Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)

Ördögh Piroska: Szeged politikai életének egyes jellemzői 1947 és 1955 között

okokra hivatkozással, de szakszervezetellenes éllel az FKGP képviselője részéről — a törvényhatósági bizottság ülésén; a szakszervezeti munkaközvetítés; a munka- nélküli nyilvántartás megkérdőjelezése. 1947 elején a Sulyok-párt (Szabadság párt) indított támadást a baloldal ellen a tömegek megnyerése céljából. Nagygyűlést, tömegtüntetést szerveztek, amely tömegverekedésbe torkollt. Március közepén, a fakultatív hitoktatás ellen tüntető diákok leszerelésében erélyesen felléptek a baloldali erők. Mind sokoldalúbbá tették a szintén egységes szakszervezeti oktatást (egyhónapos bentlakásos iskola, szakszervezeti akadémia, alapfokú szeminárium, egyéni tanulás stb.). Egységesen vettek részt a falujáró mozgalomban is. Nagy rugalmassággal, a fő feladatokra koncentrálva végezték a mozgósítást a szakmaközi bizottságok újjáválasztásánál.

Az 1947. évi szegedi választási eredmények alakulásában meghatározó szerepet játszottak a város gazdasági, társadalmi, politikai viszonyai. Szeged ekkor az ország második legnagyobb városa, regionális központ volt. A gazdasági-társadalmi struktúrát a mezőgazdaság relatív többsége jellemzi. Számottevő a mezőgazdaságra épülő könnyűipara (élelmiszer-textil-fa- és bőripar). A nehézipar csaknem teljesen hiányzott. A munkásság a könnyű-, a kis- és kézműiparban dolgozott. 1945-ben a gyáriparban 7219-en, a kisiparban 4170-en dolgoztak. A szakmunkás réteg szűk, többségük betanított és segédmunkás volt. A textiliparban foglalkoztatottak 50%-a nő volt. Szeged egyetemi város, közigazgatási központ, püspöki székhely volt; emiatt társadalmában fontos szerepet játszottak az igen nagy létszámú alkalmazotti, kispolgári, értelmiségi rétegei is. Szétszórt településeken, (tanyákon) élő, politikailag iskolázatlan paraszti és más középrétegbeli tömegei főleg a reakciót erősítették. Az iskolázatlan és a visszahúzó elemek szavazataikkal 1945-ben az FKGP-t, 1947- ben pedig a Pfeiffer-pártot (Magyar Függetlenségi Párt) támogatták, mivel ezek a pártok az ingadozókra építettek.10 Az 1947 tavaszán lezajlott események -— különösen a fakultatív hitoktatással kapcsolatos tüntetés — nagy hatással volt a vallásos nőkre. A Demokrata Néppárt nevében dr. Bálint Sándor 1947. március 13-án a nemzetgyűlésben elvi deklarációt tett közzé, amelyben fájlalta, hogy a hitoktatás kérdése pártközi alku tárgya lett. „Ez az állapot a magyar állam és a keresztény hitvallások hagyományos jó viszonyának megbolygatásával fenyeget, amit minden párt, amely a társadalmi és lelki békességet szívén viseli, kerülni óhajt.” A továbbiakban az egyházakkal folytatott tárgyalást „a kultúrharc” elkerülését sürgette.11 Bálint Sándor helyes, a nemzeti összefogást szolgáló beszédet mondott, ám Mindszenty állásfoglalása ezzel szögesen ellentétes volt. Más vezető egyházférfiak is Bálinthoz hasonlóan gondolkodtak, de nem mindegyik. Többen egyetértettek Mindszentyvel. A fakultatív hitoktatás elleni tüntetés — feltehetően — nem véletlenül éppen Szegeden zajlott (március 19—20-án) a nemzetgyűlési felszólalást követően. Az 1947. március 27-i püspöki konferencia elmarasztalta Balogh Istvánt és Varga Bélát, mert nem léptek fel a fakultatív hitoktatás ellen. Balogh a Csanádi püspöktől külön megrovást is kapott, mert a fakultatív hitoktatás mellett nyilakozott. Az 1947. augusztus 14-i püspöki konferencián a prímás jelentette, hogy Tóth László, a szegedi egyetem rektora visszatért Rómából, ahol a kapcsolatok felvételéről tárgyalt. Az eredmény semmi: a Vatikán nem óhajtja a jelenlegi magyar kormánnyal a diplomáciai kapcsolat helyreállítását.12 Bár a fakultatív hitoktatás kérdése júniusban lekerült a napi10 Uo. 199. és 249. p.

11 Izsák: A Keresztény Demokrata Néppárt és a Demokrata Néppárt 1944—1949. Kossuth, 1985. 86—97. p.

12 Gergely: id. mű 54—55. p.

188