Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)

Ördögh Piroska: Szeged politikai életének egyes jellemzői 1947 és 1955 között

az első helyre.31 * * 34 Éppen ezért az üzemek államosítása után — amelyre Szegeden 1947—1948-ban került sor — egyre problematikusabb lett az üb-ék és a szakszervezetek közötti viszony, különösen amiatt, mert az üb sok helyen nem biztosította a demokratikus fórumot, ahol a dolgozók számon kérhették volna tevékenységüket. 1947-től pedig a szakszervezettől kapott feladatok megoldását attól is függővé tették, hogy melyik párttól kapták azt. Mivel pedig általánosan elfogadott volt az, hogy az államosított üzemekben a szakszervezeti munka súlypontját az üzembe kell áthelyezni, fontos volt a két fórum szerepének, helyének meghatározása.35 A Szaktanács XVII. kongresszusa kimondta: „Nem tartható fenn az a szervezeti kettősség, amely a bizalmi testület és az üb párhuzamos működéséből következett. Központi kérdés a termelésre való mozgósítás. A szakszervezeti bizottság az üb-nek fejlettebb, a fejlődésnek megfelelő formája.”36

1948 tavaszán a munkásmozgalom fő kérdése a két munkáspárt egyesülésére összpontosult. Ebből a szempontból — Kossá István, Szaktanács főtitkár szavaival — az egységes szakszervezeti mozgalom „jó előiskolának bizonyult”. Március 20—21-én tartották a szakszervezeti mozgalom vezetőinek első országos konferenciáját, amelyen a szakszervezeti mozgalom fő feladatait abban határozták meg, hogy fordulatot érjen el a szakszervezeti demokrácia gyakorlatában, az üzemi bizottságok munkájában, a munkafegyelem, a termelés frontján, s az iparági szervezetek mielőbbi létrehozásával a szakszervezetek szervezeti átalakítása terén.37 A Szaktanács XVII. kongresszusa a konferenciáról megállapította: az első konferencia az ipari szervezkedés, az önkéntes szakszervezeti tagság és a tanulás szükségessége mellett foglalt állást, kimondta: „meg kell teremteni az ipari szakszervezeteket”.38 Az első funkcionárius konferencia után tíz megye székhelyén rendezett a Szaktanács összevont szakszervezeti konferenciát,39 köztük Szegeden is. A Csongrád—Csanád megyei funkcionáriusok konferenciáját 1948. április 25-én tartották meg Szegeden, amelyen az eddigi munka összegzésén kívül meghatározták az új feladatokat is. Szipka József a Szaktanács álláspontját ismertette, kijelentette: „A múlt szakszervezeti mozgalommal szemben megváltoztak a szakszervezetek céljai és feladatai... A múltban sztrájkkal igyekeztünk jogainkat kiharcolni. A felszabadulás után más alapokra kellett helyezni a mozgalmat. A szabadság birtokában voltunk, megváltozott viszonyunk az államhoz, a termeléshez... Ma mozgalmunk nem bérharcban merül ki, hanem a munkásságot a politikai és a gazdasági hatalom birtokosává akarjuk tenni.” Az eddig elért eredményeinket a munkásegységnek köszönhetjük. Az üzemek államosításával az egész termelőapparátust szocializáltuk. A szakszervezeteknek is változtatni kell harci módszereiket. „Eddig erőink tekintélyes részét... a pártharcok foglalták le.” Volt olyan üzem, ahol 8—10 szakmai szervezet működött, nem volt lehetséges az egységes irányítás. Most az államosított üzemekben a termeléssel kell foglalkoznunk, fokozottabb szükség van arra, hogy az üzemeken belül egységes szakszervezeti irányítás folyjon, ezért „át kell térnünk az ipari szervezkedésre”, az önkéntes szakszervezeti tagságra. A Szaktanács kimondta: „csak az legyen szak- szervezeti tag, aki akar”. Az önkéntes tagság mellett erősíteni kell a szakszervezeti fegyelmet, nem lehetséges a fontos intézkedések keresztezése (pl. többen voltak

31 Jakab: Id. mű 92. p.

35 Habuda: Id. mű 246—247. p.

36 SZT jelentése a XVII. kongresszusnak 112. p.

37 Habuda: Id. mű 224—226. p.

38 SZT jelentése a XVII. kongresszusnak, 59. p. Apró Antal — 1948. augusztus 7-től főtitkár —

felszólalását idézi, amelyben kijelentette: „kollektív vezetésre, egyéni felelősségre van szükség”.

39 Uo. 107. p.

194