Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
Haynau parancsot adott a Dembinski elleni támadásra. Liechtenstein altábornagy a várat, és a parti házakat megrakta osztrák és orosz vadászokkal, kiknek tűz- fedezete alatt a vár mellett és a folyó partján ágyúkat helyezett el, és augusztus 3-án egész délelőtt lövette Újszegedet.173 Délre már lángokban állt a település, amelyet Jordan Zsigmond mérnök-százados vezetésével öt ágyú védett négy századdal. Ezalatt Haynau Jablonowsky vezérőrnagyot két zászlóaljjal Szeged északi szélétől kompokon és dereglyéken, majd a lerombolt híd helyreállítása után Benedek vezérőrnagyot mintegy három zászlóaljjal Újszeged ellen indította. Az osztrákok három helyen is megindított rohama ellen Jordan mérnök-százados csekély számú csapata csupán néhány óráig tartotta magát, majd a százados megsebesülése után fejvesztetten megfutott. Dembinski akár megsemmisítő csapást is mérhetett volna a Tiszán már átkelt ellenségre, de teljesen érthetetlenül meg sem kísérelte magához ragadni a kezdeményezést.174 Pedig, ha támadást indít az újszegedi töltésen álló gyenge osztrák előőrsökre, a Tiszába szoríthatta volna a császáriakat.175 Lázár Vilmos honvéd ezredes aradi várfogságában írt emlékiratában olvassuk: „...én reménylém, hogy Újszegedet erősen megszálljuk, de miután ez nem történt, azt sejtém, hogy Dembinski az ellenséget átkelése és felfejlése alatt akarja visszavetni. De ez nem történt...Az ellenség az átkelést kierőszakolta...”176 Este egy lengyel és egy magyar zászlóalj Lázár Vilmos ezredes vezetésével a visz- szaszorított csapatokkal együtt ellentámadással próbálkozott, hogy az ellenséget Újszegedről kiverje, de a túlerő feltartóztatta. Újszeged az ellenség birtokában maradt. Az osztrák világító golyók és röppentyűk Újszegeden az egész házsort lángba borították, s a jól működő császári ágyúk a magyar csapatokat — többszöri támadás után — az Újszeged és Szőreg közt levő, korábban a szerbek ellen hídfőül szolgáló sáncokba, innen pedig Szőregre szorították vissza.177 A császári csapatok a Tisza bal partján erős hídfőállást foglaltak el, amely alkalmas volt arra, hogy Haynau ebből kiindulva támadja meg a Kamara-töltés mögött felállított magyar csapatokat.178 A magyar hadsereg a szabadban ütött tábort, a faluban ugyanis egy csapatot sem lehetett elszállásolni, mert azt Perczel Mór parancsára még márciusban felperzselték. Augusztus 4-én megváltozott az időjárás; az egész júliusban tartó hőség megszűnt, és országos eső köszöntött be. Még csak a lőszerkészlet számára sem találtak helyet, hova a szokatlanul ömlő, tartós eső ellen elrejthették volna. Végre a templom egyik boltozatában helyezték el, hogy a tönkremenéstől megóvják.179 Haynau, hogy két alvezérének, Schlicknek és Rambergnek idejük legyen közelebb vonulni, augusztus 4-én csak ágyúzásra szorítkozott. Még várt az általános támadással, hogy időt engedjen balszárnyának Makó mellett a Maroson, és jobb- szárnyának Magyarkanizsánál a Tiszán való átkelésre. Dembinski ezen a napon kétszeres erővel támadhatta és semmisíthette volna meg az osztrák seregnek a Tiszán már átkelt csapatait, de ő Szőreg mellett ekkor is tétlen maradt. Sem az elvonulásra, sem pedig a küszöbön álló csata elfogadására nem intézkedett határozottan.180 Dembinski Szőregnél nem akart csatát elfogadni. Amikor este hírt kapott arról, hogy Schlick osztrák generális hadteste bevonult Makóra, elhatározta, hogy másnap Szőregről is elvonul, de nem — mint a július 31-én tartott haditanács kitűzte — a Maros bal partján Aradra, ahova Görgey már közeledőben volt, hanem Nagy- kikinda, illetve Temesvár irányában, hogy a balszárnyán Kmety György honvéd tábornok parancsnoksága alatt működő oszlop gyorsabban csatlakozhassák hozzá. Magatartását emlékirataiban azzal indokolta, hogy az Arad alá vonulással sorsukra hagyta volna Vécsey és Kmety seregeit, s feladta volna azt a lehetőséget, hogy az 147
