Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
I. Szeged város gazdasági és társadalmi fejlődése (1790–1848)
I SZEGED VÁROS GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉSE (1790—1848) Szeged fejlődésének gazdasági alapjai Európa nyugati felének legfejlettebb országai a 18—19. század fordulójától rohamléptekkel indultak meg az ipari országgá válás útján. A Nyugat-Európában meginduló kapitalista fejlődés és az ipari forradalom 1790 és 1848 közt megnövelte a városok lakosságának számát és a városok termelését. A megnövekedett városok élelmiszer- és nyersanyagszükségletét Közép-Kelet-Európa — Magyarország, Lengyelország, végül pedig Románia — biztosította.1 Amíg a magyar külkereskedelemben korábban az állat, majd a bor szerepelt első helyen, addig a 18. század végén most erre a helyre a gabona (búza, rozs, árpa, kétszeres, zab, kukorica) és a gyapjú került. Magyarország külkereskedelmének túlnyomó részét az osztrák örökös tartományokkal, kisebb mértékben a déli, délkeleti, valamint a nyugati országokkal bonyolította le. így a nyugati ipari kapitalizmus megteremtette a közép-kelet-európai kereskedelmi kapitalizmust.2 A polgári forradalom és a szabadságharc előtti évtizedekben Szeged szabad királyi város társadalmi szerkezetében jelentős változásokon ment keresztül. Kiemelkedő' szerepét a 19. század első felében, de különösen az 1840-es évektől a távolsági kereskedelembe történt bekapcsolódásának köszönhette; a Délvidéknek legfontosabb mezőgazdasági, gabona- és dohánykereskedelmi gócpontja volt. Ezt a korszakot így jellemezte Volford József polgármester a tanácsház 1799. évi alapkőletételi ünnepségén : „Egy olyantén város, melly mind rangjára, mind lakossai számára, mind pedig a kereskedést illető szerentsés hellyheztetésére való nézve Hazánkban a leg elsőkkel vetekedik”.3 Nem véletlen, hogy Szeged az 1848—49-es forradalom és szabadság- harc idején a társadalmi-politikai harcok egyik központjává vált.4 A városodás folyamatát a mezőgazdasági árutermelés táplálta, de csak ott hozott létre jelentősebb települést, ahol találkozott a kereskedelemmel.8 A kereskedelem terjeszkedéséhez elsősorban a vízi utakat vették igénybe, de a vízi utak mellett nagy jelentőségre tettek szert a szárazföldi útvonalak is. Ä gabonakereskedelem útja a 18. század végétől a Duna volt, amelyen előbb partmenti vontatással, később már gőzerővel közlekedtek a hajók. E nagy víziút mentén virágoztak fel a terménykereskedők, hajósok és vízimolnárok városai: Baja, Mohács, Pest, Győr, Moson.6 De ekkor kapott nagyobb szerepet a dunai hajózás mellett a tiszai hajózás is. Szeged éppen földrajzi helyzeténél fogva ősrégi vásárváros, amely most a Tisza kereskedelmi útvonalán fontos gabonalerakó hellyé vált, s élvezte a távolsági kereskedelem mindazon előnyeit, amelyek az exportlehetőségek kedvező alakulásából, és a szállítástechnikában végbement ugrásszerű változásokból adódtak. Szeged fejlődésének funkcionális alapját a 19. század első felében nem a kézművesiparban, hanem a mezőgazdasági árutermeléssel összefonódó terménykereskedelemben történő egyre erőteljesebb bekapcsolódásában kell keresnünk.7 7
