Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
nem vállal Szeged alatt csatát Haynauval, amíg magához nem vonja a szárnyait képező 17 ezer embert, hanem visszavonul a Tisza bal partjára; a várost feladja, mivel a sáncokat nem tartja alkalmasnak a védekezésre. Már kinevezése napján azt írta Lenkey János tábornoknak, nem hiszi azt, hogy Szegedet tarthatja, és ezért harc nélkül el fogja hagyni, nehogy az új katonákat (újoncokat) egy gyors üldözésnek kitegye.162 Dembinski a szegedi sáncokat felhasználatlanul hagyva anélkül, hogy megtámadta volna az ekkor még csak felfejlődőben levő császári sereget, kitért az összecsapás elől. Augusztus 1-én harc nélkül odahagyta Szegedet. A hidakat ugyan leromboltatta, de a Tisza-part kellő védelméről nem gondoskodott. Ezek a hidak láncokkal összekötött hajókból álltak, amelyeken pallókat fektettek keresztül.163 Az újszegedi hídfőnél csupán két század vadász és fél ágyúüteg maradt vissza. Az elvonulás oly sietve történt, „hogy a töméntelen fáradsággal megtöltött gabonatárakat, töméntelen ágyú s lőpor munitiót, ezenkívül a betegek nagy részét (300-on jóval felül) otthagyták”.164 A magyar csapatok augusztus 2-án a hajnali órákban véglegesen kiürítették a várost, és már csak a szegedi nemzetőrök maradtak a várban.165 A magyar seregek a Szeged és a leégett Szőreg között húzódó Kamara-töltésnél foglaltak állást oly módon, hogy 50 ágyút beástak a töltésbe, a többi a tüzértartalékot alkotta, a legénység pedig a természetes védmű mögött helyezkedett el. Ez a szőregi töltés az újszegedi hídfő vonaltól keletre, a Maros-vonalat a Tisza-vonallal kötötte össze; a Maros torkolatától 4000 lépésnyire fölfelé a Tiszához hajolt, s a hídfő vonallal nem egészen párhuzamosan haladva, egy kanyarulattal, mintegy 8000 lépésnyire a szegedi hídtól a Tiszához csatlakozott.166 Kossuth augusztus 1-én Mezőhegyesről értesítette a Görgeyhez küldött Szemere Bertalan miniszterelnököt és Batthyány Kázmér külügyminisztert Szeged feladásáról: „Tudósítom Önöket, hogy a vezérek Szegednél nem véltek csatát elfogadhatni, mert az ellenséget, mely Kistelek, Halas és Szabadka felől Szegednek nyomul, 50 000 főre mondják. A fő hadtest Szőregnél, így már innen a Tiszán, s csak az utósereg Szegeden.”167 Haynau csapatainak előőrsei augusztus 2-án harc nélkül megszállták Szegedet, ahonnan a kormány, a képviselők és a hivatalnokok már július 28. után eltávoztak.168 A város a kihirdetett statárium árnyékában dermedten várta az események alakulását. A császári hadseregtől való félelmükben sokan elhagyták lakóhelyüket, s a magyar hadak után menekültek.169 Midőn Haynau 25 ezer főnyi csapatai benyomultak a védtelenül hagyott Szegedre, első teendőjük volt a vár birtokbavétele. A nemzetőrséget lefegyverezték, és szétbocsátották. A városnak minden ellenállás nélkül urai lettek. „Rövid idő múlva valami küldöttségféle közeledett hozzánk — írja egy császári kapitány visszaemlékezéseiben —, főleg öregebb urakból állt. Németül mondták el, hogy az uralkodónak alázatos hívei és kíméletet kértek a városnak. Megnyugtattam őket, és csak azt kértem, hogy azonnal vonják fel a toronyra és a középületekre a fekete—sárga zászlót.”170 Szegedre nézve eldőlt a szabadságharc sorsa. Augusztus 3-án Haynau egész hadserege már benn tartózkodott a városban. A fővezér még aznap kihirdette az ostromállapotot. Elmozdította helyéből a városi tanácsot, és Gerstner tábornokot kinevezte a város katonai parancsnokává, Cziráky Jánost pedig császári biztossá, kinek első teendője volt a Kossuth-bankók begyűjtése.171 Haynau külön hadisarccal sújtotta a szegedi és a szabadkai zsidó hitközséget, amelyek „a lázadóknak nyújtott sokféle kedvezéssel és támogatással különösen kitűntek”.172 A két hitközség büntetéséül 50 ezer pár német cipő kötelező beszolgáltatását rendelte el. 146
