Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában
A hazai feudalizmus 1820 után egyre élesebben kibontakozó válsága idején mind jobban felélénkült a betyárvilág. A parasztság fokozódó elnyomorodása és viszonylagos munkanélküliségének megnövekedése miatt különösen Csongrád megyében állt gyenge lábon a közbiztonság, aminek hatása — a korábbiakhoz hasonlóan — Makó környékén is érezhető' volt. 1823 szeptemberében kényszerítik ismét Makó város bíráit „Szegény Lakos Társainknak sóhajtásaik” egy új panaszlevél szerkesztésére. „Nagy hatalmat vett a ragadozó, gonosz embereknek... vakmerő, törvénytelen cselekedetek” — kezdődik a levél. „A mostani dolog idején is, midőn a tanyák az emberekkel rakva vágynak”, elkezdték a mások keserves fáradtsággal szerzett jószágainak elrablását. Vajda János tanyájáról 40 darab, Gazdag Antaltól 8 darab sertést, többeknek pedig más jószágát hajtották el. „Mi következhetik még reánk ezután?” — teszik fel a kérdést — „a midőn a hosszabb éjtzakák nagyobb alkalmatosságot szolgálnak a gonosztevőknek.” Minden éjszakát rettegéssel kell a tulajdonosnak eltölteni, ha nem történnek a „Ns Vármegyének kegyes rendelései a külső bátorság iránt.”86 Szintén 1823-ban adták be panaszukat az 1806-os rendelet által 50 házanként kiállított utcakapitányok, hogy „ezen hasznos rendeléseket tapasztaljuk, egy-két nemes ember mely szembetűnőképpen felforgatja... midőn a strázsát minden ok nélkül az utolsó pihegésig le veri..., valamennyi strázsakapitányt Hunczfut Akasztófára valónak kiáltani nem átallja...”87 Ilyen körülmények között a városi őrrendszer még kevésbé működhetett eredményesen. Úgy látszik, nem volt Makónak olyan keménykezű bírája, mint a „rettenthetetlen és vad Erélyű” vásárhelyi B. Keresztes, aki a keze közé került úri gazembert nem ritkán vécépucolásra kényszerítette.88 A megye a panaszokra a szokásos módon reagált: a korábbi rendeleteket részben megerősítette, részben az új körülményekhez igazította. 1823 májusára készült el az 1806-os statútum továbbfejlesztett változata.89 Nem változott az utcakapitányok állításának és kötelmeinek szabálya, de ezentúl nem egy, hanem három évre választották őket. Vezetőjük és felügyelőjük ezentúl a „Felvigyázó Főkapitány”, afféle városi csendbiztos. Makón elsőként Mátéffy Pált választották meg, aki korábban megyei csendbiztos is volt. Fizetése 200 forint váltócédulában, két lóporció és két öl fa. Melléje rendelték a 2, majd 4 lándzsást, akik 50 forintot, 5 köböl búzát, 5 köböl árpát kaptak. A zsidók külön állítottak házaik őrzésére egy lándzsást.90 Létrejött tehát az 1823-as rendelet nyomán a viszonylag jól fizetett, hosszabb időtartamra választott, kizárólag közbiztonsági feladatot ellátó városi „rendőrség”: a tanács, illetve a főkapitány irányításával. A főkapitány alá tartoztak az ún. szállási felvigyázók is, akiket a szállásfölddel rendelkezők közül választottak, s évi 10 forintot kaptak a betyárok, kóborlók „vadá- szásáért.”91 A rendelet nyomán ugyanis végre felosztották a makói határt: „a. Dáli oldal a Rákosi útig, b. A Rákosi úttól Karabukáig és a Száraz Érig, c. A Rácz úton túl a Száraz Érig, ki Kopántsnak, d. a Varga János tanyája mellett levő Dűlőtől a Száraz Ér mentiben Karabukáig, e. Varga János Dűlőjétől ki Sámsonig. Ezekre felvigyázók lesznek: Bagaméri András — Szabó András — Borbola András — 89 CsmL (Mf) tü. jkv. 23/1823. 87 CsmL (Mf) tü. jkv. 1/1823. 88 Szeremlei Samu: Hódmezővásárhely története. IV. kötet, 420. p. 89 CsmL kgy. iratok 1091/1823. 90 CsmL (Mf) tü. jkv. 3/1824., 4/1824., 17/1827., 7/1824. 91 CsmL (Mf) tü. jkv. 1/1824. 94
