Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)

VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán

A békepárt azzal a követeléssel hozakodott elő, hogy Mészáros Lázár utódjául ismét Görgeyt nevezzék ki a honvédség főparancsnokává. Nyáry Pál és többen mások úgy tüntették fel, mintha Kossuth és vele a kormány alapos ok nélkül, személyes gyűlöletből vagy hatalomféltésből mellőzné a fővezérletben Görgeyt, s ezzel a személyes jellegű versengésükkel a haza végveszedelmét siettetnék. Kossuthnét pedig azzal vádolták, hogy a Görgey iránti gyűlöletével férjét is befolyásolja, s hátráltatja a függetlenségi harc győzelmét.124

A többség kikiáltotta Görgey fővezérségét. Ekkor azonban felállt Szemere Bertalan, és felfedte Kossuth és Görgey szerepét az utóbbi hetekben. A nagyobb bajt nem abban jelölte meg, hogy Kossuth mellőzi a kormányt, hanem hogy Görgey egyáltalában nem engedelmeskedik a kormánynak. Engedetlenségével okozta a komáromi vereséget, és jutott el a szegedi összpontosítás helyett Miskolcra. Szemerének Görgeyről szóló közlése általános megdöbbenést keltett a képviselők soraiban. A többség el is fogadta Szemere javaslatát, hogy Kossuth távollétében ne határozzanak Görgey fővezérsége kérdésében.125

Kossuthot távollétében a kormányzói hivatal elnöki titkára, Stuller Ferenc július 27-én értesítette a szegedi eseményekről: „Mindenfele levertség — jellemzi a titkár a helyzetet —, csak Kormányzó Úr jelenléte önthetne újra bátorságot a kicsiny hitűekbe.”126 Kossuth július 28-án érkezett vissza Szegedre, de ő sem tudta már többé a kicsinyhitűséget eloszlatni. Végül maga is tehetetlennek bizonyult már ebben a helyzetben.

Július 28-án reggel, úgy kilenc óra tájban fölrobbant a várból az újszegedi hídfőnél a Zsótér-féle raktári épületbe átszállított 150—200 mázsa lőporkészlet. Ezt a telepet a magyar kormány lőszergyárrá rendezte be. A gyárban hadifogoly osztrák tüzérek, magyar iparosok és honvédek felügyelete alatt a tüzérségi lövedékeket szerelték össze. A szerencsétlenség napján benne nagyobb számú munkás tartózkodott, az épület emeleti részében pedig betegek feküdtek. A robbanás ereje irtóztató volt; nemcsak ablakok törtek be, hanem a Tiszán több hajó is megsérült, és a raktár közelében tíz ház teljesen összeomlott. Éppen hetivásár volt aznap, a nagyszámú szekér megbokrosodott lovai vadul száguldoztak a néptömegen keresztül.127

A város életét teljesen megbénította, majd feldúlta a robbanás. Nagy pánik keletkezett, mert sokan azt hitték, hogy az ellenség tört Szegedre. Szabadka egyik országgyűlési képviselője, Bíró Antal írja életrajzi vázlatában: „Éppen képviselői ülésben voltam, midőn egyszerre mintha az egész város háza — hol voltunk — össze- dülni akarna, szörnyű robajjal rázkódott össze, ablakok csörömpölve hullottak be; a midőn az első ámulatból magamhoz tértem, akkor vettem észre, hogy az egész terem üres, s a karzat alatt még egy vagy két képviselő futva menekül. Kimenekülvén s a hely színen megjelenvén a gyárnak csak a helyét, s a Tisza folyásával egy irányban a falak tégláit, csaknem a szó szoros értelmében összemorzsolva, elszórtan láttam; borzasztó volt a robbanás, mert hát gerendákat, csonkított testeket vetett át a Tiszán”.128

A robbanás következményei igen súlyosak voltak, bár az adatok ellentmondásosak, mind a károk, mind a halottak viszonylatában. Akkoriban a közvélemény a halottak számát csak 50—60 főre becsülte. A szerencsétlenség okát vigyázatlanság, vagy pedig árulás — osztrák hadifoglyok szabotázsakciója — okozta-e, sohasem sikerült kideríteni. A sajtó nyíltan írt a bűnös kezek munkájáról, de a város gyors kiürítése miatt rendőri vizsgálatra már nem kerülhetett sor. Ezzel megsemmisült a honvédsereg legjelentősebb hadianyagraktára.129

E szerencsétlenség nyomasztó hatása alatt — a robbanás után fél órával — ült össze július 28-án a városháza nagytermében az országgyűlés második szegedi nyil142