Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)
Dóka Klára: A dél-alföldi iparosság struktúraváltása a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet korában (1828–1870)
főt tett ki. A 238 577 illetve 291 091 önálló iparos és gyáros 295 965, illetve 355 873 munkást foglalkoztatott, a bányászok száma pedig 45 892-re emelkedett.7 A számokban is tükröződő változások az ország kisebb-nagyobb városait, megyéit különböző módon érintették, és jól megfigyelhetők a délalföldi régióban is. Források, módszertani kérdések Az ipari struktúra vizsgálatához egy sor különféle mélységű statisztikai forrás áll rendelkezésre. A szabad királyi városok vonatkozásában jó eligazítást adnak a tisztújításkor készült összeírások, amelyek a mesterek, legények, inasok számát közük. Problémát okozhat, hogy az összesítést végző tisztújítási biztosok olykor csak a céhektől kértek adatokat, így kimaradtak a céhen kívüli iparosok, manufaktúrák munkásai stb.8 Mind a falusi, mind a városi viszonyok elemzéséhez támpontot nyújtanak a lélekösszeírások, amelyek az 1770-es évektől váltak rendszeressé. Kezdetben a városokban külön összesítették az iparosokat, az 1790-es évektől azonban az össze- írók kizárólag az egyházak adatszolgáltatásaira támaszkodtak.9 Általában feltüntették a foglalkozásokat a különféle adóösszeírások is. amelyekben az önálló iparűzők és a lakással rendelkező, letelepedett legények szerepelnek. A felsorolt forrástípusok azonban a délalföldi megyékből csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre.10 Mindezt figyelembe véve a polgári forradalom előtti korszak ipari struktúrájának vizsgálatához a legjobb forrást az 1828-as országos összeírás jelenti, amely a lakosság széles, reprezentatív rétegéről ad áttekintést. A kézművesek esetében mindig jelöli a foglalkozást és az alkalmazott legények számát. Elvileg a 18 és 60 év közti adózókat tartalmazza, ami a valóságban a városi lakosság esetén 32,25 %-ot, a mezőváros és falusi népességnél pedig 29,31 %-ot jelent. A délalföldi városokban és kisebb településeken a lakosságnak valamivel nagyobb %-a került az összeírási ívekre. (Szabadkán 39,83, Szegeden 30,51, Újvidéken 41,85, Zomborban 60,82, Temesváron 49,45%.) Különösen jók a felvételek a mezővárosi és falusi adatok vonatkozásában. (Arad megye32,89, Bács 32,25, Békés 34,88, Csanád 31,58, Temes 43,85, Torontál 44,08%.) A számok azért figyelemre méltóak, mert pl. Szatmárban csak 14,93% Szabolcsban csak 15,65%-nyi lakosság szerepel az összeírásban.11 * Az arányok eleve meghatározták az adatfelvétel megbízhatóságát, és ezzel együtt az iparoslétszám mérhetőségét is. A polgári forradalom utáni korszakból az ipari struktúra vizsgálatához hasonló mélységű forrás nem áll rendelkezésre, a sokféle összefoglaló statisztikai anyagból azonban érdekes képet nyerhetünk. 1850-től folyamatosan jelentek meg a kereskedelmi és iparkamarák jelentései, amelyek elsősorban a gyárak fejlődéséről közölnek adatokat. A vizsgált terület az 1850-es, 1860-as években a budapesti és a temesvári 7 Statistische Übersichten über die Bevölkerung und Viehstand von Österreich. Nach der Zählung vom 31. Okt. 1857. Wien, 1859. A magyar korona országaiban az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos háziállatok kimutatásával együtt. Pest, 1871. 8 Feldolgozva pl. Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez. Baranyai Helytörténetírás 1977. Pécs, 1979. 254.; Balázs Péter: Győr a feudalizmus bomlása és a polgári forradalom idején. Bp, 1980. 56—57. »Dányi, i. m. 185—193. 10 A ma Jugoszláviához, ill. Romániához tartozó vármegyék feudáliskori összeírásainak feltárása, illetve mikrofilmezése még kezdeti stádiumban van, így azok másolatai — szemben a magyar- országi megyékkel — az OL-ban még nem találhatók meg. 11 T(agányi) K(ároly): Az 1828-i országos összeírás végleges eredményei. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 1896. 110—114, 206—211. A lakosság számát Ludovicus Nagy: Notitiae politico- geographico-statisticae inch Regni Hungáriáé :.. 1—2. Buda, 1828. c. munkája alapján adjuk meg. 201
