Tanulmányok Csongrád megye történetéből 10. (Szeged, 1986)
Géczi Lajos: Csanád megye igazgatásának átszervezése a neoabszolutizmus első éveiben (1849–1854)
A polgári kerületet kerületi főbiztos vezette kerületi főispán címmel. A kerületi parancsnoktól kapta a rendeleteket. A polgári kerületek több megyére terjedtek ki. A megyék beosztását és határait a kerületi főbiztos javaslatára a császári biztos állapította meg. A beosztásnál az addigi határokat kellett figyelembe venni, kivéve az olyan eseteket, amikor az igazgatás szükségei megkívánták a módosítást (pl. beszö- gellések stb.). A nagyobb megyéket ketté kellett osztani. A főbiztos nevezte ki a megyei főnök vagy polgármester alá tartozó hivatalnokokat, valamint a többi város és mezőváros elöljáróit. Fegyelmi hatalmat gyakorolt az alatta állók felett, az általa kinevezetteket felfüggeszthette, elbocsáthatta. A megyék politikai igazgatását kormánybiztos vezette megyei főnök címmel. Közvetlenül a kerületi főbiztos alá volt rendelve. A kerületi főbiztos előterjesztésére a császári biztossal egyetértőleg a hadsereg főparancsnoka nevezte ki. A kormány- biztos melletti segédszemélyzet egy titoknokból, az ügykezelést vezető kiadóból, egy levéltárnokból és alárendelt irodai személyzetből állt. A kormánybiztos a felsőbb utasításokat a főbiztostól kapta, jelentéseit hozzá küldte. Sürgős esetekben a többi kormánybiztossal és más koronaországok kerületi és járási hatóságaival is érintkezésbe léphetett. A megye minden közigazgatási hivatalnoka neki volt alárendelve. Ellenőrizte tevékenységüket, gyakorolta felettük a fegyelmi hatalmat. Amikor szükséges volt, az alatta álló hivatalnokot saját felelősségére is felfüggeszthette, más esetben a főbiztosnak kellett előbb jelentést tennie. A kormánybiztos felügyelt a megyei pénzek kezelésére, az adók és közjövedelmek behajtására. Általában „legközelebbi feladata, hogy megyéjében a közigazgatást jól rendbe hozza és tartsa”. A rendelet szerint a megyék járásokra osztandók tekintettel a községek, lelkész- ségi területek, valamint az addigi járások határaira, földrajzi és helybeli viszonyaira, a nép szükségleteire és a közszolgálat igényeire. A határok kitűzésénél a nemzetiségeket is figyelembe kellett venni. A beosztásra a megyei főnöknek kellett javaslatot tenni. A járások élén járásbeli biztosok álltak igazgató szolgabíró címmel. A megyefőnöknek voltak alárendelve, az ő javaslatára a kerületi főbiztos nevezte ki őket. A szolgabírák legalsó fokon látták el a közigazgatási feladatokat. Kötelességük volt a járásuk területén lakni. Szükség esetén segédet is lehetett melléjük adni alszolgabíró címmel. A „rendezet” szerint a politikai (közigazgatási) hatóságok feladata általában a törvények, rendeletek közhírré tételéről és végrehajtásáról, a biztonság, közrend és csend helyreállításáról és fenntartásáról való gondoskodás. Ügyelniük kellett a hadsereg élelmezésére, szállítására és beszállásolására vonatkozó rendeletek végrehajtására. Segítséget kellett nyújtaniuk a katonai szerveknek a lakosság lefegyverzésében, a magyar bankjegyek beszedésében és megsemmisítésében, a forradalom és szabadságharc maradványainak felszámolásában. A néppel közvetlenül érintkezve fel kellett világosítani őket a császár jóindulatáról és a felkelők „hűtlenségének gyalázatos” voltáról. A közigazgatási hatóságok munkájának jelentős részét a rendészeti ügyek képezték. E téren fő feladataik: az idegenek szemmel tartása, az útlevelek szigorú ellenőrzése, az útlevél nélküli egyének, „rossz érzelmi emissariusok és békétlenség szerzők” barangolásának felszámolása, csoportosulások megakadályozása. Fel kellett állítaniuk a helyi rendőrséget, és gondoskodniuk az utak biztonságáról. Hatáskörükbe tartozott továbbá az oktatásügy, a földművelés, ipar és kereskedelem ügyei, az egészségügy, az egyházak és alapítványok felügyelete, kultúra, középítészet, a szárazföldi és vízi közlekedés helyreállítása és fenntartása, valamint a humanitárius, büntetési és hasonló közintézetek feletti felügyelet. A közigazgatás átszervezésének megkönnyítése céljából a politikai hatóságoknak 71
