Tanulmányok Csongrád megye történetéből 10. (Szeged, 1986)

Balázs György: A Nemzeti bizottság szerepe a közigazgatás és az állami szervek megszervezésében és irányításában Szentesen 1944 és 1948 között

polgármesterét, hogy a Polgári Demokrata Párt által betöltött városi képviselői tagságokat vonja vissza, és azokat arányosan ossza fel a koalíciós pártok között.68 69 A város közigazgatásának az irányításában mindjárt 1948 elején változás állott be, Vajda Imre polgármester január 10-én a városi tanácsnak benyújtott beadványá­ban közölte, hogy január 31-gyel lemond állásáról. A városi tanács nevében dr. Solti László helyettes polgármester január 13-án felkereste a Nemzeti Bizottságot, hogy megtudakolja, kit áll szándékában új polgármesterként jelölni.70 1948. április 5-én került sor a városi tisztújítószék kijelölő választmányának összehívására, a megüresedett polgármesteri állás betöltésére. Az állásra hárman nyújtottak be pályázatot: Szőke Mátyás, Törőcsik Imre szentesi lakosok és Vécsey Pál fábiánsebestyéni lakos. A kijelölő választmány mindhárom pályázót egyformán jelölte. A jelöltek közül a tisztújítószék közfelkiálltással Szőke Mátyás választotta meg a város új polgármesteréül.71 Szőke Mátyás megválasztásával ismét kommunista párti tag, a Nemzet Bizottság volt elnöke került a polgármesteri székbe Szentesen, s ez további garanciát jelentett a város közigazgatásának demokratizálására. Egyben most is hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a Kommunista Párt szentesi szervezete a Nemzeti Bizottságon keresztül, az azon belüli helyzete révén a közigazgatás kulcs- pozícióit mindig a kezében tartotta. A párt számára nem lehetett közömbös éppen a népi demokratikus átalakulást illetően, hogy a közigazgatás eme lényeges tisztségét a koalíció melyik pártjának embere tölti be. A város képviselőtestületében 1948 tavaszán szintén változás következett be. A Nemzeti Bizottság március 31-i ülésére a Szociáldemokrata Párt bejelentette, hogy a következő városi képviselőit visszarendeli: Ambrus Albert, Boros Imre, Hajdú József, özv. Juhász Jánosné, dr. Mijó János és Miskolczi Imre. A visszahívottak helyébe Gőz Sebestyén, ifj. Máté Mihály, Fekete Antal, Marossy Sándorné, dr. Michaj- lovits Lehel és Palásti Tamás párttagokat küldte be a közgyűlésbe. A Nemzeti Bizott­ság pedig a Szakmaközi Titkárság által delegált képviselőtestületi tagok névsorát az alábbiakban módosította: Nemes János helyett Török László, Végső János helyett Berczeli János és Szőke Ferenc helyett Zeke Lajos szentesi lakost javasolta a város képviselőtestületébe beküldeni.72 A választások pontos mikéntjéről a források nem tájékoztatnak bennünket. A Nemzeti Bizottság július 22-én megtartott ülésén tárgyalta a polgármester 22/1948. számú bizalmas átiratát, melyet a megüresedett tisztviselői állások betölté­sének engedélyezésére, jóváhagyására terjesztett elő. A bizottság a felsorolt tiszt­viselők kinevezésével egyetértett, politikailag megbízhatónak találta őket, akik munkájukkal elősegítik a közigazgatás zavartalan menetét. Ellenben Gyenes Péter a bizottságnak ezeu az ülésén szót emelt az ellen, hogy a hadifogságból hazatért Tulipán István városi alkalmazott a Nemzeti Bizottság véleményezése nélkül elfog­lalhatta állását. Gyenes Tulipán esetében a bizottság megkerülését azért tartotta sérelmesnek, mert a nevezett tisztviselő a múltban leventeoktató volt és leventéivel eléggé durván bánt. Továbbá kifogásolta, hogy Szép Ferenc városi állatorvost a Nemzeti Bizottság állásfoglalása ellenére visszahelyezték állásába. Ez ügyekben a Nemzeti Bizottság határozatában megkereste a polgármestert, nyilatkozzon Tulipán István igazolása megtörtént-e, és a nevezett miért nem kért politikai igazolványt a Nemzeti Bizottságtól. Szép Ferenc állatorvost a Nemzeti Bizottság politikailag meg­bízhatatlannak tartja, ennek ellenére az állást elfoglalhatta, a polgármesternek ez az 68 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 559/1948. sz. 70 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 21/1948. sz. 71 CsmL SzF városi képviselőtestületi jegyzőkönyv 1/1948. sz. 72 CsmL SzF Nemz. Biz. jkv. 179/1948. sz. 231

Next

/
Oldalképek
Tartalom