Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
Sóbányászat A kősó termelése az úgynevezett bányaművelés útján történik. Magyarországon több helyen is bányásztak sót, és erre a bányaművelésre eredetileg ugyanazok a szabályok voltak az irányadók, mint általában bárminemű bányászatra. — Ez annyit jelent, hogy eredetileg a föld kincseinek kitermelése és használatba vétele annak a földterületnek a tulajdonosát illette, akinek birtokára a kitermelendő terület esett. —• Eredetileg tehát a nagybirtokos földesurak, akiknek sorába a király is tartozott, szabadon rendelkezhettek a tulajdonukat képező föld méhében rejlő ásványi kincsek felett.35 Hamarosan nyilvánvalóvá vált azonban a föld méhében rejlő jelentős ásványoknak nemzetgazdasági jelentősége, az ebben rejlő pénzügyi forrás az ország pénzgazdálkodása szempontjából és így különösen a só kitermelés és bányászás joga a történelem folyamán már elég korán átszállt a királyra. Ettől kezdve királyi haszonvételi jognak — regálénak — számított például a sóbányászat.36 A bányászat gyakorlása felől ennek folytán különleges jogszabályok, először királyi rendeletek, majd más hatósági rendeletek, illetve törvények szabályozták a bányajog gyakorlását. Ezek a jogszabályok egyébként egy már előzetesen kialkult gyakorlatot foglaltak írásba, illetve fejlesztettek tovább.37 Ezek lényege e helyen az, hogy külön bányaszabályzatok keletkeztek, amelyek hivatva voltak rendezni a bányaművelésben közreműködő szervek és foglalkoztatott alkalmazottak hatáskörét, jogviszonyát, és ezzel kapcsolatban minden reájuk vonatkozó kérdést. A bányák élére úgynevezett bányagrófok kerültek, akik által ellátott hivatal külön apparátusként fejlődött ki mellettük.38 Eléggé határozott rendelkezések gondoskodtak a bányákban foglalkoztatottakról, bányászokról, sóvágókról és egyéb alkalmazottakról, akikkel kapcsolatban külön fegyelmi szabályzatok kerültek be- fogalmazásra, s egyik-másik helyen külön fegyelmi bírósági szervezet is kialakult. Bár tágabb értelemben a bányászat, s így a sóbányászat ténykedési körébe tartozott a só szállítása és értékesítése, ezekkel a kérdésekkel a későbbiekben — célszerűségi okokból — külön foglalkozunk. Regale A regálék királyi haszonvételi jogok voltak, amelyek között kisebb és nagyobb haszonvételi jogot különböztet meg a jogtörténet. Egyébként a regale Paulinyi fogalmazásában „az a jog, hogy a király uralkodói hatalmánál fogva a rendek előzetes megkérdezése és hozzájárulása nélkül igénybe veheti alattvalóinak gazdasági erejét”.39 így a regálék a korona jövedelméhez tartoztak, de közszükségletek fedezésére szolgáltak. A só a nagyobb királyi haszonvételekhez tartozott, és mint ilyen a só kitermelésének és értékesítésének minden fázisa kizárólag királyi jog volt. A regálejog a só vonatkozásában a XIV. században hatályosuk végleges formában. Ennek egyik részét — a bányászat jogát — az előbbiekben már tárgyaltuk, a többi és a só adminisztrációjával kapcsolatos jogot a következőkben külön-külön kíséreljük meg felvázolni. 35 Paulinyi Oszkár: Só-regale 633; Péch Antal: I. k.; Petrovics István. 36 Paulinyi Oszkár: Só-regála; Petrovics István; Bakács István János; Boehlau Hugo; Csillag Gyula; Franklin Ottó; Gemeiner A.; Hóman Bálint Pénztörténet; Pénzügyi törvények; Schmidt Franz Anton; Troeltsch, Walter; Wenzel Gusztáv; Zachariä Heinrich Albert. 37 Wenzel Gusztáv; Schmidt Franz Anton: IV. k.; Pénzügyi törvények. 38 Schmidt Franz Anton IV. k. 39 Paulinyi Oszkár: Só-regála 627;. 109
