Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
I. Szeged város gazdasági és társadalmi fejlődése (1790–1848)
„A búza piacz (Frachtmarkt) több sor házat foglal magában, s jelenleg a városnak ezen része igen szép kezd lenni... A vár és a város között lévő térségen a nagy vásár, a Rókus városban a baromvásár szokott tartatni.”76 A 19. század harmincas és negyvenes éveiben az ismét fokozódó mezőgazdasági árutermelés (dohány, gabona, fa, kender, len, gyapjú, zöldség stb.) jelentékeny forgalma Szegedet a Dél-Alföld kereskedelmi központjává tette.77 Az országos összeírás szerint 1828-ban 48 kereskedő és 263 gabona- és terménykereskedő működött a Városban.78 Petrovics István, a város szenátora, 1846 nyarán javaslatot nyújtott be a tanácshoz, amely egyidejűleg nyomtatásban is megjelent. Ebben Szeged akkori közgazdasági életét jellemezve megállapítja, hogy az utóbbi időkben a város népében jelentékeny kereskedői érzék fejlődött ki: „A gabona minden nemei, dohány, sertés, fa, gyapjú, szappan gyártásra való, paprika, toll, rongy és több másféléveli kereskedéssel, szóda-, szesz- és hajógyártással számos lakosok — kik azelőtt szántással és marhatenyésztéssel szerzették élelmüket —, foglalatoskodnak.”79 Szeged kereskedőinek számát az 1785-ben befogadott zsidó betelepülők is megnövelték. Mivel a céhek zsidó iparosok letelepedését s mesterségük űzését ellenezték, s műhelyeikbe zsidó inast fel nem vettek, így aztán a zsidók főfoglalkozása a kereskedés és házalás volt.80 A zsidókkal szemben jelentkezett a magyar, német és rác iparosok ellenállása. A régi rác és német kereskedők 1795-ben arra kérték a városi tanácsot, hogy a zsidókat a kereskedéstől, 1812-ben pedig, hogy a hetivásárokon való árulástól tiltsa el. A tanács azonban a kérést elutasitotta.81 A zsidók aztán egyre nagyobb mértékben kapcsolódtak be a dohány-, a gyapjú-, bőr- és gabonakereskedelembe. A városi tanács 1819-ben már a korcsmák és a városi javak bérletére is feljogosította őket. A zsidók elleni hangulat 1824-ben újból felélénkült, mikor Weiss Bernát fűrészüzem nyitására kért engedélyt. A tanács a kérést megtagadta, de Weiss — mint más folyamodók is — felsőbb helyről a kért jogosítványt megkapta.82 A zsidók részéről fenyegető konkurencia a régi szegedi kereskedőket arra serkentette, hogy megalakítsák a kereskedelmi testületet. Az 1822. szeptember 19-én kelt „szabadalmi” levélben 40 cikkelyben foglalták össze a testület szabályait. A kereskedelem ezzel céhszerű szervezetet kapott. Miként a céhek, úgy a kereskedelmi testület is szívós küzdelmet folytatott érdekei védelmében. 1835-ben a zsidóknak, pánt- likásoknak, és „zsibbosoknak” a piacon való árulás eltiltását kérte, majd pedig a gyolcsos „tótok” és zsidók házalása, és az iparosok kereskedése miatt emelt panaszt.83 A megszorításoknak és küzdelmeknek az 1840. évi XXIX. te. vetett egy időre véget, amely biztosította a zsidóknak az iparűzési és kereskedési jogosultságot.8* Szeged vezető polgárai többnyire kereskedők voltak.85 Biztos jövedelemforrásnak számított a bolti kereskedés, a kocsmáltatás, a malomtartás és a pénzkölcsönzés is. A kereskedők a város forgalmának kiszélesítése, ezen keresztül jövedelmük fokozása céljából, ebben az időben már különféle — a kereskedelem fejlesztését szolgáló — építkezést javasoltak. Az állandó híd felépítésének tervét a város egyik legvagyonosabb polgára, Zsótér János terjesztette elő, aki a saját hajóin szállított gabona- és fakereskedésből szerezte vagyonát.86 A távolsági kereskedésből származó tőkefelhalmozás és a helyi piac keretei között bonyolódó árucsere fellendítette a pénzügyleti tevékenységet is. Az 1840-es években felvetődő számos terv közül (állandó híd, rakodópart, vasút, gőzhajójárat, színház stb.) a Szeged—Csongrádi Takarékpénztár Klauzál Gábor kezdeményezésére 1845-ben a vezető polgárok közreműködésével valósult meg. Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Csongrádon fiókok is létesültek.87 15
