Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
II. A liberális politikai mozgalom kibontakozása
szerve, 12—14 tagból állott, élén a városbíróval. 1828-ban a belső' tanács tagjai között négy mezőgazdasági termelő, négy kereskedő, három iparos és egy tisztviselő foglalt helyet. A város vezetésének ezt a döntően nem nemesi összetételét határozottan ki kell emelnünk.7 A belső tanács hatásköre általános volt, mind az igazgatási, mind az igazságszolgáltatási területre kiterjedt.8 A külső tanács 24 tagú volt, élén a szószólóval. Hatásköre az eddigi feldolgozásokból nem állapítható meg. Minden bizonnyal a belső tanácsot segítette, neki adott véleményeket, s a szószóló révén ellenőrizte is tevékenységét.9 A választott hites község (electa iurata communitas, sexaginta-viratus, centum- viratus) volt a „város régi képviselőtestülete”. Tagjainak száma változó: az eredeti 64 tag helyett az 1741 -i tisztújításkor 60-at választottak; 1790 táján — a külső tanácscsal egyesülve — tagsága állítólag 104-re emelkedett, a 19. században viszont csak 84-ről tudnak a források. Eredeti hatásköre feltehetően csupán csak a tisztújítások alkalmával gyakorolt választás lehetett, a külső tanáccsal való egyesülés — helyesebben annak beolvadása — nyomán elnyerte az utóbbi tanácsadó és ellenőrző jogkörét is.10 A szabad királyi városok vezetői egyre inkább hivatkoztak nemesi jogaikra, hiszen a város összessége nemesnek számított; a vezetést egyre inkább patríciusi elemek ragadták magukhoz. Ezzel szemben, ellensúlyozásként is, a külső tanács, a nagyobb létszámú választott polgárság, inkább a városi polgárság, ritkábban a városi lakosság alsóbb rétegeinek az igényeit és jogait igyekezett érvényre juttatni, és a tanácsban vezetője, a „szószóló” útján nyilvánossá tenni.11 Miután a tanács egyes kérdésekben köteles volt a communitas véleményét kikérni, viszont számos kérdésben, mint pl. a vezetőség megválasztása, s később az adókivetés kérdésében éppen a választott község volt hivatva határozni —, elkerülhetetlenné vált alkalmilag nézeteltérések, véleménykülönbségek felmerülése. Ezért célravezetőbb eszköznek bizonyult az, ha a tanács és a választott község az ilyen ügyekben közös ülésre ül össze. így alakult ki a „vegyes”-, majd „elegyesének nevezett ülések rendszere.12 Az újításokért való küzdelem Szegeden is nagyjából az országos reformmozgalommal egyszerre bontakozott ki. A változás iránti igény zászlóvivői érthetően az értelmiség köréből rekrutálódtak. A felsőfokú iskolát végzett szegedi ifjúság a hivatalokban való elhelyezkedés, illetve előrehaladás lehetőségét a megyénél a feudális kötöttségek, a városnál a atyafiságok egyeduralmi törekvései miatt nem nagyon remélhette. Ezért az ifjak egy része az egyházi pályára, másik része pedig jogi pályára lépett, s prókátorsággal kereste kenyerét. Ide számíthatunk még néhány orvost és mérnököt, akik szülővárosukba tértek vissza. Szegeden is nyilvánvalóvá vált, hogy a feudalizmus hagyományos privilegizált osztályain kívüli értelmiség egyre nehezebben tud beilleszkedni a feudális társadalom szerkezetébe.13 A tekintélyes számú szegedi értelmiségi ifjúság az 1830-as évek kimagasló férfiairól vett magának példát, s a közügyek iránti buzgalom hatotta át. Vezetőjük Osztróvszky József, a városi kórház gondnokának tehetséges fia, aki jogi tanulmányait Pozsonyban végezte. Itt nem csupán az 1832—36. évi országgyűlés jeles politikusait hallhatta, de „benső barátságot” kötött Somogyi Antallal, a Pozsony megyei ellenzék egyik vezetőjével, a szatmári 12 pont megfogalmazójával is.14 Osztróvszkyt és a vele levő szegedi ifjakat magával ragadta Pozsony és az ország- gyűlés politikai élete. Az országgyűlési ifjúság többsége a reform lelkes híve volt. Haladó szellemű könyveket olvasott, a francia forradalmak tanulságairól vitatkozott, s tombolva ünnepelte Wesselényi Miklóst és Kölcsey Ferencet. Az országgyűlési ifjúság élénk figyelemmel kísérte a pozsonyi eseményeket, az ott folyó politikai 22
