Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
egész sereg Erdélybe vonuljon, és onnan adjon fordulatot a magyar ügynek. „A dolgok állásából annak tudatára jutottam — írja Dembinski —, hogy a parancsnokságom alatt álló hadsereg már egyedüli horgonya Magyarország reményinek. Azért nagy súlyt kellett fektetnem e hadsereg kímélésére”.181 De hogy Dembinski a hátrálás irányát nem Arad, hanem Temesvár felé vette, ezzel alkalmat adott Haynaunak, hogy a két magyar sereg közé ékeló'dve, azokat végleg elszakítsa egymástól.182 A Szentiván—Szó'reg—Deszk körül egyesült magyar csapatok létszáma — a népfölkelést nem számítva — 38 ezer emberre tehető', mintegy 100 ágyúval. Amikor augusztus 5-én reggel Dembinski az osztrákok által elfoglalt tiszai hídfőben csapatmozdulatokra lett figyelmes, azonnal megkezdte ütegei által a tüzelést. Mivel az ellenség csak lanyhán viszonozta, ebből azt a következtetést vonta le, hogy az ellenség — az előző naphoz hasonlóan — aznap is nyugton marad, és a magyar sereg elvonulását nem fogja akadályozni.183 „Már kilenc óra tájban — írja Lázár Vilmos — balszárnyunk irányában az ellenségnél gyanús mozdulatokat lehetett észrevenni. Parancsot kaptunk, hogy tíz órakor kezdjük el a visszavonulást, azonban előttem tudva nem levő okokból, az indulás előbb tizenegyre, majd délután három órára halaszta- tott. Eközben az ellenség mozgása mindig élénkebb lön. Három rendbeli jelentésemre Dembinskitől semmi intézkedést nem nyertem...”184 A fegyvertelen — kaszás — nemzetőröket Gál László vezénylete alatt már délelőtt 11 órakor elindították Óbéba felé.185 Haynau azonban keresztülhúzta a magyar főparancsnok számítását, mert augusztus 5-én délután két órakor a császári fősereg is megkezdte kibontakozását és felfejlődését az újszegedi hídfőből Szőreggel szemben, és 160 ágyúja megkezdte a tüzelést.186 Dembinski a sáncvonal fölötti parancsnokságot átadta Lázár Vilmos ezredesnek, ő maga pedig Szőregre nyargalt. Egyik rendelkezés követte a másikat; a katonák azt sem tudták, előre menjenek-e, vagy hátra. Haynau úgy állította csatasorba seregét, hegy az első harcvonalban — egészen közel a hídfő sáncaihoz — a IV. hadtest Lobkovitz hadosztálya, a Benedek dandárral az aradi úttól/ a mai Makói ut, azaz a 43. sz. fő közlekedési úttól/ balra, s a Jablonowsky dandárral pedig az úttól jobbra állott fel. A második harcvonalban a IV. hadtest Herzinger hadosztálya, a harmadikba pedig Panjutin orosz hadosztálya került. A tüzértartalék az Auersperger vértes ezred fedezete alatt a Jablonowsky dandártól jobbra állott fel. A támadáshoz ekként összpontosított császári csapatok létszáma 25 ezer fő volt, ezek között mintegy 5000 lovas.187 Minthogy a szőregi töltés mögött jól fedett magyar tüzérséggel szemben az arc- vonaltámadás igen nagy veszteséggel járhatott volna, ezért Haynau a Bechtold lovashadosztályt a magyar baloldal megkerülésére rendelte ki. Ezenkívül egy orosz vadászezred három zászlóalját két lovas századdal és két osztrák röppentyű üteggel a szent- iváni erdő megszállására indította el. Egyidejűleg e csapatok támogatására a Tisza jobb partján, a szentiváni erdővel szemben levő folyókönyöknél (a most Tiszasziget határában eső gátőrház és szivattyútelep táján) még hat orosz löveget állított fel. Az erdőt megszállva tartó két honvéd zászlóalj a döntő összeütközést be sem várva Szentivánra húzódott vissza (itt Újszentiván értendő). Erre az orosz gyalogság tüstént megszállta az említett erdőt, a tüzérség és lovasság pedig arccal Szó'reg és Szentiván felé az erdő előtt foglalt állást.188 Most tehát Bechtold megindíthatta volna támadását, de midőn a hídfőből késve kiinduló lovas hadosztály a Tisza mentén lefelé vonulva a szőregi (ún. Kamara-) töltés közelébe ért, Dembinski néhány huszár századot indított ellene támadásba. A huszárokat azonban a császár-dsidások rövid összecsapás után visszavetették. 148
