Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Kruzslicz István: Adatok a hódmezővásárhelyi városigazgatás történetéhez (1848–1873)
Ezzel szemben a rendezett tanácsú város közigazgatásilag a minisztérium alatt áll. Költségvetését maga intézi és terjeszti fel a minisztériumhoz. Sommás ügyeit 30 Ft-ig a főbíró és két tanácsnok naponta intézi. Rendőri tekintetben az egész város területén intézkedik. Bírája ítélethozatalra és végrehajtásra képes és nem pusztán békebíró. Tisztviselőit maga választja. Az állandó szakbizottmányok hatósága a maga körében függetlenül működik, és közvetlenül a tanáccsal, a tanács által pedig a közgyűléssel van összefüggésben. A számadásait saját maga által választott felelős kül- és beltanács által felügyelteti. A megyék által eddig gyakorolt statutuális jogok alkotását maga gyakorolja. A követválasztásról maga intézkedik.89 A Deák-párti Garzó Imre a baloldaliakat hibáztatja, hogy 1869-ben sem sikerült visszaállítani a rendezett tanácsot: „...a 69 első hónapjaiban véghezment követválasztásnál létrehozott aránytalanul nagy többség az alkotmányos utat meg sem kísérelte, miszerint a városi és megyei gyűléseken vitte volna keresztül, a város és a megye által tétette volna magáévá az ügyet, mint utólagosan be is következett, hanem a mondott év vége felé 19 baloldali polgár folyamodik a minisztériumhoz, a rendezett tanács érdekében.”90 A baloldali képviselők tehát a megye megkerülésével 1869. nov. 29-én közvetlenül a belügyminisztériumhoz fordultak. Ezzel a lépéssel valóban elmérgesítették az egyébként is ellenséges viszonyt a megyei vezetéssel. A városi bizottmány Deákpárti képviselői viszont Garzó Imre fent idézett véleményét tették magukévá és helytelenítették a baloldaliak eljárását. A belügyminiszterhez eljuttatott felterjesztésre a válasz megérkezett ugyan, de a szegvári postahivatalból maga az irat titokzatos körülmények között eltűnt, és csak a kísérőlevelét sikerült előteremteni. Ez olyan bonyodalmakat okozott és annyira felborzolta a megyeellenes hangulatot, hogy a vásárhelyi sajtóban is cikkeztek róla. Az első alispán került gyanúba az iratok eltűnésével kapcsolatban.91 A rendezett tanács megszervezésével a törvény szerint is össze kellett kötni az elsőfolyamodású bíróság felállítását, melyet a város minden áron el akart kerülni, tekintettel a tetemes fenntartási költségekre. 1869-ben azonban megjelent az a törvény is, amely az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szétválasztását mondta ki. A vidéki törvényszékek megszervezésére ugyan később került sor, de a kérdésfelvetés idején a vásárhelyiek kérelmének elbírálását ez a tény kedvezően befolyásolta. Ezzel a lépéssel tehát nemhogy hátráltatták, hanem inkább előmozdították és a megoldás felé terelték az évek óta húzódó vitát. A belügyminiszter által leküldött végzés a főszolgabírón keresztül végül a bizottmány elé került. Az 1870. febr. 8-i közgyűlésen olvasták fel a miniszter válaszát, melyből a következő rész adta a megoldás lehetőségét: „...a törvényes állapot visszaállítása folytán Hmvásárhely mezőváros azon joga, miszerint elöljáróságát választás útján szervezheti, ismét feléledt. Minthogy továbbá Hmvásárhely mező-város bel- ügyeit rendezett tanács és képviselőtestület által kívánja kezeltetni, ezen óhajtás pedig tekintve a lakosok nagy számát, s a községi birtok nagy kiterjedését különös figyelmet érdemel, másrészről az 1865-ig gyakorolt elsőbírósági hatóság visszaállítása nélkül is teljesíthető (kiemelés — K. /.), mert az 1848. XXIII. te. az elsőbírósági hatóságot ténylegesen nem gyakorló mezővárosoknak tanáccsal és képviselőtestülettel leendő ellátását és ezeknek az 1848. XXIII. te. által körülírt választás útján leendő szervezését nem tiltja, s mert az elsőbírósági hatóságú rendezett tanáccsal el nem 89 Vásárhelyi Közlöny, aug. 29. és szept. 5. 90 Garzó Imre: H. M. Vásárhelyről... 108—110. 91 CsmL Hf. Hmvhely v. Bizottmányi Közgy. iratai. 1870. febr. 8. 17. sz. 241
