Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)
Szőcs Sebestyén: Szeged város követei az 1832–36. évi országgyűlésen
törvényerőre emelkedése lényegében jogfosztottságuk megörökítésével lenne egyértelmű. Végül kijelentették: az őket törvényes jogaiktól megfosztó országgyűlés által hozott jogszabályokat magukra mézve nem tekintik kötelezőeknek; majd ismételten felkérték az uralkodót jogaik csorbítatlan megőrzésére, illetve visszaállítására, vagy ha ez utóbbi nem volna lehetséges, egy olyan királyi kézirat kibocsájtására, amely szavazataiknak a megyei követek szavazataihoz hasonló figyelembevételére utasítja az alsótábla elnökét.185 * A VÁROSI KÖVETEK KÍSÉRLETEI AZ UDVAR JÓINDULATÁNAK ELNYERÉSÉRE A városi követeknek a felségelőterjesztéssel kapcsolatos tevékenységét mindvégig élénk figyelemmel kísérő Leopold Ferstl udvari tanácsos, a titkosrendőrség Pozsonyba vezényelt részlegének főnöke többször is felhívta jelentéseiben Josef Sedlnitzky gróf rendőrminiszter figyelmét arra, hogy a városiak folyamodványának elutasítása az udvar részéről azzal a következménnyel járhat, hogy a negyedik rend küldöttei a liberális ellenzékkel lépnek szövetségre. Ezt Leopold Ferstl annál is inkább elképzelhetőnek tartotta, mert úgy tudta — vagy legalábbis így informálta felettesét —, hogy az ellenzék „készséggel hajlandó” a városoknak a kért szavazatjogot megadni.188 Ferstl állítása természetesen nem felelt meg a tényeknek; a liberális megyei követeknek és a városok küldötteinek közeledése — mint többször utaltunk már rá — vitathatatlan tény volt ugyan; a teljes együttműködésre azonban még messze nem voltak adottak a feltételek. A negyedik rend képviselőit a folyamodvány benyújtását követő hetekben — hónapokban a liberálisokkal való szövetségkötésben a kormányzat jóindulatának elvesztésétől való félelem is mindenképpen megakadályozta, illetve arra ösztönözte őket, hogy lojalitásukat az udvar előtt minden lehetséges módon bizonyítani próbálják. Ez teszi leginkább érthetővé a városiak magatartását néhány, a liberális ellenzék számára kiemelkedő fontosságú politikai üggyel kapcsolatban. Ezek egy része, mint például a magyar nyelv, és ezzel szoros összefüggésben a nemzeti színház létrehozása, valamint a nemzeti múzeum fejlesztése már a sérelmek és kívánatok között szerepelt; mások, mint a szólás- és sajtószabadság problémája részben ugyancsak a sérelmek és kívánatok között merült fel először, majd több konkrét ügy kapcsán is szóba került;187 ismét mások, mint a lengyel nép helyzete, vagy az alsószlavóniai megyék közjogi állása és elnevezése a rendek kezdeményezésének eredményeképpen kerültek napirendre; Ferdinánd címhasználatának kérdését — többféle politikai céltól is vezérelve — a kormányzat dobta be a köztudatba; az adó semmiképpen sem megkerülhető és mindenképpen kényes problémáját pedig részben a kormányzat, részben a konzervatív megyei követek tették az ellenzékkel való igencsak 185 OL Acta praesidialia 1835: 1705; egy németre fordított nyomtatott példánya uo. 1835: 2310. Vő.: Takáts 85. skk. 188 Takáts 84., illetve uo. 84. sk. 187 így Tarnóczy Kázmér 1833. december 5-én elmondott beszéde, illetve az erre érkezett 1834. január 3-i ún. dorgáló királyi leirat kapcsán, azután Wesselényi Miklós, majd Balogh János barsi követ hűtlenségi perbe fogásával összefüggésben, s lényeges részét képezte ez a kérdés az országgyűlési újság megjelentetésének tervével kapcsolatos tárgyalásoknak is. Jelen tanulmányban sem ezeknek, sem a többi itt említett probémának az ismertetése nem lehet feladatunk; viszonylag részletesen foglalkozik azonban ezekkel a kérdésekkel a már említett, A városi kérdés az 1832—36. évi országgyűlésen c. kéziratos tanulmányom. 165
