Tanulmányok Csongrád megye történetéből 10. (Szeged, 1986)
Balázs György: A Nemzeti bizottság szerepe a közigazgatás és az állami szervek megszervezésében és irányításában Szentesen 1944 és 1948 között
alelnökök egymásutáni távozása mintha már sejteni engedné az elkövetkezendő politikai változásokat. A Nemzeti Bizottság egyes elnökeinek alelnökeinek más fontos beosztásba, funkcióba való kerülése előre vetítette e fontos forradalmi népi szerv adminisztratív megszüntetésének árnyékát. A politikai célkitűzés megváltozása 1949 februárjában a Magyar Függetlenségi Front átalakulásához vezetett Magyar Függetlenségi Népfronttá. A Népfront átalakulásának viszont következménye lett a Nemzeti Bizottságok megszüntetése. Mielőtt a szentesi Nemzeti Bizottság működése megszűnt volna, utolsó előtti ülésén 1949. január 6-án Batka Imre titkár beszámolt a bizottság 1948. évi munkájáról. Előterjesztette, hogy az év folyamán a város Nemzeti Bizottsága 820 beérkezett ügyirat ügyében tárgyalt, foglalt állást, hozott határozatot. A politikai igazolványok kiadásánál pedig új eljárást vezetett be: a kérelmezőknek a bizottság által kiadott kérdőívet kellett kitölteniük, s ennek elbírálása után kaphatott az illető politikai igazolványt.103 Szentesen város Nemzeti Bizottsága 1949. február 1-én tartotta utolsó ülését, melyen a következő összetételben jelentek meg tagjai: Téli Lajos alelnök, Bese Lajos, Martók Mátyás, Nagy Mihály, Nagy János, Nemes Sándor, Székely Antal és Batka Imre mint jegyzőkönyvvezető, a bizottság titkára. Téli Lajos alelnök az alábbiakban foglalta össze a bizottság eddig végzett felelősségteljes munkáját: „... bejelentem az igen tisztelt nemzeti bizottságnak, hogy ez volt ... utolsó ülése. Ezen bejelentésem kapcsán valamennyien megállapítjuk, nemzeti bizottságunk hivatását teljes mértékben betöltötte. Hogy ez így sikerült az a nemzeti bizottság tagjainak önzetlen és fáradhatatlan munkáját tanúsítja. Ezért a munkáért mint a nemzeti bizottság alelnöke, a bizottság valamennyi tagjának hálás köszönetemet nyilvánítom és kérem a bizottság tagjait, hogy a megalakítandó Magyar Függetlenségi Front Népi Bizottságában hasonló szellemben és hasonló odaadással dolgozzanak, hogy a Népfront kitűzött céljait és feladatait maradéktalanul teljesíthessük és elvégezhessük. Bejelentem, hogy a mai nappal történelmünk új szakasza kezdődik, melynek feladatait és problémáit, valamint célkitűzéseit a Népfront feladata lesz hivatva teljesíteni. Ismételten megköszönöm a bizottság tagjainak a magyar népi demokrácia érdekében kifejtett munkásságát.”104 Mint az a tanulmány címéből kitűnik, nem arra törekedtünk, hogy Szentesen az állami szervek működéséről mindenre kiterjedő képet adjunk. A tanulmány lényegi feladata, hogy Nemzeti Bizottság feladatát, szerepét felvázolja a város áll am szerveinek újjászervezésében, irányításában, s azt ábrázolni, hogy a népi demokratikus átalakulás folyamán ez forradalmi népiszerv politikai szempontból a vizsgált állami szervek munkájára milyen hatást gyakorolt. A források tanúbizonysága szerint a Nemzeti Bizottság Szentesen megalakulásától kezdődően a megszűnéséig e feladatát hatékonyan teljesítette, munkájával a népi demokratikus forradalom győzelmét a városban nagyban elősegítette. 103 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 9/1949. sz. 104 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 45/1949. sz. 239