Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
táborhelyére, Dorozsmára szállították. A tábornok e miatt felindulva a polgármestert és a főkapitányt letartóztatta, „s azokat agyonlövéssel és felakasztással fenyegette”. A város két megszégyenített főtisztviselőjét csak Kossuth közbenjárására bocsátották szabadon, aki rábírta a polgármestert állásáról való lemondásának visszavonására.140 A császári hadsereg ekkor már Félegyházáról kiindult, a balszárny Alpárnál átkelt a Tiszán, s Makónak tartott. A jobbszárny Szabadkán át Törökkanizsánál igyekezett átkelni a Tiszán, a centrum pedig egyenesen Szeged felé tartott. Haynau célja az volt, hogy Szegeden gyűrűbe zárja, és így megsemmisíti, vagy megadásra kényszeríti a honvédség fő erejét.141 Mivel az ellenség már csak négy-öt mérföldnyire állomásozott a várostól, a képviselőház határozatlan időre elnapolta magát. A képviselők készülődtek, hogy elhagyják a várost, ami nem kis nehézséggel járt, mert hiányoztak a szállítási eszközök. A parasztszekereket ugyanis az állami szállításokra kötötték le. így járművet csak nehézségek árán lehetett szerezni. A képviselők egy része Szegedről Aradra tette át székhelyét, a békepártiak közül többen Görgeyhez Nagyváradra távoztak.142 Kiss Ernő tábornok már július 26-án megkereste a városi tanácsot, hogy a rokkantakat szállítsák Makóra.143 Csányi László közmunka- s közlekedésügyi miniszter július 29-én közölte Szeged polgármesterével — készülve a várható ütközetre —, hogy a városban levő beteg katonákat hajón biztos helyre fogják szállítani. Elrendelte, hogy elegendő gyékényt szerezzen, s ezt a betegszállító hajók fölébe a városi ácsmesterekkel azonnal állíttassa fel, nehogy a betegeknek „a fedeleden hajókon a rekkenő melegség egészségöket még inkább veszélyeztesse”.144 A bankjegynyomda gépeit szétszedték és július utolsó napjaiban útnak indították Aradra, s ott a várban helyezték el.145 Az ellenség kegyetlenkedéseiről szörnyű hírek kaptak lábra. A tömeges költözködés mindenkit levert és megfélemlített. A fejetlenség nőttön nőtt, senki sem tudta, mit tegyen. „A nép le volt verve — írja Szilágyi Sándor. — A Szegedrőli eljövetelt nyíltan kárhoztatták. Megkészíték — úgy mondták — a költséges sánczokat, a hasznát nem vevék; buzdítgatták fel, felszólították a népet, s midőn fölkelésre került a sor, cserben hagyták.”146 Szeged népképviseleti közgyűlése július 27-én tartotta utolsó ülését.147 Horváth Mihály püspök miniszter július 31-én a táborba szállt katonáknak elutazása előtt misét mondott a szegedi sáncokban, ahol 40 ezer honvéd és népfelkelő várta az ütközetet.148 Augusztus 1-én az utolsó polgári hivatalok is elhagyták a várost, és megindultak Arad felé. Nemcsak az országos szervek hivatalnokai menekültek, hanem az egyszerű polgárok is. De a polgármester — kötelességéhez híven — kevesed magával a helyén maradt, hogy bevárja a sors által kiszabott osztályrészét.149 144
