Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Szőcs Sebestyén: Szeged város követei az 1832–36. évi országgyűlésen

Március 30-án Hódy Imre jelentette be — március 5-i utasítására is hivatkozva — tiltakozását a városi követek részéről,271 április 23-án a szóbeli perek bíróságairól szóló javaslat tárgyalása alkalmával került sor ismét demonstrációra a városok helyzetével kapcsolatban,272 majd a negyedik rend képviselői utolsó, s ünnepélyes óvásának előterjesztése a május 1-i délelőtti országos ülésen történt meg. Követtársai nevében először Bujanovics Vince kért szót, és közölte: korábban tett „részleges” ellentmondásait és tiltakozásait most összesítve megismételi. A viszály szítása nem áll szándékában, ám kénytelen mégis így cselekedni, mivel a harmadik rend jelenlévő képviselői a több rend küldöttét mind a kerületi, mind az országos üléseken „önkényes és törvénytelen gyakorlati szokások”-kal a törvényhozás munkájában való érdemi részvételből egyszerűen kirekesztették. Az ilyen módon hozott törvények természetesen nem válhatnak „a k. Kir. alkotmányos helyben hagyás tárgyává”, ám ha ez mégis megtörténik, ismét csak ki kell jelentenie, hogy ezeknek a törvényeknek a negyedik rend semmiképpen sem tehet eleget. De tovább is ment, s közölte azt is, hogy bármely „kerületi és Országgyűlési tetteknek, mellyek a többi Rendek kirekesztésére céloznak, és mellyek sem a koronás Fejedelmünk, sem az egész Nemzet valóságos boldogságát nem eszközölhetik” — küldői ezirányú határozatának is megfelelően — ugyancsak ellentmond.

Bujanovics felszólalásához Haske Sándor csatlakozott, s bejelentette: választóinak az országgyűlés határozataival foglalkozó, s azokkal szemben ugyancsak óvást tartalmazó utasítását szeretné megismertetni a rendekkel; majd miután ebben a többség megakadályozta, úgy nyilatkozott, hogy az eperjesi küldött által elmondottakkal a legteljesebb mértékig egyetért, s kérte ennek a jegyzőkönyvben való megörökítését. Ugyanígy tett Gallé Menyhért, Mukits Simon, valamint Gaál József is, ám ők annak hangoztatását is fontosnak tartották, hogy az országgyűlés végzései közül az úrbéri törvényeket feltétlenül érvényeseknek ismerik el, az országgyűlés minden egyéb ténykedését azonban a maguk részéről ugyancsak semmisnek minősítették. A városi követek — korábbi tevékenységükkel összhangban — ezt az utóbbi álláspontot tették magukévá, s ehhez — a jegyzőkönyv tanúsága szerint — „zajos kijelentések közt ... egyetemülve ... csatlakoztak”.273

Az ORSZÁGGYŰLÉS BEREKESZTÉSE UTÁN:

A TANULSÁGOK LEVONÁSA ÉS FELKÉSZÜLÉS AZ ÚJABB KÜZDELMEKRE

A városi követeknek országgyűlési jogállásukat illetően a negyedfél éven át tartó diétán semmilyen kézzelfogható eredményt nem sikerült elérniök; ezt Hódy Imre és Gerencsér János május 27-éről keltezett, s a tanács által a június 6-i ülésen megtárgyalt követi végjelentése is egyértelműen tükrözi ;274 ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy — amint ezt a szakirodalomban eddig talán egyedül Reizner János hangsúlyozta — az országgyűlésen a városi kérdéssel kapcsolatosan lezajló viták ráébresztették a közvéleményt a probléma fontosságára,275 s az országgyűlésen lerakott elvi alapokon elkezdődött a megoldás konkrét módozatainak keresése is. Jól mutatja ezt

2.1 Jegyzőkönyv XIV. 141. skk.

2.2 Uo. XIV. 291. sk.

2.3 Uo. XIV. 297. sk.

2,1 CsmL Tanácsi jkv. 1836: 1647. 2,6 Reizner 1899—1900. II. 44. sk.

188