Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
Az újszegedi—szőregi ütközet Haynau számottevő erőket hagyva Komárom alatt és Pesten, 46 ezer emberével már „ante portás” állt Szegednél seregével. Kossuth július 29-én miniszteri és haditanácsot hívott egybe, amelynek fő tárgya a fővezérség betöltése volt. A kormányon belül ellentétek támadtak, s mind a hadsereg vezetésében, mind pedig a hadműveletek irányítása tekintetében ingadozás mutatkozott.150 A kormány a lemondott Mészáros Lázár helyébe — ideiglenesen, a Görgey-féle sereggel való egyesülés időpontjáig — ismét a már ismert, habozó, ingadozó, következetlen hadvezérnek bizonyult Henryk Dembinskit nevezte ki a Szegednél és környékén összpontosított 60 ezer főnyi sereg főparancsnokává. Kápolnai szereplése után végzetes hiba volt az ország legnagyobb seregét kezére adni. Dembinski altábornagy mellé táborkari főnöknek Mészár Lázárt rendelte. A vezérségtől megfosztott Perczel Mór utódjául Wysocki tábornokot jelölte ki.151 Ez a sereg a IV., IX. és X. hadtestből tevődött össze, amelynek körülbelül 40 ezer katonája 100 ágyúval magában Szeged városában tartózkodott, míg egy 7000 főnyi csoportja Szegedtől északra, egy 10 ezer főnyi csoportja pedig délre a Tisza mentén táborozott. A sereg harmadrésze azonban gyakorlatilag újoncokból állott, akiknek fele még mindig nem volt ellátva lőfegyverekkel.152 Kossuthnak az volt a terve, hogy ez a sereg egyesül az északról érkező Görgey seregével, és először az osztrákokra mér döntő csapást, majd Haynau leverése után az oroszok ellen fordul. Kossuth Szegedet a nagy kiterjedésű sáncmű védelmi vonalával akarta megvédeni. „Szeged előtt elsáncolt táborban 35 000-nyi hadsereget összevonván — utasította július 28-án Kmety György tábornokot — csatát elfogadni készek vagyunk”.153 Azonkívül a szegedi nemzetőrség „nem kis segítségönkre lehetett volna”.154 Szegednél a feltételek több szempontból a honvédseregnek kedveztek; a magyar csapatok a nyílt terepen közeledő ellenséget a Szeged és a Tisza között kiépített sáncrendszerben fogadhatták.155 Kossuth a haditanácsban kifejtette, hogy védeni kell Szegedet, de leszavazták. „Én csata nélkül nem akarám elhagyni Szegedet — írja 1849. szeptember 12-én viddini levelében —, de Dembinski...az ütközetet lehetetlennek, Szegedet tarthatatlannak nyilatkoztatta.”156 A sáncmunkák azonban tökéletlenek és befejezetlenek voltak, amikor Haynau Szeged alá érkezett.157 Ez a terjedelmes erődítmény — Mészáros Lázár szerint — 40 ezer embert követelt, ezenkívül 10 ezernyi tartalékot, hogy az oda siethessen segítséget vinni, ahol legnagyobb szükség van rá.158 Dembinski pedig már úgy vélekedett, hogy a nagykiterjedésű — 30 ezer lépés hosszú — szegedi sáncok védelmére legalább 60 ezer ember szükséges.159 Egyszóval: az erődítmény elsáncolt tábornak gyenge, hídfőnek kiterjedt és hibás volt.160 Ilyen körülmények között Vetter és Aulich tábornokok azt javasolták, hogy a magyar sereg foglaljon állást Kisteleknél, és ott verje vissza az osztrákokat, s csak ha ez az akció nem sikerül, akkor vonuljon a szegedi elsáncolt táborba, álljon itt ismét helyt, és csak végső esetben vonuljon a Tisza jobb partjára, Szőreg tájékára.161 Dembinski azonban e célszerűnek látszó terv helyett az ésszerűtlen visszavonulás taktikáját választotta, mégpedig úgy, hogy az osztrák hadoszlopok egyesülésének útjába alig helyezett akadályokat. A július 31-i haditanácsban kijelentette, hogy addig 145
