Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában
látták el.22 A városi cselédek a közbiztonsági feladatok mellett hirdetési (kisbírók), tűzvédelmi (tizedesek), kirendelési (utcakapitányok) és kézbesítési (pl. a szállásokon hadnagyok) teendőket is elláttak. A közbiztonsági tisztségek csak a XIX. század első felében, a betyárvilág kibontakozásának idején különültek el, illetve alakultak ki. A BETYÁRKÉRDÉS JELENTKEZÉSE ÉS TARTALMA A XVIII—XIX. századi betyárvilág gyökereit kutatva megállapíthatjuk, hogy a feudalizmus történetében mindig voltak olyan bizonytalan megélhetésű, otthontalan és üldözött jobbágyelemek, akik a betyárok elődeinek tekinthetők. Számuk a parasztmegmozdulások, nemzeti szabadságküzdelmek leverése után mindig megszaporodott, a falvak népe bújtatta, élelmezte őket. A kuruc és haramia fogalma összefonódott ebben az időben, de amikor az utóvédharcokról áttértek az útonállásra- rablásra, már nem szolgáltak rá a nép bizalmára. Bár kétségtelen, hogy a rokonszenv a szegény rétegek és a gazdagabb rétegeket kifosztó betyárok között továbbra is fennmaradt. Mint láttuk, a XVIII. század első felében a határőrök, csavargók és az átvonuló katonaság garázdálkodásai veszélyeztették a közbiztonságot. A XVIII. század második felében kezdett kialakulni a betyár réteg, s a XIX. század első felére — a rendőri szervezet számára — neve már azonosult a tolvaj, haramia fogalmával. A folyamat érzékeltetésére: az 1750-es években a makói rovatos összeírásokban még az apai házban lakó fiúkat nevezték „Bettyárnak”, sőt az 1760-as években egy „Szőke Bettyár” nevezetű ember a templom gazdája, azaz gondviselője.23 Betyárnak tehát kezdetben a nőtlen embert nevezték, illetve az önálló egzisztenciával nem rendelkező, másoknál szolgáló embert jelölték vele. Az 1776-os megyei cselédtartási szabályrendelet viszont már egy új betyárértelmezést rögzít: „...azok, akik Rideg, vagy Betyár név alatt henyélnek és a szolgálatot kerülik, megragadtatván, ha alkalmatosak lésznek Katonaságra adattassanak: Akik pedig erre alkalmatlanok, keményebb móddal is szolgálatra kényszeríttessenek.”24 Kialakult tehát egy olyan betyár réteg, amely szabad életformájával szálka a nemesi vármegye szemében. Noha a rendelet ezt még konkrétan nem mondja ki, felmerülhetett az a gyanú is, hogy ezek „ragadmányból” élnek. A katonának adás, illetve szolgálatra kényszerítés mindenesetre ezt a felismerést jelzi. A XIX. század első felében a megyei erőszakszervezet számára már a betyárok azok: a) Kik erdőkben és más rejtett helyeken lappangva, egyenként vagy csoportokban, fegyverrel és más gyilkos eszközökkel az utazókat megtámadják, az utakat elállják és az embereket kifosztják. b) Kik csárdákban, malmokban, vagy helységektől távolabb fekvő magány helyeken fegyveresen rabolnak vagy fosztogatnak. c) Kik a barmokat és marhákat a nyájakból vagy gulyákból fegyveres kézzel erőszakosan elhajtják. d) Kik akár egyenként, akár csoportosan felfegyverkezve, népes helyeken a há22 CsmL (Mf) tanácsülési jkv (a továbbiakban tü. jkv.) 36/1792 23 CsmL (Mf) dicalis conscriptio 1754/55 és 1761. 21 CsmL (Mf) MvRÉ 145/1776. 81
