Tanulmányok Csongrád megye történetéből 10. (Szeged, 1986)
Balázs György: A Nemzeti bizottság szerepe a közigazgatás és az állami szervek megszervezésében és irányításában Szentesen 1944 és 1948 között
100 főnyi lovas századot, s ez az egy századnyi huszár tartotta a frontot. Szentestől Ny-ra és ÉNY-ra eső Felsőréten még nagyobb német katonai erő tartózkodott, amely azonban gyorsan visszavonult, még a konyhájukat is hátrahagyták, és a számukra főzött ebédet már a szovjet katonák fogyasztották el. A német parancsnokság meghagyta, hogy csapatainak az átvonulása után pontban 13 órakor a tiszai hidat robbantsák fel. Az akció végrehajtására egy zászlós és két közlegyény kapott parancsot. A németek gyújtásra készen már jó előre elhelyezték a dinamitot a híd aknájába. A döntő pillanatban a három magyar katona a parancsot megtagadta, bár az ellenállással elkéstek. Néhány dühös „SS” katona rájuk rontott, és közvetlen közelről géppisztoly sorozattal leterítették őket, s azután a vasúti hidat a levegőbe röpítették.3 * Nem sokkal a híd felrobbantása után, délután fél háromkor az első szovjet katonai járőr megjelent Szentes főutcáján, majd rövid időn belül két T 34-es harckocsi is, és DNY felől a Govorunyenkó vezérőrnagy harckocsi hadtestjéhez tartozó egységek nyomultak be Szentesre. A város északi részén, a Nagygörgős és a Borza utca környékén utcai harcok fejlődtek ki. A szovjet tüzérség a várost a Vásárhelyi utcáról lőtte. Az utolsó lövések október 8-án 15 óra körül estek. A megmaradt huszár század úsztatva menekült át a Tiszán, — miután a hidat két órával előbb felrobbantották. Nyomukban a szovjet rohamalakulatok is átkeltek, s először egy kicsiny hídfőt foglaltak el, majd a három napig tartó nehéz harcokban ezt a kis területet annyira kiszélesítették, hogy nagyobb szovjet katonai egységek is megkezdhették a Tiszán való átkelést. Szentes felszabadulása tehát 1944. október 8-án történt meg. A szovjet hadijelentés az eseményt még aznap a következőkben kommentárta: „Magyarország területén csapataink sikeres támadással fejlődtek fel. Az N. egység kötelékei harcolva előrenyomultak, és elfoglalták Mezőtúr városát és vasúti gócpontot. Szétverték a 21. magyar gyalogezredet. Több mint 1000 katonát és tisztet ejtettünk foglyul ebből az ezredből. Egy másik körzetben a szovjet gyalogság és harckocsik lendületes előrenyomulással elfoglalták Szentes városát, birtokba vettük Hódmezővásárhely fontos útcsomó- pontot 30 km-re Szegedtől, az egyik legnagyobb magyar várostól ÉK-re. A szovjet csapatok csapásai alatt hátráló ellenség eldobálta fegyverzetét és műszaki felszerelését.”* Az akkori magyar sajtó viszont nem is említi ezeket az eseményeket. Szentes neve még három nap múlva is a következőképpen jelenik meg: „A DK-Magyarországra behatolt orosz páncélos és rohamerőknek sikerült a Tisza és a Sebes-Körös között további terepet nyerniök. Szeged és Szentes között két helyen átkeltek a Tiszán.”5 Közvetlen a szovjat katonai alakulatok bevonulása után még aznap — október 8-án—megjelent a Vörös Hadsereg első felhívása a lakossághoz. A felhívás felszólította a lakosságot, hogy gondoskodjon az ipar, a kereskedelem és a hatóságok zavartalan működéséről. A szovjet katonai parancsnokság pedig tőle telhetőleg igyekezett minden támogatást megadni ahhoz, hogy az élet meginduljon a városban. Közvetlen a felszabadulás után a Szociáldemokrata Párt helyi baloldali vezetői — akik közül az illegális Kommunista Pártnak is tagjai voltak —• alig várták a pillanatot, hogy a régi rendszer széthullása után magukhoz ragadhassák a kezdeményezést. Már október 9-én Dadi Imre, Erdei Mihály, Mikecz János és még mások megbeszélésére ültek össze az elkövetkezendő feladatok végrehajtásának megvitatására. 3 Uo. 1 Uo. 6 Uo. 212
