Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
Stratimirovic nagyratörő vakmerőséggel augusztus derekán Szőreg ellen, tehát Szeged alá, egészen a Marosig tervezett támadást. De augusztus 13-án Wollenhofer vezérőrnagy rajta ütött, és visszaűzte őt Verbász sáncai közé-257 E nyugtalan napok alatt mégis bekövetkezett Szegeden a nemzetőrség mozgósítása. Vadász Manó polgármester az augusztus 16-i közgyűlésen bejelentette, hogy Török Gábor ellátási kormánybiztos előző napi rendeletére „az itteni őrseregből egy zászlóalj őrvitéznek f. hó 17-ére” az óbecsei táborban kell lennie. A hadi bizottmány sorshúzással állapította meg a kiinduló hét századot, s egyben felhívta a közgyűlést „ezek eltartása, otti maradása s felváltása eránti gondoskodásra”.258 A közgyűlés 30 váltókrajcár napidíjat szavazott meg a kisorsolt századok tagjainak. Arra az esetre pedig — mondta ki a közgyűlés —, „hogyha a harcmezőn véreznék el életük, e város özvegyeik és árváikról illetően [illendően] gondoskodand”. De gondoskodik a rokkantakról is. A határozat szerint a zászlóaljat szeptember 4-én újjal váltják fel, távollétük idejére pedig családjukhoz nem szállásolhatok be „katonák, őrvitézek vagy honvédek”.259 Vadász Manó polgármester felszólította a város lakosait, hogy „a házuknál lévő magány fegyvereket” az otthon maradó őrsereg részére adják át addig is, míg a városból a nemzetőrök másik része a táborban lesz.260 A hatóság csak komoly erőfeszítések árán tudta volna a hiányos fegyverzettel ellátott nemzetőröket a legnagyobb dologidőben az ellenség ellen vezetni. A csekély értékű nemzetőri alakulatok néhány hetes tábori szolgálatra rendelésével nem lehetett a fegyveres erők elégtelenségét ellensúlyozni. De közvetlenül a közgyűlés befejezése után, a legnagyobb előkészületek közepette megérkezett Batthyány Lajos miniszterelnök augusztus 13-i rendelete, melyben a nemzetőrség mozgósítására vonatkozó addigi szabályzatot hatályon kívül helyezte, és a törvényhatóságokat arra szólította fel, hogy a nemzetőrökből önként ajánlkozó, erős, egészséges, a nagyobb fáradalmak elviselésére edzett és kész egyénekből külön „mozgó” csapatokat alakítsanak. Ezeket a tartós szolgálatra önként vállalkozókból alakítandó csapatokat rendszeresen kiképzik, teljes katonai fegyelem alatt állnak, és szolgálatuk által az egész nemzetőrség mozgósításának szükségességét mellőzhetik.261 Ekkor már Batthyány is látta, hogy a forradalom védelmére igénybe vehető fegyveres erő nagymérvű további gyarapítására van szükség. Ezért írta elő az ország törvényhatóságainak a honvédekhez hasonlóan tartós szolgálatra vállalkozó önkéntesek toborzását.262 Ennek folytán Szegeden másnap ismét közgyűlést tartottak, ahol elhatározták, hogy az indulásra kész hét század nemzetőrt visszatartják, s hogy mielőbb kiállítják az önkéntes mozgó csapatot. Az önkéntes csapatba belépőknek a honvédek számára biztosított fizetésen, tartáson és felszerelésen kívül 100—100 váltó forint díjat tűztek ki, melynek egynegyedét a belépéskor, a hátralékot pedig a felosztáskor fizetik ki a városi pénztárból. Ha pedig a belépő iparos, a feloszlás után — amennyiben a vándoréveket már kitöltötte — a mesterek közé való felvételét a remeklés és a szokásos díjak elengedésével igényelheti. Korda János elnöklete alatt azonnal megalakították a toborzó bizottságot. A csapat létszámát 600 főben állapították meg. Az önkéntes nemzetőr alakulatok felruházása és felszerelése a hatóság feladata volt. Egy vitéznek a felszerelését 20 forintjával számították ki, s így a felszerelésre, tartásra és egyéb kiadásokra 40 ezer forintra lett volna szükség. Ezt az összeget az az évi hadiadó arányában pótkivetés útján szándékoztak előteremteni.263 77
