Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
688-ból Onogoriáról, melynek lakosai a hegyekből származó barbárok lettek volna, akik nem ismerték a sózást és még a halakat is besózatlanul ették. Nem ismerték a halaknak sóval való tartósítását sem.28 b) De nemcsak a sónak emberi fogyasztása emelte gyorsan annak kitermelését és forgalmazását. Ugyancsak nagy a jelentősége az állattenyésztésben is, és erre a célra került forgalomba az úgynevezett marhasó, amely a kereskedelemben külön árszabás alá esett. — c) Minél fejlettebbé vált a mezőgazdasági termelés, annál nagyobbra nőtt a sónak ebben a művelési ágban való felhasználása. Jelentős lett a szerepe, közvetve vagy közvetlenül a műtrágyagyártásban, amely lassan a mezőgazdaság elengedhetetlen szükségletévé vált. d) A műtrágyagyártás szükségképpen átvezet a sónak az iparban való felhasználására. — Nemcsak a kémiai ipar, hanem számos más iparág is felhasznál sót. Jelentősége van közvetlen emberi vonatkozásban a gyógyszeriparban való felhasználásnak.29 e) A technika fejlődésével a sónak egészen más felhasználására is alkalom nyílik. Mint — hogy csak egy példát ragadjunk ki — pl. télidőben az úttestnek hó- és jég- telenítésénél. f) Amíg a sónak az eddig taglalt felhasználása közvetlenül vagy közvetve az emberi fogyasztással, és felhasználással állott összefüggésben, most egy egészen más vonatkozására kell kitérni. Jellemző például, hogy eredetileg a só bányászata során a kitermelés, a feldolgozás, a csomagolás és a fuvarozás keretében alkalmazott dolgozókat sóban fizették. Később, más vonatkozásban is fizetési, illetve csereeszközként szerepelt a só, mégpedig Magyarországon ugyanúgy, mint külföldön.30 g) A sónak ez a sokirányú jelentősége a népek szellemi és kultikus életvitelére is kihatással volt. így például már az egyiptomiaknál, de későbben is, anyaga lett a be- balzsamozásnak, mely tevékenység szükségképpen összefüggött azzal a hiedelemmel, hogy az az emberi élet meghosszabbításához fog vezetni.31 A néphitben világszerte gyógyító erőt tulajdonítottak a sónak, amelynek a keresztény világban védőszentje is volt, Szent Miklós személyében.32 Úgy hitték, hogy a só zivatarűző és a villámlással okozott tüzet oltja. Hitték, hogy véd a szemverés és a boszorkányság ellen. Egyes helyeken betegségűző erőt is tulajdonítottak neki.33 h) Kialakultak az idők folyamán a sóval kapcsolatban bizonyos társadalmi szokások és hiedelmek. A rómaiaknál például nem hiányozhatott a só az asztalról, mert mint feltételezték, az közvetíti az ősök szellemét. A keresztény korban beszéltek szent sóról, Szent Antal sójáról. Szokásban volt megállapodások megkötésénél, azok megtartását só felett esküvel fogadni meg. Hittek abban a babonában, hogy a véletlenül feldőlt só a jelenlevők között civódást, egyenetlenséget, veszekedést fog szülni. Egyes népeknél szokássá vált az érkezőt — többek között — sóval is fogadni.34 28 Bendeffy László: Onogur-Magyarság: Ravennai (anonimus) geographus Kosmographie, Berlin 1860. 29 Exner; Meyn; Schleiden; Schmidt Alfred; Schmidt Elegius Róbert. 30 Buschmann; Schleiden; Hehn. 31 Hehn. 32 Bálint Sándor, Szögedi nemzet I. k. 59. p. 33 Kovács János Szeged és népe 471; a Talmud szerint: „a beszéd az az értelemnek, ami a só az ételeknek”; „miként a túlságos sóbőség árt az ételnek, úgy a túlságos szóbőseg az értelmes embernek”. Ovidius szerint: „nincs hasznosabb, mint a nap és a só”. In: Kristó Nagy István: Bölcsességek könyve I. 103, 132. p. 34 Hehn. 108
