuk le a Csanád megyei betyárkérdés ügyében, ha megvizsgáljuk az ellentendenciákat, amelyek a betyársorba jutás objektív feltételeit korlátozták. Ilyen volt pl. a megyeszékhely (Makó) kedvező helyzete: a kevés robotnap, illetve a megváltás, a paraszti árutermelés kibontakozása a hagyma révén, a nagy szállási körzetek, ahol sok zsellér talált munkaalkalmat („tanyás”). A püspöki uradalom, a XVIII. századi eredetű kertésztelepek is zsellértömegeket foglalkoztattak. Földeákon 1774—75-ben a határ újraelosztásával átmenetileg megállították a zselléresedés folyamatát: 50 telket osztottak ki a korábbi 20 helyett.36 A XIX. század elején a hatalmas kelet-csanádi területeket birtokló királyi kamara is kertészközségek telepítésébe kezdett. Jelentős zsellértömegeket kötöttek le ezek is, bár jórészt más megyékből toborzódott a lakosságuk.37

Ezek az ellentendenciák végül is odavezettek, hogy Csanád megye „saját termelésű” betyárvilága csak korlátozott mértékben fejlődött ki. Csanád megyei illetőségű betyár alig volt, a megye állandóan a csongrádiak beütései ellen panaszkodott. Valóban onnan rajzottak szét a betyársorba jutás határán álló elemek. Ezeknek elegendő volt a legkisebb indíték is, hogy a lovas- vagy futóbetyárok soraiba kerüljenek, s lopásaikkal, rablásaikkal veszélyeztessék a közbiztonságot. Ezért fordult —

31 Kelemen Ferenc i. m. 11. p.

32 A Makóhoz közeli Lele hátságain telepedtek meg az első kertész-zsellérek. Amikor 1805-ben a püspökség ezt a területet az allódiumhoz csatolta, a kertészek folytatták a dohánytermesztést, majd a major cselédjeivé váltak.

33 Gilicze János i. m. 40—41. p.

34 Kelemen Ferenc i. m. 10—11. p.

35 Szabó Ferenc i. m. 16. p.

36 Gilicze János i. m. 32. p.

37 Vö. Oltvai Ferenc: A Csanád megyei telepes községek társadalma és igazgatása a XIX. század első felében. Tanulmányok Csongrád megye történetéből. Szeged, 1978. és Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom 1790—1848. Bp., 1948. 168—169. p. Makóról: 186.

83