Tanulmányok Csongrád megye történetéből 10. (Szeged, 1986)
Dunai Józsefné: A Csanád megyei önkormányzat újjászervezése és működése a kiegyezés után
Országosan is ilyen magas volt a csecsemő és gyermekhalandóság ebben az időszakban. Legtöbben rángógörcsben, tüdővészben haltak meg. Makón 1868-ban meghalt 994 személyből 720-an, 1870-ben az 1034 személyből 709-en orvosi ellátásban nem részesültek. Ennek oka egyrészt az elmaradottságban, másrészt az orvosok alacsony számában leli magyarázatát.61 A Belügyminisztérium rendeletére a megyei kórházat 1871. július 1-én közkórházzá nyilvánították. A megye a kórházi felügyeletet a kórházi küldöttség által gyakorolta. A küldöttség feladata volt a kórház költségvetésének elkészítése, ezenkívül ügyelt a kórház szükségleteire, s a kórházi szabályzatok betartására. A kórházi jelentések a kórházban kezelt betegek számáról, betegségeikről is nyújtanak tájékoztatást. (1868-ban 68-an, 1869-ben 92-en, 1870-ben 196-an gyógykezeltették magukat.)62 ínségügy 1863—1867 között a természeti csapások, a hideg tél, az erős tavaszi fagyok, az aszály a délalföldi megyékben óriási károkat okoztak. Arad, Csanád, Csongrád, Békés megyére és Szeged városra kiterjedő hatáskörrel 1864-ben Központi ínségügyi Bizottmány alakult, élére kinevezett királyi biztossal később a főispán irányításával. Feladata volt a lakosság által elszenvedett gazdasági károk megállapítása, a segélyezésre szorult lakosságnak a kiutalt és egyéb könyöradományokból befutó pénzösszegek, vetőmagvak szétosztása, inségmunkák megszervezése. A Belügyminisztérium 1867. június 5-én rendelkezett a központi ínségügyi bizottmányok feloszlatásáról. Az ínségi ügyek kezelését a megyei törvényhatóságok hatáskörébe utalta. Csanád megyében az ínségi bizottmány már a megye alkotmányos szervezése alkalmával a törvényhatóság hatáskörébe került, a belügyminiszteri rendeletet megelőzve.63 1867. október 28-án a Csanád megyei ínségügyi bizottmány azt jelentette a közgyűlésnek, hogy működését befejezte, feladatát teljesítette. A megyebeli kertészközségek közül csak Marczibányi-Dombegyháza felelt meg az ínségi kölcsönnyújtási feltételeknek, így részére 2500 forintot juttattak, a fennmaradó 7500 forintot visszafizették az országos ínségalapba. Apátfalva az ínség által kevésbé sújtott terület volt. A munkaképes ínségeseket a szegedi-szebeni állami út építkezéseinél, a Maros folyón az apátfalvi átmetszéseknél, a Pest-aradi és Makó- mezőhegyesi országutak munkálatainál foglalkoztatták.51 * 53 * 55 Az ínség és a nyomor azonban a későbbi években sem szűnt meg. A megye számos helységében tapasztalták, hogy 5—12 éves gyermekek éhesen koldulva csatangoltak az utcán. A bizottmány határozata csak a „célszerű intézkedések” hozatalát tekintette szükségesnek.65 A megyében a munkáskéz hiánya az 1868-as években az aratási időszakban nagyfokú volt. Sürgős volt az aratás, mert a vetések a tartós esőzések miatt az elro- hadás veszélyének voltak kitéve. A vagyontalan napszámosokat sújtotta az újoncozás terhe is. A megye hiába kérte a Honvédelmi Minisztériumtól a katonák aratási szabadságolását vagy más megyebeli katonák alkalmazását.66 Battonya csekély tőkéjét is kimerítették az ínséges évek. Két battonyai tanító (Lasztovich Teréz és Szabados József) folyamodványában csekély fizetését panaszolta, 51 Maros, 1871. március 10. 62 CsmL Biz. ir. 3772/1871. 53 CsmL Biz. 352/1867. jkv. 64 CsmL Biz. ir. 1044/1867. 55 CsmL Biz. 1074/1867. jkv. 66 CsmL Biz. ir. 1838/1868.,2363/1868., 2423/1868. 183
