Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
sós oldatát kell említeni, amelynek lepárlásából nyerik a környéki népek sókészletüket. Ezeknek a sóoldatoknak a keletkezésére különböző' elméletekkel rendelkezünk. Az egyik szerint a tengervíz sótartalma a tengerfenék sóhegyeinek kiolvasztásából ered, míg egy másik azt folyami hordalékra vezeti vissza. Magyarországon régebben, amikor az ország még tengerparttal rendelkezett, ugyancsak szokásos volt a tengervízből só lepárlása. e) A világ számos részén, és így Erdélyben is ismeretes számos olyan hely, ahol a só sós víz formájában forrásként tört a felszínre. Ismerünk továbbá úgynevezett sókutakat is, amelyek sós vizet tartalmaznak. Mindezek azonban további vizsgálataink szempontjából érdektelenek.19 6. A só és az ember a) Az emberi, állati és részben a növényi szervezetnek egyik jelentó's alapanyaga a só. Ennek ellenére nem feltétlenül szükséges a sónak a szervezetbe való önálló bevitele. A jobbára húst fogyasztó népeknél már a felvett táplálékban hozzájut szervezetük a nélkülözhetetlen sómennyiséghez. Ezzel magyarázható, hogy a vadászatból élt néptörzseknél a só néhol ismeretlen volt, illetve ha azt megismerték, ellenszenvvel viseltettek iránta.20 A történelem folyamán találkozni néptörzsekkel, amelyek szókincsükben a só megjelölésére utaló kifejezéssel nem rendelkeztek. De a földművelésre való áttéréssel, amikor az emberi táplálkozás alapjaiban megváltozott, és az emberiség nagyobbára növényi eledelekre tért át, — a szervezet már nem nélkülözhette a só külön fogyasztását. így annak physiológiai jelentó'sége nó'ttön- nó'tt.21 És minél eló'bbre haladt a kultúra, annál inkább növekedett a konyhasó iránti igény, emelkedett a fogyasztás mértéke, emelkedett a vásárolt só mennyisége.22 Ez annál is inkább érthető' volt, mert hamar felismerték, hogy a só az emberi test egyik fontos építőanyaga, csontképző és hogy a só elvonása a szervezettől betegségeket, súlyos károsodásokat idéz elő és halált okozhat.23 így a só a kultúra egyik anyagi alapjává vált,24 25 kialakult az irodalma, vizsgálták az emberi szervezetre naponta szükséges só mennyiségét, és általában egy állam sófogyasztását. Ekként volt megállapítható, hogy — függetlenül az egyéni sajátosságától — személyenként általában naponta 4-5 gramm só fogyasztása szükséges,15 és hogy országos átlagban egy állam sófogyasztása évente egy főre számítva átlag 7-8 kilogrammot tesz ki.26 Míg eleinte az emberi sófogyasztás nem szolgált más célt, mint a szervezet igényének kielégítését, addig később már előtérbe került annak ételízesítő jelentó'sége is, mint az egyik leginkább használt fűszer.27 Már elég korán, a történelem folyamán, ezen jelentősége mellett a sónak azt a tulajdonságát is felismerték, hogy alkalmas az élelmiszerek tartósítására, — halak besózására stb. — és ebben a vonatkozásban jellemző, hogy feljegyzés található 19 Bernáth József; Fischer Samu; Kalecsinszky Sándor; Kosa Mózes; Schaffarzik Ferenc; Viski J. 20 Bendeffy László: Onogur-Magyarság 232. p. 21 Brockhaus Konv. Lexikon 14. k. 233—. p. 22 Hehn 3. p. 23 Tangl Harald 77—80; Bail a. 24 Brockhaus Konv. Lexikon 14. k. 233. p. 25 Kautzsch; Schleiden 187—196; Tangl Harald 77—80. p 26 Varga József. 27 Bendeffy László: Onogur-Magyarság. 107
