Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában
Külön fejezetben tárgyalja a rendelet a cigányok regulázásának módjait. Azontúl a cigányokat minden év januárjában egy-egy megyei esküdt telepükön megvizsgálta. Kikérdezte őket, hogy az elmúlt esztendőben milyen munkából éltek, egyáltalán otthon tartózkodtak-e? Minden családnak — a házatlan zsellérekhez hasonlóan — „lakást kellett mutatnia”. A legarchaikusabb kóborló elem megkötését célzó intézkedés természetesen eleve kudarcra volt ítélve. Az 1823-as rendelet — valószínűleg a makói strázsakapitányok panasza és a mindennapos negatív tapasztalatok miatt — a köznemesekre is kiterjesztette a köz- biztonsági felügyeletet. Az újdonsült városi főkapitány például — igaz, hogy csak a nemesek hadnagya kíséretében — a nemesek házába is bemehetett, ha a nyomozás érdeke úgy kívánta. Makó — mint láttuk — a rendelet nyomán kiállította a felvigyázó főkapitányt és a lándzsásokat. A korábbiakhoz képest nem kis anyagi tehertételt vállalt, amit hamarosan megbánt. Már 1825-ben kérelmezte a megyén, hogy „töröltessék el a főkapitányi állás.” Helyette visszahoznák az esküdti felügyeleti rendszert, melyhez tartozók ugyan csak másodállásban láttak el közbiztonsági feladatot, de mindössze 30 forintba kerültek.93 A megye viszont kijelentette, hogy ekkora városban szükséges egy ilyen tisztség, s ahhoz sem járult hozzá, hogy a vármegyei csendbiztos a városba „béhozat- tasson,” tehát városi szolgálatot is ellásson.94 A kudarc után nem próbálkozott többé Makó szervezeti visszafejlesztéssel, annál is inkább, mivel 1826-ban már ismét a tanács előtt szerepelt a közbiztonság ügye.95 Az 1823-as megyei statútum újratárgyalását és ismételt kihirdetését az indokolta, hogy többen „feledésbe borították”. Ez annyit jelentett, hogy a személy- és vagyonbiztonság tovább romlott. Semmilyen korlátozás, tiltás, statárium nem akadályozhatta meg, hogy a feudális viszonyokból eredően létbizonytalanságba jutott elemek onnan vegyenek, ahol bőven volt: a földbirtokosoktól, a megtollasodottaktól. A vármegyei nemesi bizottságok nem láthatták a betyárvilág alapvető gazdasági-társadalmi okait, a szemükben a rászületett hajlam szülte a betyárokat, nem a válságban vergődő feudális rend. Az 1829-ben összeült, Saátor János alispán, Vásárhelyi János főjegyző, Szilessy Pál főügyész és Dániel János főszolgabíró összetételű megyei „Kigondoló Bizottság” véleménye is ezt tükrözi.96 „Nem fogják a Polgárok meg háborítani a Belső Köz Bátorságot, ha az Erkölcsiségtől vezéreltetve, a kísértő Gonosz szándékokat kebelekből számkivetik... Ezt csak a gondos nevelés adja meg leginkább, melynek Daj- kállása, kiváltképpen a Jobbágyságra nézve oh fájdalom, átalán fogva mind eddig még nem czélirányos.” Ezért szükségesnek tartják, hogy minden községben és ker- tészségben legalább egy-egy nemzeti iskola legyen, ahol a gyermekeket a hitbeli ágazatok ismeretén kívül a „Becsületes Polgár érdemeinek érzésére” fogják tanítani, így azután kevesebben lesznek, akik a „belső bátorságot” megháborítani akarják, „holott most számosán... minden illetődés nélkül szabadon járdogálnak a gonoszság ösvényén.” Amellett, hogy az 1829. évi közbiztonsági szabályrendeletbe már a nevelés kérdése is belekerült, természetesen a korábbi tilalmazó módokat is továbbfejlesztették. Újabban — tapasztalta a küldöttség —- a leggyanúsabb lakosok a város belsejében lévő házaikat „gonosztettjeik könnyebb előmozdítása végett” kicserélik és a községek szé93 CsmL (Mf) tü. jkv. 41/1825. 91 CsmL (Mf) tü. jkv. 12/1829., 29/1829. 96 CsmL (Mf) tü. jkv. 4/1826. 98 CsmL kgy. iratok 2058/1829. 96
