Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
Ezután mär Bechtold tovább folytathatta útját. Mivel azonban a töltés sokkal magasabb volt, semhogy azon zárt osztagokkal átkelhetett volna, ezért hadosztálya zömével mindaddig várakozó állást foglalt el, amíg a tüzérség és az orosz utászok a töltésen megfelelő számú és nagyságú rést vágtak. Haynau, aki a városháza tornyából figyelte a csapatok mozgását, és észrevette egyre több magyar egységnek az arcvonalból való kivonását, és útnak indítását Szentiván felé, s hogy lovassága tétlenül áll a töltéssel szemben, türelmét vesztve intézkedett a frontális támadás megkezdésére. Félkört alakítva felvonultatta az újszegedi hídfőtől a 96 löveget számláló 16 üteget Dembinski ütegeivel szemben a sző- regi töltéstől 700—1000 lépésnyi távolságra. A támadást tehát a tüzérség indította el, s kartácstűzzel árasztotta el az akkor már visszavonulóban levő magyar seregeket. Az osztrák tüzérséget követte a rohamra készülő gyalogság, de támadásba lendült az addig tétlenül várakozó osztrák lovasság is.189 Bár Dembinski a visszavonulást már elrendelte, most mégsem térhetett ki a kifejlődött csata elől. Ha lovasságát az osztrák ütegekre rohamra indítja, a császáriak körében igen nagy zavart támaszthatott volna. Ámde az altábornagy inkább azon törte a fejét, miként lehetne legjobb szerével a döntő összecsapás elől kitérni. Guyon hadteste már különben is útban volt Óbéba felé. Ennek megfelelően Dembinski ütegeit másfél órai harc után sorra kivonta a tűzvonalból. A lőszerhiány miatt egyre több magyar ágyú hallgatott el. Már alkonyodott, amikor Liechtenstein altábornagy megkezdte a gyalogsági rohamot a töltés ellen. A Wysocki hadosztály néhány zászlóalja és egy üteg parancsot kapott Dembinskitől, hogy minden áron tartson ki a töltés mentén mindaddig, míg a visszavonuló tüzérség és gyalogság kellőképpen el nem távolodik az ellenségtől. A hátvéd — Wysocki tábornok lengyel légiója — nagy veszteségek ellenére mindaddig kitartott a császáriakkal szemben, amíg a visszavonuló magyar sereg zömének sikerült Óbéba felé elvonulni.190 Ezalatt az osztrák lovashadosztály is megindult a töltés mögött elfoglalt várakozó állásából, és báró Simbschen tábornok a császár-dsidások élén Szentivánnak vette útját. Mögötte kissé balra Lederer dandára, és még inkább balra oldalt, mintegy ezer lépésnyire a szentiváni erdő előtt két és fél üteg vonult fel. A tüzérség, valamint az egész sereg visszavonulását Dessewífy Arisztid honvéd tábornoknak kellett lovasságával fedeznie.191 A magyar lovas hadosztály az osztrák lovasság előnyomulásával szemben Szőreg délnyugati vége és a töltés között, arccal a szentiváni erdő felé vonult fel. Simbschen a magyar harcvonalnak Szőreg felé visszahúzódott balszárnyára támadt, az itteni gyengébb huszárosztagokat visszavetette, de további előnyomulásában meggátolta a magyar ütegek tüze.192 Ezalatt a magyar huszárharcvonal többi része a Lederer dandárra, a Bocskai huszárok pedig az attól balra teljesen elkülönülten álló osztrák ütegekre támadtak. Csupán az mentette meg az ellenséget a megsemmisítéstől, hogy a töltés túlsó oldalán hátrahagyott Mansdorff ezredével a gáton átkelve a huszárokat oldalba támadta.193 A Jablonowsky dandár osztagai ekkorára már szintén átkeltek a töltésen, s a huszárosztagokat meghátrálásra kényszerítették. Ezek — a sereg zömét követve — a tavasz óta romokban heverő Szőreget feladva, anélkül, hogy az ellenség üldözte volna őket, szintén Óbébára vonultak vissza, ahol Dembinski seregével a csatára következő éjjelt töltötte.194 „Bealkonyodott, mire az ellenség a szőregi állásunkat elfoglalta — jegyzi meg Lázár Vilmos honvéd ezredes emlékiratában —, ez mentett meg a megsemmisítéstől”.195 Az osztrákok a beállott sötétség miatt nem folytatták a visszavonuló magyar csapatok üldözését. 149
