Tanulmányok Csongrád megye történetéből 10. (Szeged, 1986)
Balázs György: A Nemzeti bizottság szerepe a közigazgatás és az állami szervek megszervezésében és irányításában Szentesen 1944 és 1948 között
ság bírói kara kiegészült, s a Nemzeti Bizottságnak az igazságszolgáltatás kérdéseivel, problémáival az ezt követó' nem hosszú időig tartó fennállásig nem kellett foglalkoznia. \IV. A NEMZETI BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSÉNEK MEGSZŰNÉSE 1947 végén a Nemzeti Bizottság vezetésében változás állott be, s lassan működése a vége felé közeledett. A december 31-i ülésen Erdei Mihály bejelentette, hogy a Nemzeti Bizottság bizalmából 1945. március 16-án választották meg elnöknek, és most háromévi munkássága után lemond ezen tisztségéről, mert a kötelesség máshova szólítja. A Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvileg mondott köszönetét Erdei Mihály eddigi becsületes munkájáért. Szőke Ferenc indítványára egy négytagú jelölő bizottságot alakítottak Téli Lajos elnökletével, s ez ajelölő bizottság Szőke Mátyás kommunista párti tagot jelölte, akit a Nemzeti Bizottság egyhangúlag elnökéül választott meg, s a titkári teendők ellátásával továbbra is Batka Imre eddigi titkárt bízta meg.98 Erdei Mihály lemondása után 1948. február 23-án Szőke Ferenc alelnök is lemondott tisztségéről, s a bizottság március 31-i ülésén Szőke Mátyás elnök javaslatára Téli Lajost szociáldemokrata párti tagok választotta meg alelnökéül." A két munkáspárt 1948. június 12-én történő egyesülését, a Magyar Dolgozók Pártjának június 13-i megalakulását nyomon kellett követni a Nemzeti Bizottságoknak is. A politikai életben bekövetkezett változásnak megfelelően az Országos Nemzeti Bizottság Főtitkársága 1948. május 28-án 1640/1948.0. N. B. szám alatt rendeletet adott ki a Nemzeti Bizottságokban való részvétel tárgyában. „Változatlan fennáll az eddigi követett irányelv, mely szerint a nemzeti bizottságokban a Függetlenségi Frontban tömörült pártok és a szakszervezetek helyi szervei vesznek részt. Minthogy a Magyar Dolgozók Pártja a Front két pártjából alakult, természetszerűen következik, hogy a Magyar Dolgozók Pártja olyan számban delelgál tagokat, mint amilyen számban a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt az egyesülés előtt összesen képviseltette magát. (3-3 taggal az MDP 6 tagot delegál)”100 1948. májusában a városi Nemzeti Bizottság vezetésében ismét változás történt. Szőke Mátyás a bizottság elnöke távozott, s helyébe Végső Sándort választották meg. A Magyar Dolgozók Pártjának szentesi szervezete egyben május 24-én a 323/1948. számú átiratában értesítette a Nemzeti Bizottságot, hogy a párt Szőke Mátyás helyett Nagy János párttagot küldi be rendes tagként a Nemzeti Bizottságba.101 A Nemzeti Bizottság 1948. október 18-i ülésén Batka Imre titkár bejelentette, hogy a bizottság folyó év decemberében ünnepli működésének negyedik évét. „Ebből az alkalomból az elnökség ... díszközgyűlés rendezését javasolja, amely ünnepélyes külsőségek között lenne megrendezve. Meghívnák a nemzeti bizottság volt elnökeit, valamint az Országos Nemzeti Bizottságot. A díszközgyűlés célja, hogy beszámolót adjunk a városi nemzeti bizottság eddig végzett munkájáról, valamint ismertetni azt, hogy a nemzeti bizottságra, mint politikai szervre a jövőben is nagy feladatok hárulnak.” A bizottság megbízta az elnökséget a tervezett ünnepség előkészítésével és megrendezésével.103 Szentesen a Nemzeti Bizottságon belüli változások az elnökök, 88 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 152/1947. sz. 88 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 179/1948. sz. 100 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 260/1948. sz. 101 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 234/1948. sz. 102 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 606/1948. sz. 238