Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában
Nagy János — K. Varga István.”92 Ők öten osztoztak meg a korábbi „Külső Köz- bátorsági Felügyelő” feladatán. A főkapitány és a lándzsások kizárólag közbiztonsági feladatot láttak el, az utcakapitányoknak, hadnagyoknak, baktereknek egyéb feladataik is voltak. A tizedesek, kisbírók fokozatosan elvesztették közbiztonsági feladataikat, tűzvédelmi, hirdetési, kézbesítési, kirendelési teendőik teszik ki munkájuk döntő többségét. Az 1823-as rendelet az 1806-ban már egyszer javasolt kerületekre való felosztás mellett ismét felszólít a „cififra paripás betyárok” összeírására. Figyelmeztet, hogy a cselédek „igazság levele” utazásra nem jogosít, külön kell útlevelet váltaniok. Megismétli az orgazdák, marhát passus nélkül vásárlók büntetését. Ez utóbbit a „czédulaváltás” új, részletes szabályozásával is igyekszik akadályozni. Azokat a kupe- ceket, akiket a „kereskedés színe alatt elkövetett tolvajságban” tapasztaltak, a kereskedéstől eltiltották. (Ilyen sorsra jutott Makón Harcsás János, Puskás Ferenc, Csikós Kiss Ferenc, Kiss Mihály.) A rendeletet lapozgatva feltűnik, hogy a figyelem középpontjában továbbra is a pásztorok álltak: rájuk vonatkozik a legtöbb tiltás, korlátozás. A pusztai állat- elhajtások, lopások leginkább a „Marha Pásztorok, s úgynevezett Csavargó Betyárok által követtetnek el” — fogalmaz a „Szarvas Marhák, Lovak, és Juhok Tolvajjai regulázásáról” szóló fejezet. Természetesen nem a saját nyájukat, gulyájukat ritkít- gatták, hanem azt bojtárjaikra bízva, távolabb fekvő helyekre „elparipáztak”. Sokszor azért kényszerültek a számadók ilyen utakra, mivel a betyárok megritkították nyájukat és a hiányt pótolni kellett. Többnyire azért manipuláltak az „állatelhullással”, állatbőrökkel a bírák által nagy körültekintéssel választott, becsületesnek tartott pásztorok is. Ennek megakadályozására elrendelték, hogy az elhullott jószágot a tulajdonosnak egészben kell bemutatni, nem elegendő „füllel” számolni. A nagyobb ménesek mellett levő csikósok kivételével ■— akik 2 nyerges lovat tarthattak — a pásztoroknak nyerges lovuk nem lehetett. Tapasztalta a puszták megvizsgálására kiküldött bizottság, hogy a pásztorok olyan nagy vasfazekakat tartanak, amelyben egy egész marhát is meg tudnak főzni. „Gyanúba vétetvén”, hogy ezt a lopott marhák gyors eltüntetésére használják, az „ollyatén felette nagy vasfazekak” tartását, testi büntetés alatt megtiltották. A tolvajok üldözésének módjáról is az 1806-os rendeletnél jóval részletesebben intézkedtek. A károsultnak azonnal jelentenie kellett a lopást a csendbiztosnak és a helybéli bírónak, aki az ellopott marha leírását tartalmazó ún. „futó levelet” küldött a szomszédos bíráknak. Azoknak lovasokat kellett küldeniük a határukban levő nyájak megvizsgálására. A szomszédos vármegyék értesítése a szolgabíró feladata volt. A vámokon és réveken az útleveleket és passzusokat ellenőrizték és erről jegyzőkönyvet vezettek. A levél nélkül utazókat letartóztatták, a gyanúsak átengedését, átvitelét megtagadhatták. Külön figyelmeztették a sajkákkal rendelkező molnárokat, halászokat, hogy a vízen senkit át ne vigyenek, csónakjukat lakat alatt tartsák. A rablók és haramiák számának csökkenését a fegyvertartás és -kereskedelem korlátozásával kívánták elérni. Hogyan próbálták ezt megvalósítani? A fegyver- eladást csak két makói kereskedőnek engedélyezték. A megye az illetékes földesúrral együtt határozta meg és hagyta jóvá a fegyvervásárlást. Rendszeresített lőfegyverrel csak a persecutorok voltak ellátva, de a felvigyázóknál, csőszöknél is előfordult elültöltős puska. (Egy ilyet vittek el például a makói ingói csősztől ismeretlen tettesek, példázva a betyárok illegális fegyverszerzési módját.) 82 Uo. 95
