Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
vános ülése.130 A kedvetlenséget még csak növelte az a hír, hogy az osztrák sereg immár alig tartózkodik két napi járásnyira Szegedtől. Ezen a nyilvános ülésen fogadták el — megkésve — a Kossuth—Balcescu szerződést megerősítő nemzetiségi törvényt, mely a románoknak ígért jogokat Magyarország minden nemzetiségére kiterjesztette. A javaslat elfogadtatása korántsem ment simán, mert a képviselők egy része „ebben a magyarság uralkodásának megtörését látta”.131 A nemzetiségi törvény — két héttel a világosi fegyverletétel előtt — ha nem is tartalmazott területi engedményeket, egész szellemével a megegyezési készség lojális szellemét tükrözte. Nagyjából azt adta meg, ami a magyarországi nemzetiségek minimális követelése volt 1848 tavaszán. Az engedményeket 17 pontban foglalta össze, fenntartva az állam egységét és területének integritását. A magyar diplomatikai nyelv fenntartása mellett részletesen megjelöli a nemzetiségek anyanyelvének használati jogát, mégpedig a többségi elv szerint. Községi, megyei gyűléseken, az esküdtszéknél, a hatóságokhoz benyújtott kérvényeknél, az egyházi életben minden nemzetiség szabadon használhatja anyanyelvét. Az állam egyformán támogatja a nemzetiségek egyházait, iskoláit, tiszteletben tartja az egyházi autonómiát, és az illető egyházban szokásos nyelvet.132 A magyar forradalom és szabadságharc országgyűlése 1849 július végén a kornak egyetlen, haladó szellemű nemzetiségi törvényét fogadta el. A nagyfontosságú törvénynek eredménye tekintetében — Horváth Mihály szerint „egy hibája volt, az, hogy nem az 1848-ki márciusban alkottatott”.133 Azok a kedvező külső és belső feltételek, amelyek 1848 tavaszán a haladó társadalmi és nemzeti mozgalmak számára fennálltak, már a múltba vesztek. „E nemzetiségi törvénynél nem kisebb dicsőségére válik a szegedi képviselőháznak — írja Horváth Mihály —, egy másik, amazzal egy napon, s egyhangúlag megalkotott törvény, az, mely a zsidóknak a keresztényekkel mindenben egyenlő polgári s politikai jogokat biztosít.”134 A képviselőház egyhangúlag törvénybe iktatta (1849: IX. te.), hogy a magyarországi zsidók ezentúl „mind azon politikai s polgári jogokkal” élhetnek, amelyekkel az ország „bármely lakosai bírnak”.135 Ezzel nemcsak az áprilisi törvényekben rögzített egyenlőség elvének tett eleget, hanem egyúttal elismerte a zsidóság hazaíiúi érdemeit „...hűségben és munkásságban nemzeti háborúnk körül...”136 Vetter altábornagy rendeletére a IV. hadtest a hadműveleteit s Délvidéken beszüntette, és két hadoszlopban Szegedre vonult. A lőporrobbanást követő napon, július 29-én érkezett meg a titeli hősies, de eredménytelen támadás után Guyon Richárd tábornok 12 ezer főnyi serege. Az érkezőket, akik „büszkén mentek végig a szegedi piacon”, ünnepélyesen fogadták. A 8. honvéd zászlóalj zászlajára a vár előtti téren Kossuth személyesen tűzte fel a harmadosztályú érdemrendet.137 „A város nagy tere telve volt nézőkkel, kik valamennyi utczából, minden házból kiözönlöttek, amint a lelkesítő magyar szavak és csapataink tüzes ’éljen’ kiáltásai, riadalmai a léget reszkettették...Az arcokon öröm tükröződött vissza, a szívek földobogtak, s a szemekben tűz lángolt, és az öröm könnyei lepték el a szempillákat, a keblek fölmagasztosultak, mert amire az egész ország várakozását és reményét építette: Kossuth és a hadsereg együtt volt itt, együtt a legnagyobb dolgokra elhatározottan.”138 A szegedi seregszemle Guyon és katonáinak harcos hitvallása Kossuth és a forradalmi háború mellett. „S most mindenki hitte — írja Szilágyi Sándor —, hogy a két egyesült erő, Szeged népével, melly néhány csatát már maga kiállott, s mellynek fia közül egy sem vala, ki lőpor szagot ne érezett volna, sikeresen tudand ellenállni.”139 A csapatok szemléje elhúzódott, s annak befejezésével a sereg nem jutott hozzá napi élelmezéséhez, mert azt akkorra a megrendelés szerint már Guyon kijelölt 143
